Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás
A lótenyésztésnek, a lovashagyományoknak Bábolna az egyik fellegvára Magyarországon. A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok természeti érték, kitűnő minősítésű angol és arab telivérek kerülnek ki innen. A település múzeumainak nagy része a lovas múlthoz kötődik.

A település első írásos említése 1268-ból származik. Nevét hajdani birtokosaitól, a Babunai családtól kapta.

A terület a török időkben elnéptelenedett, pusztává vált. II. József király megbízásából 1789-ben katonai méntelep létesült Bábolnán a Monarchia hadseregének lóutánpótlására. A ménesintézet 1869-ben a magyar állam kezelésébe került, és a lótenyésztés jeles központja lett.

Az Állami Ménesbirtokból 1948-ban alakult meg a Bábolnai Állami Gazdaság Nemzeti Vállalat. Ekkor a hagyományos lótenyésztés mellett a baromfihibridek, a sertés- és juh tenyésztőmunka nemzetközi hírnevet hozott a településnek. Az állattenyésztés mellett egyre nagyobb szerepet kapott az iparszerű kukoricatermesztés és a takarmánygyártás is.

Bábolna 2003-ban lett város.

A település megközelíthető közúton: az M1-es autópályáról a komáromi leágazás után 9 kilométerrel kell letérni.



Bábolna térkép
Bábolna cikkek

találat

Saját szervezésű utazásaink az utazás minden költségét tartalmazzák (részletek az utazás leírásánál).
Ha más szállodát, hosszabb-rövidebb utazást keres vagy másik időpont lenne megfelelő, kérjen személyre szabott ajánlatot, írjon nekünk itt!   

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

körutazás + 2024 május

Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán

2 napos buszos utazás Lengyelországban
49.800 Ft/fő

Tavaszköszöntő Ausztriában

2 napos buszos utazás Ausztriában
58.000 Ft/fő

Az ősi köztársaság, San Marino

3 napos buszos körutazás Olaszországban
104.547 Ft/fő

Szlovénia - A kis ékszerdoboz

3 napos buszos utazás Szlovéniába
108.047 Ft/fő

Kalandozás Dél-Lengyelországban

4 napos buszos körutazás Lengyelországban
109.800 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!