Körutazás Vietnámban üdüléssel

17 napos körutazás Indokínában

A körutazást úgy állítottuk össze, hogy ezt a csodás országot minden szemszögből megismerjük. Ennek mentén a programok között van városnézés, hajókirándulás, valamint olyan különleges helyszínek meglátogatása, amely során megismerhetjük a vietnámi kultúrát és a helyiek sokszínű életmódját. Természetesen egy út nem lehet teljes a helyi gasztronómia kipróbálása nélkül. Utunk során az ízletesebbnél ízletesebb fogásokon keresztül is közelebb jutunk ehhez a különleges világhoz. Az élményeket olyan egyedülálló programokkal is fokozzuk, melyek a turista övezeten kívüli esnek, ahol a helyi lakosok őszinte kedvességét és nyitottságát tapasztalhatjuk meg. Mindezen élményeket a tengerparti pihenés remekül egészíti ki, ahol ezeket a mesebéli fényképeket egy koktél mellett nézegethetjük. A programban van szabadidő vagy fakultatív programok, amelyek lehetővé teszik utasaink számára, hogy saját tempójukban fedezzék fel a környéket vagy pihenjenek.
Ön már járt itt? Mondja el véleményét!

Részvételi díj tartalmazza

a nemzetközi repülőjegyet illetékekkel
belföldi repülőjegyet (2 alkalommal)
14 éjszakai szállást, helyi 4*-os szállodákban, egy éjszaka hajón a Halong-öbölben
a reggelit, a körutazás alatt 7 ebédet, a hajón teljes ellátást (italok nélkül)
a helyszíni közlekedést
a belépőjegyeket a programban meghirdetett látnivalókhoz
a magyar nyelvű idegenvezetést Budapestről
késői kijelentkezés a tengerparti szálláshelyről az utolsó napon

Részvételi díj nem tartalmazza

a borravalókat: kb. 115 USD/fő
az útlemondási biztosítást (Covid fedezettel): 2,8%

EGYÉB KÖLTSÉGEK
Egyágyas felár 
Fakultatív My Son kirándulás
Fakultatív esti motoros túra Saigonban
Falu látogatás ebéddel
BBP utasbiztosítás (EUB Biztosító)

Fontos információk a körutazással kapcsolatban:
Vietnám 45 napos vízummentességet ad a magyar állampolgároknak.
2025. augusztus 15-től a magyar állampolgárok legfeljebb 45 napig vízum nélkül tartózkodhatnak Vietnámban turisztikai céllal. A kedvezmény várhatóan 2028. augusztus 14-ig érvényes.

A körutazás során utazunk repülővel, hajóval, busszal és váltogatjuk szállásainkat, mivel az ország legfőbb látnivalóit így tudjuk meglátogatni. A programban lesz olyan helyszín ahová lépcsőn, macskaköves úton vagy éppen egyenletlen földes talajon juthatunk el a könnyed kb. 1-2 órás kellemes városi séták mellett. Az országban magas páratartalomra és meleg időre lehet számítani. A program átlagos erőnléttel teljesíthető, de akinek mozgásszervi, szív –és érrendszeri betegsége van az fokozott figyelmet érdemel. Kérjük, egyeztessen háziorvosával ez ügyben, illetve irodánk felé is legyen kedves jelezni.

Javasoljuk, hogy az esetleges sérülések elkerülése érdekében mindenképpen vigyenek magukkal egy kényelmes, könnyű és csúszásgátló cipőt is, ami stabilan fogja a bokát.

Ázsiában a szobák mérete általában kisebb, mint amit Európában megszoktunk. Emiatt a háromágyas szobák is szűkösebbek lehetnek az európai elvárásokhoz képest.

Hossz: 
17 nap / 14 éj

Szállás

14 éjszakai szállás, helyi 4*-os szállodákban, egy éjszaka hajón a Halong-öbölben.

Program: 

1. nap: Budapest - Hanoi
Indulás a délutáni órákban Budapestről menetrendszerinti repülőjárattal.

2. nap: Hanoi
Hajnali átszállás után érkezés Hanoiba a délutáni órákban, transzfer a hotelbe, majd a szállás elfoglalása után szabad program. Szállás Hanoiban (2 éj).

Tervezett szállás: Sunway 
Repülési menetrend az oldal alján található.

3. nap: Hanoi
Délelőtt városnézés Hanoiban, amely érinti Ho Chi Minh – a modern Vietnám megalapítójának mauzóleumát, a koloniális stílusú Kormányzói Palotát, az „Egylábú” Pagodát, majd az Irodalom Templomaként ismert 1070-ben alapított és Konfuciusznak dedikált első vietnámi egyetemet, ahol megismerkedhetnek a vietnámi kézírás művészetével is.

Ezután látogatás a Néprajzi Múzeumba, majd riksába, kerékpárra ülve a „36 utca” néven emlegetett Hanoi óvárosának felfedezése. Este az egyedülálló és különleges vízi bábszínház előadást tekintünk meg. Szállás Hanoiban. 

Ellátás: reggeli, ebéd

4. nap: Hanoi - Halong-öböl
Reggelit követően elutazás a Világörökség részévé nyilvánított Halong-öbölbe, Vietnám egyik legszebb természeti látványosságához. Kihajózás a „Leszálló sárkány” smaragdzöld öblébe, melyet kis szigetek (megközelítően 3000 sziget), különleges formájú mészkő sziklaképződmények, barlangok tarkítanak. Ebéd, vacsora és szállás a hajón (1 éj).

Ellátás: reggeli, ebéd, vacsora
Tervezett szállás: La Casta Cruise

5. nap: Halong-öböl - Hoi An
A korán kelők gyönyörködhetnek a napfelkeltében, felfrissülhetnek a tai chi órán a fedélzeten (részvétel az oktató szabad kapacitásától függ) vagy reggeli után felfedezhetik az öböl további szépségeit. Kikötés előtt könnyű tízórai (brunch) a fedélzeten, majd a kikötőből transzfer a repülőtérre. Elrepülés Danang városába, érkezés után transzfer a szállodába Hoi Anba (3 éj).

Ellátás: reggeli, ebéd
Tervezett szállás: Amina Lantana

6. nap: Hoi An - Thanh Nam - Cam Thanh - Tra Que 
Reggeli a szállodában. 

Egész napos szabadidő, amelyet a közeli strandon is eltölthetünk vagy fakultatív programlehetőségeken vehetünk részt. 

Fakultatív programként reggeli után ellátogatunk a folyóparton fekvő Thanh Nam halászfaluba, majd tradicionális vietnami kerek csónakba szállunk és felfedezzük Cam Thanh 7 hektáros, vízbe hajló kókuszpálma ültetvényét. Ezután ellátogatunk a piacra, ahol az árusoktól minden érdekességet megtudhatunk a vietnami konyha fontos kellékeiről és hozzávalóiról. Tra Que fűszer faluban csodálatos fűszernövények között sétálhatunk, ahol a mai napig több száz éves technikákat alkalmaznak a földművelésben és növénytermesztésben, majd megérkezünk mai házigazdánkhoz. Rövid frissítő masszázs (láb, fej, nyak, váll) után megismerkedünk a helyi szakáccsal, aki bevezet minket az igazi vietnami konyhaművészet rejtelmeibe. A közös főzőlecke után elfogyasztjuk, amit főztünk.

Délután fakultatív kirándulási lehetőség My Son-ba, a Champa királyság idejében épült templom komplexumba. Az élményekben gazdag nap végén transzfer a szállodába.

Ellátás: reggeli

7. nap: Hoi An 
Délelőtt gyalogos városnézés Hoi An ősi városában. Végigsétálunk a kereskedők házai között, majd megtekintjük egyik legfőbb látványosságát, a „400 éves” Japán Fedett Hidat, a csodálatos fafaragásairól ismert dísztermet (Assembly Hall) és a helyi piacot. Ebéd után hajókázunk a Thu Bon folyón, először meglátogatjuk a Than Ha fazekas falut, ahol elsajátíthatjuk a fazekasság mesterfogásainak alapjait és élvezhetjük a helyi lakosok mindennapi életét. 

Ellátás: reggeli, ebéd

8. nap: Ba Na Hills - Hue
A mai napon Ba Na Hills csodálatos látnivalóit fedezzük fel, a Linh Ung pagodát és buddha szobrot, majd nem utolsó sorban az „Arany hidat”, melyet a sziklából kiemelkedő két hatalmas kéz tart a magasba. Ebéd útközben, majd folytatjuk utunkat Hue-be.

Szállás: Hue-ben (2 éj).

Ellátás: reggeli, ebéd
Tervezett szállás:Huong Giang

9. nap: Hue
Reggeli után lehetőségünk nyílik egy élvezetes hajókirándulásra a Parfüm folyón. Hajókázás közben megtekintjük az ikonikus Thien Mu pagoda elegáns, hét szintes nyolcszögletű tornyát, amely Hue jól felismerhető jelképévé vált. Látogatást teszünk Tu Duc császár sírjánál. Ebéd útközben, majd meglátogatjuk a Császári Fellegvárat, ahol a Nguyen dinasztia uralkodott 1802-1945 között. Utunk során meglátogatjuk a Zászló tornyot (Flag Tower), a Dél Kaput, a Kilenc Dinasztikus Urnát, a Kilenc Szent Ágyút, a Thai Hoa Palotát, és a Tiltott Lila Várost, majd Minh Mang mauzóleumát. A program után vásárlási lehetőség a Dong Ba Piacon. 

Ellátás: reggeli, ebéd

10. nap: Hue - Saigon
Reggeli után egy kis szabadidő, majd transzfer a repülőtérre és elutazás Saigonba, másik nevén Ho Chi Minh városba. Megérkezést követően városnézés, látogatás az Újraegyesítési Palotához, majd a Notre Dame (Miasszonyunk) Katedrálishoz és a gyarmati időkből megmaradt jellegzetes épületek megtekintése kívülről: Dong Khoi utca, Continental Hotel, Operaház, Városháza, Régi Postahivatal. Szállás Saigonban (3 éj).

Ellátás: reggeli, ebéd
Tervezett szállás: Eden Star

11. nap: Saigon - Cu Chi alagutak
Délelőtt látogatás a híres Cu Chi alagutakhoz. Az eredeti alagútrendszer hossza 200 km volt, de ebből mára már csak 120 km maradt meg. A vietnámi háború alatt a vietkongok kórházakat, lakásokat, fegyvertárolókat, iskolákat rendeztek itt be, gyakorlatilag a föld alatt éltek és innen indították a támadásaikat is. A programot követően visszautazás Saigonba.

Saigon mindig nyüzsgő és egyben legnagyobb városa Vietnámnak. Több, mint 10 millió ember és több, mint 5 millió robogó otthona. Ebből is látszik, hogy a Saigonban élők többsége vagy robogóval vagy Vespával ingázik. Fakultatív program keretein belül Mi is kiprobálhatjuk ezt az életérzést, gasztronómiai élménnyel fűszerezve. A részvevők egy-egy motoron, saját tapasztalt sofőrrel végigmotoroznak a város nevezetességei mellett, szűk utcákon keresztül, több megállóval. Megnézhetjük, hogyan készül a vietnámi palacsinta, tavaszi tekercs. Elmegyünk egy helyi sea food étterembe, illetve egy hangulatos kávézóba, ahol egy kis desszert mellett, élő vietnámi zenét is hallhatunk. 

Ellátás: reggeli, ebéd

12. nap: Saigon - Mekong-delta 
Reggeli után kirándulás a Mekong-deltához a természet egyik csodálatos szépségű képződményéhez. Gyönyörködünk a tájban és a különböző szigetekben. Tovább hajózunk a csatornákon és élvezzük a vidék megnyugtató világát miközben megfigyelhetjük a helyiek mindennapi életét. Időközben hajónkat pár fős kis csónakokra cseréljük. Tradicionális dallamok közben, különleges gyümölcsöket kóstolhatunk. Ebéd után pihentető séta, majd visszahajózás, kikötés után utazás Saigonba.

Ellátás: reggeli, ebéd

13. nap: Saigon – Mui Ne
Reggeli után transzfer Mui Ne tengerpartjára, ahol a körút méltó befejezéseként csodálatos homokos strandok és égig érő kókuszpálmák várják utasainkat. Érkezés után szabadidő a tengerparton. Szállás Mui Né-ben (3 éj).

Ellátás: reggeli
Tervezett szállás: Pandanus Resort 

14 - 15. nap: Mui Ne
Reggeli a szállodában, szabadidő a tengerparton.

Ellátás: reggeli

16 - 17. nap: Mui Ne – Saigon – Budapest
Reggeli után szabadidő a szállodában. Késői kijelentkezés a szállodából, majd transzfer a repülőtérre Saigonba és indulás Budapestre menetrend szerinti járattal, átszállással. Érkezés Budapestre a 17. napon.

Repülési menetrend az oldal alján található.

A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!

UNESCO Világörökségi helyszínek

  • Ha Long-öböl (természeti)
  • Hue városa
  • Hoi An városa
  • My Son templom együttes
2026.03.09. időpontban 14 éjszakára
1.408.360 Ft/fő-től

Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.

Fakultatív programok

Fakultatív esti motoros túra Saigonban: 56 000 Ft
(Min. létszám: 10 fő)

A városnézés után egy különleges fakultatív programon vehetünk részt, egy esti Street food túrán, ahol mindenki külön kísérőjével (sofőr) motorra pattan, és elmerül az esti Saigon színes forgatagában. Konvojban haladva felfedezzük a város rejtett titkait, kis bárokban, apró éttermekben ismerkedünk a helyi ízekkel, a tavaszi tekercstől az igazi tengeri ételekig mindent megkóstolunk, illetve amennyiben időnk engedi egy éjszakai zenés bárba is benézünk, mielőtt visszatérünk a szállásunkra.
Egy rövid időre igazi saigoni lakosnak érezhetjük magunkat.   

Az ár tartalmazza: 
- az étkezéseket a megállók során (italok nélkül)
- mindenkinek saját motor, sofőrrel

A program időtartama kb. 4 óra, várhatóan este 6 óra körüli kezdéssel. 

Amennyiben szereted az izgalmas élményeket, és szívesen pattannál motorra egy helyi sofőr mögött, hogy felfedezd Saigon pezsgő éjszakai életét, akkor ezt a programot neked találták ki!
Bukósisak mindenki számára biztosított.

My Son kirándulás: 22 000 Ft
Körülbelül félnapos kirándulás Hoi An-ból. My Son, magas hegyek között megbújt templom komplexum a Champa királyság idejéből. Végig sétálunk a templom területén és megismerjük építeszeti, vallási és kulturális jelentőségét miközben páratlan képeket készíthetünk a varázslatos környezetről.  

Falu látogatás ebéddel: 25 000 Ft
Reggeli után ellátogatunk a folyóparton fekvő Thanh Nam halászfaluba, majd tradicionális vietnami kerek csónakba szállunk és felfedezzük Cam Thanh 7 hektáros, vízbe hajló kókuszpálma ültetvényét. Ezután ellátogatunk a piacra, ahol az árusoktól minden érdekességet megtudhatunk a vietnami konyha fontos kellékeiről és hozzávalóiról. Tra Que fűszer faluban csodálatos fűszernövények között sétálhatunk, ahol a mai napig több száz éves technikákat alkalmaznak a földművelésben és növénytermesztésben, majd megérkezünk mai házigazdánkhoz. Rövid frissítő masszázs (láb, fej, nyak, váll) után megismerkedünk a helyi szakáccsal, aki bevezet minket az igazi vietnami konyhaművészet rejtelmeibe. A közös főzőlecke után elfogyasztjuk, amit főztünk.

Ár & Jelentkezés
Részvételi díj tartalmazza: 

a nemzetközi repülőjegyet illetékekkel
belföldi repülőjegyet (2 alkalommal)
14 éjszakai szállást, helyi 4*-os szállodákban, egy éjszaka hajón a Halong-öbölben
a reggelit, a körutazás alatt 7 ebédet, a hajón teljes ellátást (italok nélkül)
a helyszíni közlekedést
a belépőjegyeket a programban meghirdetett látnivalókhoz
a magyar nyelvű idegenvezetést Budapestről
késői kijelentkezés a tengerparti szálláshelyről az utolsó napon

Részvételi díj nem tartalmazza: 

a borravalókat: kb. 115 USD/fő
az útlemondási biztosítást (Covid fedezettel): 2,8%

EGYÉB KÖLTSÉGEK
Egyágyas felár 
Fakultatív My Son kirándulás
Fakultatív esti motoros túra Saigonban
Falu látogatás ebéddel
BBP utasbiztosítás (EUB Biztosító)

Fontos információk a körutazással kapcsolatban:
Vietnám 45 napos vízummentességet ad a magyar állampolgároknak.
2025. augusztus 15-től a magyar állampolgárok legfeljebb 45 napig vízum nélkül tartózkodhatnak Vietnámban turisztikai céllal. A kedvezmény várhatóan 2028. augusztus 14-ig érvényes.

A körutazás során utazunk repülővel, hajóval, busszal és váltogatjuk szállásainkat, mivel az ország legfőbb látnivalóit így tudjuk meglátogatni. A programban lesz olyan helyszín ahová lépcsőn, macskaköves úton vagy éppen egyenletlen földes talajon juthatunk el a könnyed kb. 1-2 órás kellemes városi séták mellett. Az országban magas páratartalomra és meleg időre lehet számítani. A program átlagos erőnléttel teljesíthető, de akinek mozgásszervi, szív –és érrendszeri betegsége van az fokozott figyelmet érdemel. Kérjük, egyeztessen háziorvosával ez ügyben, illetve irodánk felé is legyen kedves jelezni.

Javasoljuk, hogy az esetleges sérülések elkerülése érdekében mindenképpen vigyenek magukkal egy kényelmes, könnyű és csúszásgátló cipőt is, ami stabilan fogja a bokát.

Ázsiában a szobák mérete általában kisebb, mint amit Európában megszoktunk. Emiatt a háromágyas szobák is szűkösebbek lehetnek az európai elvárásokhoz képest.

Előleg: 

A teljes részvételi díj 40 %-a, mely a foglaláskor fizetendő.
Induláshoz képest egy hónapon belüli foglalás esetén már a teljes összeg fizetendő!

Hátralék: 

A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal az indulás előtt fizetendő.

Kiutazási forma: 
repülő
Egyéb részletek
Kiutazás: 

Indulás a délutáni órákban Budapestről menetrend szerinti repülőjárattal.
Hajnali átszállás után érkezés Hanoiba a délutáni órákban.

A területről: 
Délkelet-Ázsia két földrajzi egységből áll: a szárazföldből és az attól keletre, délkeletre fekvő szigetekből. Az indokínai részen fekszik Kambodzsa, Laosz, Mianmar, Thaiföld és Vietnam. Ezek lakossága főleg thai- és ausztro-ázsiai nyelvet beszélő népekből áll, vallásuk javarészt a buddhizmus, amit a konfucianizmus követ. A tengeri rész országai: Brunei, Kelet-Timor, Indonézia, Malajzia, Fülöp-szigetek és Szingapúr. Ezen a területen főként ausztronéz emberek élnek, akiknek vallása elsősorban az iszlám, amit a kereszténység követ.
Időjárás: 
Vietnam: Az áprilistól/májustól októberig tartó időszakban a délnyugati monszun uralkodik az országon, melyet esőkkel tarkított, párás, meleg hónapok jellemeznek, főként délen. Északabbra is csak a hegyvidékek védelmében lévő vidékek mentesül valamelyest a sok csapadéktól. Az év másik szakaszában jóval kellemesebb az időjárás, januárban mindazonáltal még egy széldzsekire is szükségünk lehet a kora reggeli órákban.

Kambodzsa: Kambodzsa a trópusi éghajlati övben fekszik, s az időjárást itt is három évszak jellemzi: a júniustól októberig tartó esős, a novembertől februárig húzódó száraz, illetve a márciustól májusig dúló forró évszak. Az október végétől márciusig tartó hűvös évszak Kambodzsában is a főszezont jelenti, a március-május közötti forró időszakot ellenben meglehetősen magas, 40 Celsius-fok fölé szökő hőmérsékleti maximumok jellemzik.
Vízum: 
A beutazási feltételekről, az esetleges vízum kötelezettségekről és díjaikról információkat a Konzuli Szolgálat honlapján talál:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére. Választható 4%-os mértékű Z1 útlemondási biztosítás is, amely esetében a Covid-19 fertőzés kapcsán hatósági karanténba kerülés biztosítási eseménynek számít. Vagyis, ha valaki az utazását megelőző 10 napban hatósági karanténba kerülne Covid-pozitivitása miatt, az számíthat a biztosító segítségére. Amennyiben a 4% mértékű COVID-19 fedezettel rendelkező útlemondási biztosításra tart igényt kérjük, azt a megjegyzés rovatba tüntesse fel!
Egészségügyi tudnivalók: 
Az adott úti célon vagy célokon esetenként speciális, helyi hatósági egészségvédelmi rendeletek is érvényesülnek a be- és kiutazás, illetve a kint tartózkodás során (pl: koronavírus miatt). Ezért kérjük, folyamatosan ellenőrizze az aktuális információkat az adott országra/területre vonatkozóan a
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ oldalon!

Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető (amennyiben van az utazás során) kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Ha pontosabb információra van szükségük, akkor utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nemzetközi Oltóközpontot 1097 Budapest Albert Flórián út (régi nevén Gyáli út) 3/a.
Telefon: (0036) (1) 476-1364,
honlap: https://www.nnk.gov.hu/index.php/oltokozpont

Elakadt?

Utazási szakértőink segítenek!

Ajánlatkérő

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!