
Hétvége Isztambulban szeptemberben
4 napos repülős városlátogatás Isztambulban
Részvételi díj tartalmazza
A repülős utazást, szállást megadott ellátással, repülőtéri illetéket, idegenvezetést.
Részvételi díj nem tartalmazza
helyszíni belépőjegyek díjai, az egyéb italfogyasztás, a fakultatív kirándulások és személyre szabott szolgáltatások árai, útlemondási biztosítás (mértéke a teljes díj 2,5%-a), valamint utasbiztosítás.
Szállás
2-3 ágyas szobákban, 4 csillagos szállodában, Hotel Buyuk Sahinler
1.NAP:
Találkozó a Liszt Ferenc repülőtéren, elutazás a Turkish Airlines járatával Isztambulba. A megérkezést követően transzfer a belvárosba, majd panoráma városnézés helyi idegenvezető segítségével. Buszunkból nézzük végig Isztambul főbb nevezetességeit. Isztambul, a városnézés Mekkája. Ha templomokra vágyik, megkapja. Ha mecsetekre kíváncsi, itt a legszebbeket csodálhatja. Paloták bőséggel vannak, és ha bazárban akar kószálni, itt találja a legnagyobbat. A két kontinensen fekvő város, Isztambul a világ egyik legizgalmasabb városa. A régi és az új, a kelet és a nyugat érdekes keveredése és Európát Ázsiával összekötő különös földrajzi helyzete felejthetetlenné teszi a látogatást. Mint három birodalom korábbi fővárosának, Isztambulnak a múltat idéző jelei mindenütt fellelhetők a hajók kürtjétől a müezzinek imára hívó hangjáig, a mecsetek aranyos kupoláiról visszaverődő napsugaraktól a bizánci mozaikfigurák hipnotikus tekintetéig. A város a Boszporusz és keskeny öble, az Aranyszarv-öböl, valamint a Márvány-tenger európai és ázsiai tagolt partján terül el. Este fakultatív török est program.
2. NAP:
Reggeli után félnapos klasszikus városnézés Isztambulban (árban). A városnézést a Szultánmecset kerületben kezdjük, Isztambul szívében az Hagia Sophiánál (Isteni Bölcsesség Temploma). Az Hagia Sophia egy korábbi templom helyén épült, amelyet még 360-ban építtették. A ma látható, a bizánci építészet csúcsának tartott Hagia Sophia-t 537-ben szentelték fel. Következő állomásunk a Kék Mecset lesz, amely a világ egyik leghíresebb épülete, karcsú minaretjeinek száma hat, ami egyedülálló. Nevét négy tartóoszlopát fedő azúrkék csempedíszítésről kapta. Utolsó állomásunk a Grand Bazaar ? azaz Nagy Bazár, a világ egyik legnagyobb fedett piaca, Isztambul belvárosában található. A bazár magja két, 15. századi kupolás raktárépület volt, melyekhez az évszázadok során utcákat csatoltak, azokat lefedték, így alakult ki a mai bevásárlóközpont. A Nagy Bazár és az Egyiptomi Bazár több kilométeres hűvös ?labirintusa? kihagyhatatlan élményt nyújt, ahol az aranyművesek, bőrösök, lámpa- és kelmeárusok utcáiban bolyongva elragad bennünket a vásárlási láz. Ha már eleget alkudoztunk, zsákmányainkkal megrakva keressük a kijáratot, hogy minél hamarabb kivallathassuk az olcsón kapható mágikus ékszert, a szemet ábrázoló ?bondzsut?, amely ha bandzsít, azt jelzi, kedvesünk megcsal. Visszatérés a szállodába.
3.NAP:
Reggeli után szabad program. Fakultatív hajókirándulás a Boszporuszon, látogatással a Fűszer Bazárban. A két kontinens határát képező, 30 km hosszú tengerszoros a Fekete-tengert és a Márvány-tengert köti össze, smin dföldrajzi fekvését, mind történelmét tekintve stratégiailag igen fontos volt. Erről árulkodnak a két partján található erődrendszerek is, amelyeket később csodálatos paloták váltottak fel. A Fűszerbazár Isztambul legrégebbi bazárja, a 17. században épült. Eredetileg csak gyógyszereket és fűszereket árultak, azonban mára a kínálat sokat bővült.
4.NAP:
Délelőtt szabadprogram, majd délután a menetrend függvényében transzfer a repülőtérre, hazautazás.
Bizonyos időpontokban 5 nap/4 éjszakás a program, ezeket a dátumokon, a helyi idegenvezető a helyszínen szervez extra programot! A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Kapcsolódó cikkek
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img-2254.jpeg?itok=_HQAcx5x |
Isztambul hangulataKovács Attila, 2023. január. 22Ázsia / Törökország / Isztambul
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_6420_0.jpg?itok=GiKX1Ypf |
Hihetetlen Isztambul...Kovács Attila, 2022. szeptember. 06Ázsia / Törökország / Isztambul
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/a.50.jpg?itok=UGOR4MIz |
Látnivalók Isztambulban: a Boszporusz palotái és villáiEtédi Alexa, 2014. február. 12Ázsia / Törökország / Isztambul
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_3829.jpg?itok=Kvn3FseO |
Látnivalók Isztambulban: a Beyoglu-negyedEtédi Alexa, 2012. december. 12Ázsia / Törökország / Isztambul
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2289.jpg?itok=O4sNS0gn |
Látnivalók Isztambulban: a Hagia SophiaEtédi Alexa, 2012. december. 12Ázsia / Törökország / Isztambul
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_3360.jpg?itok=d3uggDl5 |
Látnivalók Isztambulban: a Dolmabahce palotaEtédi Alexa, 2012. december. 03Ázsia / Törökország / Isztambul
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2574.jpg?itok=SLVjA4Dm |
Látnivalók Isztambulban: a Galata-toronyEtédi Alexa, 2012. december. 01Ázsia / Törökország / Isztambul
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2242.jpg?itok=4kAQzrOY |
Látnivalók Isztambulban: a Yerebatan CiszternaEtédi Alexa, 2012. december. 01Ázsia / Törökország / Isztambul
|
Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.
Hajókázás a Boszporuszon (min. 4 fő) 13.500 Ft/fő
Török est vacsorával (min. 4 fő) 23.500 Ft/fő Vacsora felár 3 estére 21.000 Ft/fő
Vacsora felár 2 estére 14.000 Ft/fő S
zállodai vacsora - nincs lehetőség választani! Leves (napi kínálat); hideg vagy meleg előétel; saláta (napi kínálat); főétel a körettel (napi kínálat) Desszert vagy gyümölcs, ásványvíz
A repülős utazást, szállást megadott ellátással, repülőtéri illetéket, idegenvezetést.
helyszíni belépőjegyek díjai, az egyéb italfogyasztás, a fakultatív kirándulások és személyre szabott szolgáltatások árai, útlemondási biztosítás (mértéke a teljes díj 2,5%-a), valamint utasbiztosítás.
Helyszínen fizetendő belépőjegyek 30 EUR
A teljes részvételi díj 40%-a, mely a foglaláskor fizetendő. Indulástól számított 30 napon belüli foglalás esetén már a teljes összeg fizetendő.
A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal az indulás előtt fizetendő.
Turkish Airlines menetrend szerinti járatával
TERVEZETT menetrend:
téli menetrend
TK1036 BUDAPEST-ISTANBUL 09,30-13,30
TK1037 ISTANBUL-BUDAPEST 19,25-19,30
nyári menetrend
TK1036 BUDAPEST-ISTANBUL 09,05-12,15
TK1037 ISTANBUL-BUDAPEST 18,15-19,15
A légitársaság a menetrend változtatás jogát fenntartja!
reggeli
Szállodai vacsora - nincs lehetőség választani!
Leves (napi kínálat); hideg vagy meleg előétel; saláta (napi kínálat); főétel a körettel (napi kínálat) Desszert vagy gyümölcs, ásványvíz
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ oldalon!
Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető (amennyiben van az utazás során) kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Ha pontosabb információra van szükségük, akkor utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nemzetközi Oltóközpontot 1097 Budapest Albert Flórián út (régi nevén Gyáli út) 3/a.
Telefon: (0036) (1) 476-1364,
honlap: https://www.nnk.gov.hu/index.php/oltokozpont