Hajóskaland a Vaskaputól Baranyáig

5 napos körutazás busszal és hajóval.

5 napos buszos utazásra invitáljuk Horvátország és Szerbia tájaira. Igazi aktívan eltöltött nyaralás, melynek során érintjük többek között Temesvárat, Herkulesfürdőt, Karlócát, Belgrádot. Megtekintjük továbbá a Kis- és Nagy-Kazán szorost, valamint a Vaskapu szorost is. Utunk nem csak történelmi, de természeti látnivalókban is igen gazdag. Nem érdemes kihagyni! Túra-kultúra utazás.

Alapár tartalmazza

Utazást autóbusszal és hajóval, a szállást reggelivel és az idegenvezetést.

Alapár nem tartalmazza

Útlemondási biztosítást, kikötői illetéket, az utasbiztosítást, a belépőket és a felárakat, audio guide-ot.

Hossz: 
5 nap
Szállás: 
szálloda
Program: 

1. nap
Indulás reggel Szombathelyről Budapesten át autóbusszal, rövid pihenőkkel utazunk Temesvárig. Városnéző séta a Bánság szép fővárosában: a barokk, a klasszicista és a szecessziós főterek, majd továbbutazás a Krassó-Szörényi-érchegységen át Herkulesfürdőre. Városnézés a Monarchia egykori kiemelt fürdővároskájában, vacsora és szállás ugyanitt.

2. nap
Reggeli után autóbusszal Orsovára utazunk és hajóra szállunk (953 fkm). Kihajózva az Orsovai-öbölböl elhaladunk a Sipi-(Vaskapu-)-szoros mellett, s elindulunk a Dunán felfelé. A szelídebb hegyek egyre morcosabban sziklássá válnak, megnézzük a Trajanus táblát, majd beérünk a Kis-Kazánba. A Varnica jelzőállomás mellett elhaladva végighajózunk a Nagy-Kazán-szoroson és Jucz-szoroson. Elérjük a szerb Al-dunai üdülőfalut, Donji Milanovacot, szemben vele megnézzük Három Torony várát, majd innen észak-nyugat felé hajózunk. A hegyek között kanyarodva újabb nevezetességek: Greben-hegyfok, Lepenski Vir – őskori leletegyüttes, majd Drenkova vára után nyugat felé hajózva az egykori Stenka-zuhatagról megnézzük a monumentális Baross táblát. Rövidesen a sziklák között egészen kicsire szükült Duna az Al-Duna határát jelző Babakay-sziklánál hirtelen kiszélesedik, a jobb partot a csipkés falú Galambóc vára díszíti. Kikötés, szállás Veliko Gradiste-n (1059 fkm).

3. nap
Reggeli után beszállunk hajónkra, tovább hajózunk a Lokva-hegység mellett, elhagyjuk a Néra torkolatát, Ráma várát, aztán jön az „Aranyember” „Senki-szigete”, kisvártatva megcsodálhatjuk Szendrő hatalmas, vízparti várát. Kora délután elérjük a pancsovai szigetvilágot, a Temes folyó világítótornyokkal jelzett torkolatát. Éles folyamkanyarulatok után feltűnik Belgrád, Szerbia fővárosa. A nándorfehérvári diadallal az egész világon híressé vált vár falait megkerülve hajózunk be a Dunáról a Szávára. Itt kikötünk (1170 fkm), autóbuszra szállunk, felkeressük a Kalemegdánt (a várat), majd szállásunkra megyünk vacsorázni, éjszakázni.

4. nap
Reggeli után beszállunk a Száván ringatózó hajónkra. A Dunára kihajózva (1170 fkm) tovább haladunk felfelé. A bal part Vajdaság, a jobb part Szerémség. A belgrádi Nagy-Hadisziget után mindjárt Zimonynál, egykori határvárosunknál járunk. nagy kanyarulatok, magas löszfalak alkotta partok, hosszan nyújtózkodó szigetek teszik változatossá utunkat. Lassan elérjük a Tisza torkolatát, szemben vele a szalánkeméni löszmagaslat. Újvidékig érintjük még Karlócát, majd a Duna-Tisza-Duna-csatorna torkolatát. Újvidéken (1255 fkm) kiszállunk, autóbusszal felmegyünk a Duna egyik legszebb, egyben jelképes pontjára, a péterváradi várba. Vacsora és szállás Újvidéken.

5. nap
Reggel autóbusszal Horvátországba, Valkóvárra, azaz Vukovárra utazunk, a szép lábas házak között elérjük a személykikötőt a Vuka torkolatánál (1335 fkm). Hajóra szállunk, majd horvát kiléptető vizsgálat után elindulunk a Dunán felfelé. Megtekintjük a vízről a délszláv háború okozta sebeket, megismerkedünk a vukovári eseményekkel. Egész nap erősen kanyargó folyószakaszon hajózunk. Megkerülve Erdőd várát rövidesen Almás község közelében elérjük a Drávát (1383 fkm). Éles kanyarulatok, szigetek, fehérlő homokpadok között haladva feltűnik Apatin (1402 fkm). A vitatott horvát-szerb határon haladva, egyszer horvát, máskor szerb vizeken hajózva közelről érzékelhetjük a helyzet furcsaságait, nézhetjük meg „Liberland államát”. Bezdánnál (1425 fkm) a Ferenc-csatorna zsilipjénél a bácskai öntöző és hajózó csatornarendszerről beszélünk, míg a kiskőszegi (Batina) partizánemlékmű kapcsán a jugoszláv időket idézzük fel. Késő délután elérjük a magyarországi Duna szakaszt (1433 fkm). Kisvártatva feltűnik Mohács városa (1447 fkm), majd a határkikötőben kikötve belépünk Magyarországra. Ezután a hajó visszaáll a városi kikötőbe, autóbusszal Budapestre utazunk, érkezés késő este.

Kapcsolódó cikkek

» Európa 9 legolcsóbb nagyvárosa! - Etédi Alexa, 2013. május. 14
» Szerbia keselyűkkel és tengeri kajakkal: az Uvac kanyon - Kovács Attila, 2018. október. 11
» Európa legveszélyeztetettebb műemlékei - Etédi Alexa, 2013. május. 10
» Középkori templomok útja - Etédi Alexa, 2013. május. 10
» A Zuhatag, avagy a Duna-áttörés - Hudanik Zsolt, 2012. május. 11
» Ady Endrén jártunk - Négyesi Miklós, 2012. március. 17
» Székelyföld félreeső 'szegelete': Erdővidék - Hudanik Zsolt, 2012. február. 04

Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.

Ár & Jelentkezés
Alapár tartalmazza: 

Utazást autóbusszal és hajóval, a szállást reggelivel és az idegenvezetést.

Alapár nem tartalmazza: 

Útlemondási biztosítást, kikötői illetéket, az utasbiztosítást, a belépőket és a felárakat, audio guide-ot.

Kötelező költségek: 

Útlemondási biztosítás, kikötői illeték.

Helyszíni költségek leírása: 

Tájékoztató árak a helyszínen fizetendő belépőkről, egyéb költségekről:
Belépők: kb. 500 RSD/fő
​Audio guide: 1.840 Ft/fő 
 

Előleg: 

A teljes részvételi díj 40%-a, mely a foglaláskor fizetendő.
Induláshoz képest egy hónapon belüli foglalás esetén már a teljes összeg fizetendő!

Hátralék: 

A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal az indulás előtt fizetendő.

Kiutazási forma: 
busz
Egyéb részletek
Kiutazás: 

Hajóval és autóbusszal.

Szállás: 

Szállodában 2 ágyas szobákban. Egyágyas elhelyezés felár ellenében kérhető!

Étkezés: 
A részvételi díj reggelis ellátást tartalmaz. Félpanziós ellátás felár ellenében igényelhető.
Vízum: 
Magyar állampolgárok érvényes, új típusú személyi igazolvánnyal vagy érvényes útlevéllel utazhatnak.
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése utazási feltétel. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére.
Egészségügyi tudnivalók: 
Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára. Kötelező védőoltás nincs. Az egészségügyi előírásokról helyi partnereink megkérdezése alapján adtunk tájékoztatást. Amennyiben tájékozódni szeretne a térségben előforduló egyéb megbetegedésekről, kérjük, forduljon orvosához, vagy a nemzetközi oltóközpontokhoz. Országos Epidemiológiai Központ Nemzetközi Utazás-egészségügyi és Oltóközpont 1097 Budapest, Gyáli út 3/a Tel.: (06-1) 476-1364 Rendelés Hétfõ – csütörtök: 9 -14 óra (13.30-ig lehet sorszámot húzni!) Nemzetközi Oltóközpont 1134 Budapest, Váci út 70. Telefon: (06-1) 78-78-770, 06/20-208-7878 Rendelés Hétfő – péntek: 10:00 – 20:00 Szombat: 10:00 – 16:00
Vélemények, értékelések
4.6
1 értékelés alapján
Szervezés értékelése
5.0
Program értékelése
4.0
Szállás értékelése
4.0
Túravezetők értékelése
5.0
Utazás értékelése
5.0
Pécs
4.6
A Duna szerelmeseként jelentkeztünk férjemmel együtt az útra, melyet egy utazásszervező segitségével találtam meg.Nagyon felkészült profi idegenvezetőt, és profi hajószemélyzetet kaptunk, s kellemes útitársakat, akikkel együtt hamar eltelt az idő.
A legszebb a Vaskapu, a Sipi szoros volt, de Novi Sad ,Temesvár, Herkulesfürdő is örök emlék marad! Köszönet a Hon Toursnak !
Írjon véleményt Ön is!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!