Fehér homok, pálmák, fűszerek

10 NAPOS KALANDOS NYARALÁS ZANZIBÁRON

Zanzibár egy varázslatos sziget az Indiai óceánon, Tanzánia partjainál. A sziget mind a szárazföldön, mind a víz alatt elkápráztatja a látogatóit. Zanzibár rengeteg látnivalót tartogat az látogatók számára. A túra programjában szerepel a Jozani esőerdő, Stone Town, a Börtön sziget és egy lepkefarm meglátogatása, de részt veszünk egy fűszertúrán és egy delfinlesen is.
Ön már járt itt? Mondja el véleményét!

Nehézség:

Az utazásunk során törekszünk a leírás szerinti program pontos követésére, mégis fenntartjuk a lehetőségét a program részbeni változtatásának. Az út során előfordulhatnak előre nem tervezett helyzetek, amik átalakíthatják a tervezett programot. A stílus, ami különlegessé teszi az utazásainkat, a meglátogatott országok és tájak, az időjárás és egyéb környezeti tényezők, illetve a csoport jellege gyakran befolyásolják a programok menetét. Ezen okokból kifolyólag az irodánk az utasainak biztonságát szem előtt tartva felcserélhet, helyettesíthet és végső esetben kihagyhat programokat, cserélhet szállásokat és közlekedési eszközöket. Az útleírás általános információkat fogalmaz meg, de nem tudja garantálni a benne szereplő látnivalók, események és élővilág megtapasztalását, illetve a benne foglalt időkeretek pontos betartását.

Részvételi díj tartalmazza

  • 9 éjszaka szállást Makunduchiban *** (beach resort) szálloda 2-3 ágyasszobáiban
  • Reggelis ellátást
  • A szárazföldi programok és belépők díjait (fűszertúra, Börtön-sziget, Stone Town, delfinles, sznorkeling, Jozani esőerdő, lepkefarm)
  • DSD (Discover Scuba Diving) búvárkodás
  • A programban szereplő DSD (Discover Scuba Diving) búvárkodáshoz és sznorkelezéshez szükséges felszerelést
  • Összes utazást Zanzibáron a repülőtérre érkezéstől a távozásig bérelt kisbusszal
  • Tapasztalt magyar nyelvű túravezetést, búvároktatást és idegenvezetést

Részvételi díj nem tartalmazza

  • Ki- és hazautazás költségeit (nemzetközi repülőjegy és illeték ára)
  • Utasbiztosítást 
  • Sztornó biztosítást
  • Esetleges egyágyas felárat
  • Borravalókat, egyéb belépőket
  • Egyéb étkezések és italok költségeit
  • Személyes természetű kiadásokat
  • Vizumdíjat (kb. 50 USD/fő)
  • Utazási illeték (kb. 25 USD/fő)
  • fakultatív búvárkodást és sznorkelezést
     
Hossz: 
10 nap
Létszám: 
min. 4 fő

Szállás

Makunduchi városában, közvetlenül a tengerparton elhelyezkedő Beach Resortban***, kényelmes 2 ágyas szobákat biztosítunk. Környéke nyugodt, pihenésre alkalmas, nincs nagy élet a szálloda kapuin kívül a környéken, de a kapukon belül bár, étterem áll a vendégek rendelkezésére. A szállodához két pazar panorámájú pihenőmedence tartozik.

 

Program: » Részletes program

Napi részletes programunkat lentebb találod:

1. Nap: Érkezes Zanzibár szigetére
2. Nap: Pihenőnap, szabadprogram
3. Nap: DSD (Discover Scuba Diving) búvárkodás
4. Nap: Kirándulás: Fűszertúra, Börtön sziget, Stone Town
5. Nap: Pihenőnap, szabadprogram
6. Nap: Kirándulás: delfinles, sznorkeling
7. Nap: Pihenőnap, szabadprogram
8. Nap: Kirándulás: Jozani esőerdő, Lepkefarm
9. Nap: Pihenőnap, szabadprogram
10. Nap: Utazás haza

További információ

Ez az ajánlatunk jelenleg nem elérhető.
Kérjük, válasszon az elérhetőek közül az alábbi gombokkal!
Hasonló utazások, nyaralások:

Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.

1. Nap: Érkezes Zanzibár szigetére

Megérkezés Zanzibárra. 

A reptérről légkondicionált kisbusszal utazunk a szállásunkra, amely a sziget déli részén található, csendes, nyugodt, tengerparti szálloda. Itt pihenés, bemutatkozás, program megbeszéléssel kezdjük a kalandunkat.

Szállás: Makunduchi, Beach Resort***
Ellátás: önellátó
Utazás: kisbusz

2. Nap: Pihenőnap, szabadprogram

Szabadprogram. Igény esetén közös merülést szervezünk.Van lehetőség sznorkel felszerelést bérelni (5 USD/fő/nap áron).

Szállás: Makunduchi, Beach Resort***
Ellátás: reggeli

3. Nap: DSD (Discover Scuba Diving) búvárkodás

Fél napos program keretében kipróbálhatjuk a búvárkodást, milyen érzés a víz alatt lélegezni, milyen felszerelést használnak a búvárok és egy merülés erejéig belepillantunk az Indiai óceán egzotikus elővilágába. A foglalkozást búvároktató tartja, rövid elméleti előadás után merülés a medencében felszerelésben, majd az óceánban, sekély vízben.

Szállás: Makunduchi, Beach Resort***
Ellátás: reggeli

4. Nap: Kirándulás: Fűszertúra, Börtön sziget, Stone Town

Fűszertúra: Igazán érdekes és ismeretbővítő jellegű ez a túra! Egy hatalmas fűszer farmon kacskaringózva bemutatják a trópus gyümölcseinek és fűszereinek fáit, bokrait. Majd egy szórakoztató produkció után végig lehet kóstolni a szezonális gyümölcsöket.
Börtön sziget: A sziget Stone Town-al szemben található, fél órás hajóútra. A nevet a rajta lévő több mint 100 éves börtönről kapta, amit természetesen meg lehet nézni. Itt élnek az óriás szárazföldi teknősök (Albadra Tortoise) egy hatalmas vadasparkban néhány pávával és dik dikkel. Meg lehet simogatni ezeket a több száz kilós csodákat!

Stone Town: Zanzibár város legrégibb részé ez, ami ma mára Világörökség része. Séta a kacskaringós, szűk sikátorokon, útba ejtve Freddy Mercury szülőházát. Látogatás a hal és zöldségpiacra, ahol megcsodálhatod a trópusi választékot. Lehetőség van múzeumba menni (Palace múzeum / Csodák Palotája), megnézni a régi rabszolgapiacot és természetesen shoppingolni!

Szállás: Makunduchi, Beach Resort***
Ellátás: reggeli
Utazás: kisbusz

5. Nap: Pihenőnap, szabadprogram

Szabadprogram. Igény esetén közös merülést szervezünk. Van lehetőség sznorkel felszerelést bérelni (5 USD/fő/nap áron).

Szállás: Makunduchi, Beach Resort***
Ellátás: reggeli

6. Nap: Kirándulás: delfinles, sznorkeling

Delfinles: A sziget legdélibb pontján (Kizimkazi) szállunk hajóra, ott ahol merüléseink is indulnak. Egy rövid hajóút után delfin családok raja úszkál körülöttünk. Be lehet ugrani közéjük és legjobban snorkeling felszereléssel lehet őket jól látni alattunk mellettünk a vízben. Hajóról nézve is csodálatos a látvány. A delfinek vadon élő delfinek, nem lehet etetni őket. Erre a programra korán reggel kell indulni.

A delfinles után tovább megyünk egy sznorkelezéshez tökéletes helyre. Sekély víz, korallmezők, trópusi halak tömkelege. 

Szállás: Makunduchi, Beach Resort***
Ellátás: reggeli
Utazás: kisbusz, hajó

7. Nap: Pihenőnap, szabadprogram

Szabadprogram. Igény esetén közös merülést szervezünk. Van lehetőség sznorkel felszerelést bérelni (5 USD/fő/nap áron).

Szállás: Makunduchi, Beach Resort***
Ellátás: reggeli

8. Nap: Kirándulás: Jozani esőerdő, Lepkefarm

Jozani esőerdő: Erdőtúra Zanzibár legnagyobb esőerdejében. Itt láthatsz gyógynövényeket és egyéb dolgokat, amit a mai napig használnak a falubeliek az erdőből. Majd megnézheted a Red Colobus nevű védett majmokat, amik csak itt élnek az egész világon. A teljesen vadon élő majmokat általában nem kell keresni, mert elég közel jönnek és hagyjak magukat fényképezni. Ezután a Mangrove erdő következik, ahol sok mindent megtudhatsz erről az érdekes és misztikus kinézetű erdőről.
Lepkefarm: Nem messze a Jozani esőerdőtől található a Lepkefarm, ahol nagyon sok féle egzotikus lepkefajjal találkozhatunk.

Szállás: Makunduchi, Beach Resort***
Ellátás: reggeli
Utazás: kisbusz

9. Nap: Pihenőnap, szabadprogram

Szabadprogram. Igény esetén közös merülést szervezünk.Van lehetőség sznorkel felszerelést bérelni (5 USD/fő/nap áron).

Szállás: Makunduchi, Beach Resort***
Ellátás: reggeli

10. Nap: Utazás haza

Kijelentkezés a szállodából, transzfer kisbusszal a reptérre.

Ellátás: reggeli
Utazás: kisbusz

Fakultatív programok

 

A szabadnapokon van lehetőség további sznorkelezésre és búvárkodásra, ehhez a helyszínen lehet bérelni felszerelést 5 USD/ fő /nap áron

Ár & Jelentkezés
Részvételi díj tartalmazza: 
  • 9 éjszaka szállást Makunduchiban *** (beach resort) szálloda 2-3 ágyasszobáiban
  • Reggelis ellátást
  • A szárazföldi programok és belépők díjait (fűszertúra, Börtön-sziget, Stone Town, delfinles, sznorkeling, Jozani esőerdő, lepkefarm)
  • DSD (Discover Scuba Diving) búvárkodás
  • A programban szereplő DSD (Discover Scuba Diving) búvárkodáshoz és sznorkelezéshez szükséges felszerelést
  • Összes utazást Zanzibáron a repülőtérre érkezéstől a távozásig bérelt kisbusszal
  • Tapasztalt magyar nyelvű túravezetést, búvároktatást és idegenvezetést
Részvételi díj nem tartalmazza: 
  • Ki- és hazautazás költségeit (nemzetközi repülőjegy és illeték ára)
  • Utasbiztosítást 
  • Sztornó biztosítást
  • Esetleges egyágyas felárat
  • Borravalókat, egyéb belépőket
  • Egyéb étkezések és italok költségeit
  • Személyes természetű kiadásokat
  • Vizumdíjat (kb. 50 USD/fő)
  • Utazási illeték (kb. 25 USD/fő)
  • fakultatív búvárkodást és sznorkelezést
     
Kötelező költségek: 

vízum kb. 50 USD/fő
utazási illeték kb. 25 USD/fő

Helyszíni költségek leírása: 

vízum kb. 50 USD/fő
​utazási illeték kb. 25 USD/fő

KÖLTŐPÉNZ, BIZTONSÁGI TARTALÉK
Mindenki máshogy szeret utazni, másra költi a pénzét. Gondold át a saját utazási szokásaidat az étkezés, italok, ajándékok és borravalók tekintetében. Számolj minimum 300 USD költőpénzzel, ne kelljen gondolkodnod, hogy megengedhetsz-e magadnak még egy koktélt vagy sört este. A költőpénzt javasoljuk USD formájában magaddal hozni. A repülőtéren és a fővároson kívül nincs bankautomata, nincs kézpénz felvételi lehetőség. Kártyával lehet fizetni a legtöbb szállodában és étteremben, az éttermi és bolti árak a magyar árakhoz hasonlóak. Nagyon fontos, hogy legyen egy körülbelül 300 USD-nyi vésztartalékod, ha bármi előre nem látható körülmény szükségessé tenné annak használatát (természeti katasztrófa, szükségállapot stb.)

BORRAVALÓK
A helyi partnereknek (sofőrök, idegenvezetők) a csapat közösen szokott adni az út végén borravalót. Ennek kiszámolásában a túravezető ad segítséget. Általánosan ezen az úton 10 USD/ fő körül alakul a borravalók végösszege. A túravezető munkáját értékelve szintén jutalmazható, ennek mértéke egyéni szempontok alapján változik.

Várható kötelező költségek a helyszínen: 
vízum kb. 50 USD/fő, utazási illeték kb. 25 USD/fő
Előleg: 

A részvételi díj 40%-a, mely a foglaláskor fizetendő.
Egy hónapon belüli indulás esetén a teljes részvételi díj fizetendő!

Hátralék: 

A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal az indulás előtt fizetendő.

Kiutazási forma: 
egyénileg
Felszerelés ajánló

A legfontosabb aranyszabály, hogy törekedj a könnyű csomagra, ugyanis azt neked kell mozgatni. Egy könnyű táska 10-15 kg körül nyom, háton vihető (hátizsák vagy utazótáska, maximum 60L vagy M méret), így könnyű azokat cipelni és beférnek a közlekedési eszközeinkbe. Figyelj a légitársaság szabályzatára, illetve a súlykorlátra (ez általában 23 kg). A kemény bőröndök nem megfelelőek az utazáshoz. Szükséged lesz egy kis hátizsákra (maximum 30L), amit a napi túrák és kirándulások során használsz. Ebben tudod tartani a kulacsodat, értékeidet, fényképezőgépet és elektronikai eszközöket.

A DSD (Discover Scuba Diving) valamint a sznorkel programhoz minden szükséges felszerelést biztosítunk számodra, ezeket a részvételi díj tartalmazza. A többi - útleírásban szereplő - programhoz különleges felszerelés nem szükséges. A szabadnapokon van lehetőség további sznorkelezésre, ehhez a helyszínen lehet bérelni felszerelést 5 USD/ fő /nap áron.

Egyéb részletek
Kiutazás: 

A ki- és hazautazás egyénileg történik, azonban van lehetőség a túravezetőnkhöz csatlakozni. Fontos, hogy csak akkor vedd meg a repülőjegyet, ha megkaptad a Traveller e-mail-ben küldött visszaigazolását, hogy biztosan elindul az adott program. Szívesen küldünk Neked repülőjegy ajánlatot, kérlek, jelezd az igényeidet az online jelentkezési lap kitöltésekor, a válaszható extráknál.

A részvételi díj tartalmazza az útleírásban említett programokhoz és merüléséhez összes utazást; Zanzibár repülőterére érkezéstől távozásig. Bérelt járműveket (kisbusz,hajó) használunk az utazás alatt.

Taxi: a környéken a közlekedés legjobb módja, viszonylag drága.

Autót bérelni, napi 25-30 USD áron (pl. Toyota Rav4, Suzuki Vitara). Ehhez azonban itthon be kell szerezni a nemzetközi jogosítványt, amellyel kint lehet igényelni egy külön engedélyt. Az ára 15 USD. 2 db igazolványkép is szükséges hozzá, itthonról kell vinni.

A helyi tömegközlekedésnek számító Dala-dalák rendszertelenül közlekednek és legtöbbször túlzsúfoltak, de a vállalkozó szelleműeknek ajánljuk. Nagyon olcsó.
 

Étkezés: 

Mindennapi reggelink a szállodában svédasztalos jellegű: rántotta, omlett, palacsinta, virsli, péksütemény, helyi friss gyümölcsök és gyümölcslevek kínálata váltakozik. A programban szereplő étkezéseken felül, a további étkezések egyénileg fizetendők. Szeretünk jókat enni, ezért az étkezés minden utazás fontos eleme. Velünk utazva megtapasztalod a helyi ízek változatosságát, így mélyebben beleláthatsz az ottani kultúrába. Természetesen biztosítunk helyet speciális étrendek követésére is a lehetőségekhez képest, ezt jelentkezéskor egyeztesd az irodával. Ha a helyi körülmények miatt nem tudunk speciális igényekről gondoskodni, azt előre jelezzük, hogy legyen lehetőséged erre felkészülni. A túraleírásban megjelölt étkezéseken kívül is lehetőséged nyílik a helyi konyha felfedezésére, ebben támaszkodhatsz a túravezető tanácsaira. FONTOS! Zanzibár területén a csapvíz nem iható, kizárólag a mindenhol kapható szűrt vagy palackos víz fogyasztását javasoljuk!

A területről: 
Zanzibár Dél-Afrika keleti partjainál, a kontinenstől 25 km-re fekvő kicsiny szigetcsoport, az afrikai és ázsiai kultúra találkozópontja. Viharos történelme során volt már indiai, portugál, oszmán, német és angol gyarmat is, jelenleg Tanzániához tartozik. Fővárosa “Mji Mkomwe” (óváros), angol nevén Stone Town, vagyis Kőváros. Ez az egyetlen ma is működő ősi város Kelet-Afrikában, amely azUNESCO Világörökség részét képezi. Egy időben Zanzibár volt az egész kontinens egyik legfontosabb kereskedelmi központja, ahol elefántcsonttal, teknőspáncéllal, ébenfával és fűszerekkel megrakotthajók várakoztak hogy aztán kelmékkel, ruhákkal, gyöngyökkel, kínai porcelánnal, selyemmel, fegyverekkel, borral, búzával térjenek vissza.És a 19. század végéig Stone Town volt Afrikában a rabszolga-kereskedelem központja is. Zanzibár gazdasága főleg a fűszer termelésére és a turizmusra épül. Évszázadok óta a világ egyik legnagyobb fűszertermelője. A sziget legnagyobb része ma is fűszerültetvény, illatos szegfűszeggel, curryvel, szerecsendióval, gyömbérrel, borssal és cardamommal. Trópusi gyümölcsöket, legfőképpen ananászt, mangót, banánt, narancsot, mandarint, avokádót, papaját, grapefruitot, csillaggyümölcsöt és passiógyümölcsöt (maracuja) termesztenek. A szigetek bővelkednek színes korallzátonyokban, pálmafákban, tengeri fű telepekben, mangrove erdőkben és homokos strandokban. Viharos történelme ellenére Zanzibár ma a béke és boldogság szigete. A zanzibáriak kedvesen, szeretettel fogadják az idelátogatókat. A nagy szegénység ellenére is boldogság sugárzik a túlnyomó részt muzulmán lakosok arcáról.
Időjárás: 
Utazásunk során párás melegre, erős napsütésre kell készülni. Ajánlott öltözék a jól szellőző, laza, vékony természetes alapanyagból készült ruházat, esőkabát, kényelmes cipő, szandál. A nap elleni védelemre (sapka, naptej) nagyon fontos kellő figyelmet fordítani. Napszemüveg használata javasolt.
Csomagolás: 
A repülőn általában 30 kg súly feladása engedélyezett. A legfontosabb aranyszabály, hogy törekedj a könnyű csomagra, ugyanis előfordul, hogy azt neked kell mozgatni. Egy könnyű táska 10-15 kg körül nyom, háton vihető (hátizsák vagy utazótáska, maximum 60L vagy M méret), így könnyű azokat cipelni és beférnek a közlekedési eszközeinkbe. A kemény bőröndök nem megfelelőek az utazáshoz. Szükséged lesz egy kis hátizsákra (maximum 30L), amit a napi túrák és kirándulások során használsz.
Vízum: 
A magyar állampolgárok vízum váltása után léphetnek be Tanzánia területére. A vízum, megérkezéskor a reptéren váltható, kártyával is fizethető, díja 50 USD. A kiváltástól számítva 3 hónapig érvényes, de kizárólag egyszeri belépésre jogosít. A vízum igénylésének feltétele a legalább még 6 hónapig érvényes útlevél és megfelelő anyagi fedezet felmutatása. A vízum ára 50 USD, mely 3 hónapos időtartamra, egyszeri belépésre szól. Elutazáskor a hivatalos információk szerint 25 USD elutazási illetéket kell fizetni, azonban ezt általában nem kérik.

Biztosítás: 
A részvétel feltétele az út teljes időtartamát lefedő, sportbalesetre, búvárkodásra is kiterjedő utasbiztosítás megkötése. Az online jelentkezés folyamán lehetőséged van biztosítást igényelni irodánkon keresztül. Amennyiben más biztosítóval szerződsz, győződj meg a biztosítás fedezetéről. A túravezetőnk az első találkozáskor ellenőrzi a biztosítás érvényességét. Ajánlunk egy minimum 300 USD biztonsági tartalék elkészítését, ugyanis általában a biztosítótársaságok az orvosi kezelés térítik, de nem előlegezik meg.
Korhatár: 
18
Egészségügyi tudnivalók: 
Magyarországról érkezőknek nincs kötelező védőoltás. Hepatitis A és B, és tetanusz védőoltás javasolt ezért kérünk, hogy keresd fel háziorvosodat vagy egy oltóközpontot két hónappal az utazás előtt (Országos Epidemiológiai Központ http://www.oek.hu). Illetve az alábbi linken található egy országos lista az oltóhelyekről: http://www.utazaselott.hu/olto-hely.html
A speciális gyógyszereidet érdemes még itthon beszerezni az utazás előtt.
Amit érdemes magaddal hozni: szúnyogriasztó spray, csípések utáni krém, Fenistil krém, emésztést segítő készítmény, Immodium, naptej.
Kérünk speciális kondícióidról, gyógyszerigényedről és allergiádról (amennyiben vannak) értesítsd a túravezetődet.
FONTOS! Zanzibár területén a csapvíz nem iható, kizárólag a mindenhol kapható szűrt vagy palackos víz fogyasztását javasoljuk!.

VALUTA, PÉNZVÁLTÁS
Zanzibár hivatalos pénzneme a Tanzániai Shilling (TZS), 1 HUF= kb. 7,5 TZS, 1 USD= kb. 2.235 TZS.
Pénzváltás: Érdemes inkább USD-t váltani, mivel ezt jobb árfolyamon váltják mint az EUR-t. A reptéren jobban váltják az USD-t mint a városban, így érdemes még itt váltani. Túravezetőink tudnak segíteni pénzváltásban.

MIT HOZZAK MAGAMMAL?
Személyes iratok: útlevél, biztosítás,  repülőjegy
Készpénz, bankkártya
Elsősegélycsomag, gyógyszerek (érdemes hozni: szúnyogriasztó spray, csípések utáni krém, Fenistil krém, emésztést segítő készítmény, Immodium, naptej)
Telefon, ébresztő funkcióval
Szúnyogriasztó
Füldugó
Naptej
Alkoholos kézfertőtlenítő gél
Kalap vagy sapka a nap ellen
Kényelmes cipő vagy bakancs a túrákhoz, vízálló szandál vagy papucs
Gyorsan száradó törölköző
Melegebb polár vagy softshell felső
Esőkabát
Hosszú nadrág vagy szoknya
Fürdőruha

HELYI SAJÁTOSSÁGOK, PÁR FONTOS SZABÁLY
Semmiféle kábítószer fogyasztás nem tolerálható az útjainkon. A kábítószer birtoklása és csempészése súlyos bűncselekmény. Az alkohol fogyasztása elfogadott Zanzibár turisták által látogatott részein, a részegség viszont nem. Fogyassz jó minőségű italokat mértékkel. Amennyiben a szabályokat megsérted, a túravezetőnek joga van kizárni az utazás folytatásából. Helyi öltözködési normák: A helyi szokások a ruházkodásban is eltérnek az itthoniaktól. Ajánlott a visszafogott öltözködés: térdet takaró nadrág vagy szoknya, vállat takaró póló vagy kendő. Természetesen a szállodában és a tengerparton, illetve a nyaralóövezetben elfogadott és megszokott a fürdőruha viselése.

BIZTONSÁG
Zanzibár biztonságos országnak számít, az utazás meglehetősen elterjedt és elfogadott. A Magyar állam aktuális figyelmeztetései nyomon követhetők a Konzuli Szolgálat internetes oldalán. Ajánlott egy ruha alá rejthető pénztárca beszerzése, amiben biztonságban tárolhatók az értékeink. Ne hozz magaddal drága ékszereket, nem lesz rájuk szükséged. A hotelekben gyakran elérhető egy széf, ami a legbiztonságosabb módja a pénz tárolásának. Az utazás egyes programjai veszélyesek lehetnek természetüknél fogva (túrázás kitett területeken, kerékpározás, vízi sportok), ezeken saját felelősségedre és belátásod szerint csatlakozz.

KOMMUNIKÁCIÓ, IDŐELTOLÓDÁS
Roaming: Zanzibáron a magyar mobilszolgáltatóknak van roaming partnere, de a roaming díjak nagyon magasak. Hívásindítás kb. 1.200 Ft, hívás fogadás kb. 400 Ft. Wifi szállásunkon elérhető a WIFI kapcsolat, de a túravezetők tudnak adni helyi SIM kártyát, melyre pár dollárért fel lehet tölteni internet csomagot. A mobilnet jobb és gyorsabb, mint a helyi Wifi. Ehhez érdemes hozni egy tartalék, kártya független telefont (vagy legyen 1 kártya független Dual SIM-es).Az elektromos csatlakozók eltérnek az európai szabványtól, megegyeznek az angollal. A szállásokon nem, azonban helyi boltban általában kapható. Előfordulhat azonban, hogy hiánycikk, ezért mindenképp érdemes vinni itthonról! Zanzibár időzóna: Nyáron 1 órával, télen 2 órával járnak előrébb, nincs téli-nyári időszámítás.

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!