Sivatag, hegyek, beduinok

Biztonságos-e a Sinai, olvastam ezt a kérdést még az egyiptomi forradalom elött egy blogon. Gondolom, ez a félelem csak erősödhetett sokakban azóta. Pedig a Sinai a világ egyik legbékésebb helye volt, és még mindig az.

Igaz, ezen a télen nem voltam kint, de tartottam a kapcsolatot helyiekkel, bedouinokkal és ott élő külföldiekkel egyaránt, és mindenki ugyanazt mondta: nincs és nem is volt semmi gond, csak a turizmus esett vissza drasztikusan. A Sinai három vallás szent helye, és a helyiek őszintén nyitottak és vendégszeretőek, függetlenül ki honnan jön. Bár az életük sokat változott az elmúlt három évtizedben, a kapcsolatot a hegyekhez és a sivataghoz megtartották még azok is, akik a városokba költöztek. A Sinai, bár nem túl nagy terület, nagyon sokszínű; földrajzilag is és kulturálisan is.

Nagy része klasszikus értelemben vett sivatag – homok síkságok és dűnék, szélfaragta homokkő alakzatok, kis kanyonok, kopár hegyek és kanyargó köves wadik – de a Sinai magas hegyvidék tejesen egyedi. Maga St. Katerina városka is már 1700 m magasan helyezkedik el, jó pár 2500 méter körüli csúcs között. Ezek ráadásul nagy többségükben gránit hegyek, amik – azon kívűl, hogy kiváló sziklamászó terep – egy különleges ökoszisztémát alkotnak.

A völgyekben meglepően sok a talajvíz – időszakosan patakok is csorognak és vannak állandó gránit medencék – és egymást érik a zöldellő beduin kertek. Amikor ez a zöldellés zajlik, nos, akkor érdemes idelátogatni. Tavasszal.

A beduinok általában sivatagi nomádok, de az itt élő Dzsebelija törzs az álattartás mellett gyümölcskertészettel is foglalkozik. Ez a hagyomány a bizánci időkig megy vissza, eredetileg az itt élő szerzetesektől tanulták el a mesterséget. A bizánci életnek is számos nyoma van, romos templomoktól remete lakokokon keresztül ma is működő kolostorokig. A Sinai hegyek világa igen kevéssé ismert, pedig ez egy igazi trekking paradicsom, amihez hasonló nincs se az Arab világban se azon túl. A sivatag megint csak egy gyönyörű vidék, különösen az eldugott kis oázis, Ein Khudra körül. Víz erre már jóval ritkább, de ahol egy kicsi is van, ott félig letelepedett bedouin családok élnek egyszerű házakban vagy sátrakban. Ha télen esett az eső, akkor tavasszal a családok szétszóródnak a sivatagban az állatokat legeltetni, mint ahogy mindig is tették. A kecskékkel és birkákkal a nők és gyerekek foglalkoznak, a férfiak tevékkel és – ma már – autóval keresik a kenyeret.

A múltban kereskedőket és zarándokokat vezettek keresztül a sivatagon, ma a ritkán erre vetődő turistákat vezetik. A tudásuk és segítségük ma is elengedhetetlen – még a legjobb térképek birtokában is nagyon könnyű eltévedni; tudni kell, hol van víz és tüzelő, és a tevékre is szükség van a készletek szállítására. A maga egyszerűségével és szabadságával ez egy gyönörű élet, és a sivatagban eltöltött pár nap egy életre szóló élmény.

Hogy biztonságos-e Egyiptom és a Sinai? Én úgy gondolom, hogy igen, de hamarosan meglátom. Március közepén megint ott leszek és utánajárok, hogy alakultak a dolgok a forradalom után. Kairóból és a Sinairól is jelentkezem majd, hogy minden renben van-e. Egy biztos: ebben az évben nem lesznek tömegek, annak ellenére, hogy már a Külügyminisztérium szerint sem kockázatos a térség. Ez, persze, a független túrázó szempontjából csak előny. Ugyanakkor ez a tél nagyon kegyes volt, sok eső esett, úgyhogy egy dolog biztos: gyönyörű arab tavaszunk lesz! Átélte, írta, fotózta: Mátraházi Zoltán A Sinain élő bedouinokat kutató antropológus, az iKaland túravezetője