Baku, a kaszpi Dubai és Azerbajdzsán legszebb tájai

6 napos körutazás

Azerbajdzsánban két merőben eltérő látnivaló hívja fel magára a figyelmet: míg Bakuban a modern felhőkarcolók Dubai gazdagságát idézik, addig az UNESCO világörökségi védelem alatt álló gobusztáni sziklarajzok az ősemberek világát elevenítik fel. Kevés olyan hely létezik a Földön, ahol az ókori perzsa idők óta "égne a hegy". Ez az érdekes természeti jelenség az utazás során Yanar-dag szikáinál megtekinthető. A Kaszpi-öböl partján egymás mellett tekinthetjük meg az Eurovíziós Dalfesztiválra épített Kristály Palotát, illetve a világ legnagyobb ország zászlóját. Baku Földünk egyik legdinamikusabban fejlődő metropolisza. Az olaj milliárdoknak is köszönhető, hogy az „amerikai tempóban” növekedő városban a középkori karavánszerájok és az ultramodern felhőkarcolók harmóniában férnek meg egymással. A városkapukon kívül meglepően változatos turisztikai kincsekkel találkozhatunk: A Kaukázus égbeszökő főgerincétől a Kaszpi-tenger kiépítetlen, homokos partjaiig 7 különböző éghajlat található a szubtrópusi erdőktől a sivatagos hegyekig, a teaültetvényektől a jégmezőkig.
Ön már járt itt? Mondja el véleményét!

Részvételi díj tartalmazza

a repülőjegyet illetékkel, mely tartalmaz személyenként 
1 db max. 10 kg max. 40x30x20 cm kis kézipoggyászt
a szállást 4*-os belvárosi hotelben
a reggelis ellátást
a programokat a leírás szerint
a helyszíni közlekedést
a belépőjegyeket
a vízum- és ügyintézési díjat
a magyar nyelvű idegenvezetést

Részvételi díj nem tartalmazza

Az elvárt borravalót (helyszínen fizetendő) kb. 25 EUR
az útlemondási biztosítást (Covid fedezettel): 2,8%

EGYÉB KÖLTSÉGEK
Félpanzió 60 000 Ft 
Egyágyas felár 75 000 Ft 
Feladható 10 kg-os poggyász az ár változhat: (15 000 - 50 000 Ft)
Feladható 20 kg-os poggyász az ár változhat: (20 000 - 65 000 Ft)
WizzPriority az ár változhat: (8 000 - 45 000 Ft)
Ülőhely foglalás az ár változhat: (5 000 - 20 000 Ft)
Nagylábterű ülőhely foglalás az ár változhat: (10 000 - 35 000 Ft)
Egy hónappal az indulás előtt küldjük az utazáshoz tartozó poggyász és ülőhelyválasztási tájékoztatót, pontos árakkal. Az árak oda/vissza utazásra értendőek.
BBP utasbiztosítás (EUB Biztosító)

Hossz: 
6 nap

Szállás

Elhelyezés 4*-os belvárosi hotelben.

Program: 

1-2. nap: Baku - Gobusztán rejtélyes rajzai és az iszapvulkánok földjén (kb. 65 km)
Elutazás Budapestről menetrend szerinti közvetlen WizzAir járattal Azerbajdzsán fővárosába, Bakuba. Érkezés után a szállás elfoglalása, pihenés. Kései reggeli után, buszos városnézésre indulunk, majd ellátogatunk a Highland parkhoz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az egész városra és a város jelképének számító lángtornyokra. Innen tökéletes lehetőségünk van a páratlan panoráma lefényképezésére.

Utazás Gobusztánba. Látogatás az UNESCO Világörökségi védelem alatt álló Gobusztánban, az „ősember múzeum”, majd az üledékes plató perem és a csodálatosan ép, ősi sziklarajzok megtekintése. Kirándulás a különleges iszapvulkánokhoz, majd az egyedülálló iszapvulkánok megmászása, sárlávák és iszapkürtők fotózása.

Ismerkedés a Kaszpi-tó különleges természetföldrajzával, mely Földünk legnagyobb tava, 371.000 km2 területű, a Balaton területének 630 szorosa. Északi része sekélyebb, minimális sótartalommal, míg délen a mélység meghaladja az 1.000 m-t is. Amikor az első római légiók katonái megkóstolták a tó vizét, sósnak érezték, s mivel túlsó partjait sehol nem látták, tengernek vélték. A Kaszpi sótartalma a világtengerek átlagos sótartalmának csak 30%-a. Földünk legnagyobb tavában számtalan endemikus faj él, a tokféléktől a tengeri fókákig. 

Szállás Bakuban (4 éj).

Tervezett szállás: Parkway Inn Hotel 4*

3. nap: A Kaukázus északi oldalán: Baku - Besbarmag-hegy - Guba - Hinalig - Baku (kb. 460 km)
Reggeli indulás a Kaukázus északi oldalára. Rövid fényképszünet a Besbarmag-hegy ősi kultuszközpontja alatti pihenőhelyen. Továbbhaladás északra, Gubába, a híres hegyi szőnyegek városába.

Átszállás jeepekre, majd feljutás Hinaligba, Azerbajdzsán legmagasabban fekvő falujába, 2.500 m fölé. A világtól elzárt (a világ feletti…) hegyi faluból, csodálatos kilátás nyílik a Központi-Kaukázus 3-4.000 m közötti ormaira. Az „égbeszökő vidék” fényképezése (jó idő esetén). Séta és rövid pihenő a faluban, a Kaukázus tetején.

Esti visszaérkezés Bakuba.

4. nap: A modern Baku, és a kőolaj jelentősége
Reggeli után látogatás a Tagijev Múzeumban, ismerkedés az ország leggazdagabb olajmilliárdosának és néhai városának életével és múltjával.

Meglátogatjuk a közelmúltban átadott szőnyegmúzeumot, mely már kívülről is szemet gyönyörködtető látvány, különös, feltekert szőnyegre emlékeztető formájával. Séta a Kaszpi-tenger partján kiépített csodaszép Bulváron, a világ talán legnagyobb és egyik legszebb vízparti sétányán.

Utunkat a következő építészeti remekművel, a Heydar-Aliyev centerrel folytatjuk, melyet belülről is lesz alkalmunk megcsodálni. A 2013-ban átadott futurisztikus épületet a világhírű iraki építésznő, Zaha Hadid álmodta meg és kikerülhetetlen részét képezi a városnak, feltűnő kialakításának köszönhetően. A több, mint 100 000 m2-es kulturális komplexumban számos időszakos és állandó kiállítás is helyet kap, ilyen például az oldtimer autókiállítás.

Ezután irány a Nobel-ház. Kevesen tudják, hogy a bakui kőolajtermelésből a svéd Nobel-család is jócskán kivette a részét - a Rotschild családdal együtt. Az 1800-as évek végén Baku produkálta a világ kőolajkitermelésének csaknem 50%-át, így épült fel a Nobel-ház is a Villa Petrolea negyedben, ami többek között arról is híres, hogy ebben a házban került beszerelésre az első légkondicionáló berendezés, valamint az első Bell-féle telefonos hálózat az Orosz Birodalomban. 

Délután szabadprogram. Szállás Bakuban. 

5-6. nap: Baku óvárosa - Absheron-félsziget - Budapest (kb. 55 km)
Reggeli után Baku nevezetességeivel ismerkedünk meg. Felkeressük a középkori óvárost a shirváni sahok palotáját, a karavánszerájt, a középkori piacteret, a szőnyegszövő műhelyt, valamint a "szűz" tornyot. Ezt követően rövid kulináris élményben lesz részünk: kutabot, azeri hússal és zöldséggel töltött lepényt készítünk egy helyi asszony segítségével, mellé pedig gránátalmabort kóstolunk.

Délután az Abseron-félszigetet járjuk körbe. Látogatás az Atesgah szentélynél, a tűzimádók templománál. Ismerkedés a zoroaszter vallás alapjaival és a szentély ősi történetével. Majd a Yanar dag (jelentése: égő hegy) fényképezése, ismertetővel az ókori perzsa idők óta lángoló domboldal működéséről. 

Útba ejtjük a Mardakan erődöt, mely az Absheron-félsziget egykori védelmét ellátó őrtorony rendszernek egyik legjelentősebb tagja. Védelmi célt szolgált, ugyanis 28 m x 25 m-es belső udvara nem tudott egyszerre sok embert befogadni. Elsősorban Mardakan ideiglenes védelmére, menedékként és megfigyelőállásként használták.

Este pihenés a szálláson, majd menetrend szerinti közvetlen WizzAir járattal hazautazás Budapestre. 

UNESCO Világörökségi helyszínek

  • Baku fallal körülkerített része a Shirvanshah's térrel és a „szűz” toronnyal
  • Gobustan, sziklarajzok
  • Khinalig emberek kultúrális tája és a "Koc Yolu" vándorút

A programok és a szállodák változtatásának jogát irodánk fenntartja!

Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.

Ár & Jelentkezés
Részvételi díj tartalmazza: 

a repülőjegyet illetékkel, mely tartalmaz személyenként 
1 db max. 10 kg max. 40x30x20 cm kis kézipoggyászt
a szállást 4*-os belvárosi hotelben
a reggelis ellátást
a programokat a leírás szerint
a helyszíni közlekedést
a belépőjegyeket
a vízum- és ügyintézési díjat
a magyar nyelvű idegenvezetést

Részvételi díj nem tartalmazza: 

Az elvárt borravalót (helyszínen fizetendő) kb. 25 EUR
az útlemondási biztosítást (Covid fedezettel): 2,8%

EGYÉB KÖLTSÉGEK
Félpanzió 60 000 Ft 
Egyágyas felár 75 000 Ft 
Feladható 10 kg-os poggyász az ár változhat: (15 000 - 50 000 Ft)
Feladható 20 kg-os poggyász az ár változhat: (20 000 - 65 000 Ft)
WizzPriority az ár változhat: (8 000 - 45 000 Ft)
Ülőhely foglalás az ár változhat: (5 000 - 20 000 Ft)
Nagylábterű ülőhely foglalás az ár változhat: (10 000 - 35 000 Ft)
Egy hónappal az indulás előtt küldjük az utazáshoz tartozó poggyász és ülőhelyválasztási tájékoztatót, pontos árakkal. Az árak oda/vissza utazásra értendőek.
BBP utasbiztosítás (EUB Biztosító)

Helyszíni költségek leírása: 

Borravaló (helyszínen fizetendő) kb. 20 EUR

Előleg: 

A teljes részvételi díj 40%-a, mely a foglaláskor fizetendő.
Induláshoz képest egy hónapon belüli foglalás esetén már a teljes összeg fizetendő!

Hátralék: 

A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal az indulás előtt fizetendő.

Kiutazási forma: 
repülő
Egyéb részletek
Kiutazás: 

Elutazás Budapestről menetrend szerinti közvetlen WizzAir járattal Azerbajdzsán fővárosába, Bakuba. Érkezés az éjjeli órákban.

Étkezés: 

Reggelis ellátás.

A területről: 
Azerbajdzsán, hivatalos nevén az Azerbajdzsáni Köztársaság Eurázsia kaukázusi régiójának legnagyobb országa. Nyugat-Ázsia és Kelet-Európa között fekszik, Keleten a Kaszpi-tenger, északon Oroszország, északnyugaton Grúzia, nyugaton Örményország és Törökország, délen Irán határolja. Jelenleg évente körülbelül 1 millió turista keresi fel az országot. A turistáknak itt tartózkodásuk során nem kell bejelentkezniük, vagy regisztrálniuk magukat. A biztonsági intézkedések közé tartozik, hogy az országból való ki- és belépés során például a repülőtéren az útlevélkezelés során mindenkiről fényképet készítenek. Azerbajdzsán nagyon gazdag történelmi hagyományokkal rendelkezik. Beutazóknak ajánlott nemcsak Bakut, hanem a történelmi városokat, mint például Ganja, Sheki, Shamakhi, felkeresni. Baku szállodákkal való ellátottsága jó. Vidéken is megfelelő színvonalú szállodák találhatóak. A lakosság nagyobb része – történelmi okokból - beszéli az orosz nyelvet. Az azeri nyelv a törökhöz hasonló, azzal 70-80%-ban megegyezik. Írásmódjukban a latin betűket használják. Az azeri emberek nagyon vendégszeretőek. A magyarokat rokon népnek tartják.
Időjárás: 
Azerbajdzsán éghajlata a nyugati hegységben és az északi területeken szélsőséges, míg a Kaszpi-tenger mentén kellemesnek nevezhető. Tavasz és nyár idején (április közepétől októberig) a hőmérséklet 20-30 °C között ingadozik, míg télen (decembertől márciusig) ennél jóval hidegebb van. Áprilistól – szeptemberig a hőmérséklet rendkívül kellemes, nyári. Nyáriasan öltözködéssel készüljünk, de a hegyekben, 2.000 m felett szükség lehet 1 garnitúra meleg pulóverre és nadrágra is.
Vízum: 
A beutazási feltételekről, az esetleges vízum kötelezettségekről és díjaikról információkat a Konzuli Szolgálat honlapján talál:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Egészségügyi tudnivalók: 
Az adott úti célon vagy célokon esetenként speciális, helyi hatósági egészségvédelmi rendeletek is érvényesülnek a be- és kiutazás, illetve a kint tartózkodás során (pl: koronavírus miatt). Ezért kérjük, folyamatosan ellenőrizze az aktuális információkat az adott országra/területre vonatkozóan a
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ oldalon!

Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető (amennyiben van az utazás során) kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Ha pontosabb információra van szükségük, akkor utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nemzetközi Oltóközpontot 1097 Budapest Albert Flórián út (régi nevén Gyáli út) 3/a.
Telefon: (0036) (1) 476-1364,
honlap: https://www.nnk.gov.hu/index.php/oltokozpont
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!