Alpesi őrjárat - Kirándulás a Dolomitokban

5 napos buszos körutazás Szlovénia, Ausztria, Olaszország tájain

Ezzel a címmel játsszák a TV-ben azt a filmsorozatot, amelynek helyszínére, a Dolomitokba szervezzük ezt a programot. Sétálhatunk ennek a mesés tónak a partján, és felkeressük a filmbéli bájos településeket. Az olaszországi látnivalókat kiegészítjük további természeti csodákkal és szlovéniai hegyi kirándulásokkal. Kiemelnénk, hogy az ár magában foglalja a belépők, felvonók szinte mindegyikét.

Alapár tartalmazza

Szállást félpanziós ellátással, az autóbuszos utazás költségeit, a felsorolt programokat az idegenvezetést, valamint az útlemondási biztosítást.

Alapár nem tartalmazza

Baleset-, betegség-, poggyászbiztosítást, belépőket, az idegenforgalmi adót, és a további étkezések díját.

Hossz: 
5 nap
Szállás: 
szálloda
***
Létszám: 
Minimum létszám: 35 fő
Program: 

1. nap: Budapest – Szlovénia – Skocjan (640 km)
Reggel Nagykanizsa irányába indulunk Budapestről, és Tornyiszentmiklósnál lépünk át Szlovéniába. Utazásunkat autópálya pihenőkben szakítjuk meg, így érünk el Szlovénia egyik világörökségéhez, a Skocjáni-cseppkőbarlanghoz. Kb. 2 km-es gyalogtúrát teszünk Szlovénia „Grand Canyon”-jában, mely az UNESCO világörökségének is része. Este érkezünk szállásunkra.

2. nap: Kranjska Gora – Dolomitok (240 km)
Reggel megyünk Kranjska Gora érintésével a Jasna-tóhoz. Rendkívül szép a panoráma. Előtérben a smaragdzöld színű tó, háttérben a Dolomitok látványos vonulatai. Ezt követően Ausztria déli részén utazunk Olaszország Süd-Tirol vidékére. San Candidonál felvonózunk a Haunold hegyre. Fent túrázunk, majd aki szeretne, gyalog jöhet le a hegyről. Programunk összesen kb. 3 óra. Kellemesen elfáradva megyünk szállásunkra, mely a Dolomitok lábánál, fenyves erdő közepén van, több mint 1300 m magasan lesz (3 éj).

3. nap: Pragser Wildsee – San Candido (70 km)
Alpesi őrjárat címmel játsszák a TV-ben azt a filmsorozatot, amelynek helyszínén, a Dolomitokban töltjük ezt a napot. Sétálhatunk a mesés Pragser Wildsee partján, és felkeressük a filmbéli, látványos helyszíneket. A Pragser Wildsee Tirol egyik legszebb tava, mely 1496 m magasan fekszik. Körbesétáljuk a festői tavat (3,5 km). Rendkívüli a látvány, ahogy a hegyvonulat tükröződik a tó sötétzöld színében. A délután nagy részét San Candidoban és környékén töltjük. Először a Sexten felvonóval felmegyünk a 2434 m magas hegyre. Aki túrázni akar, annak erre is lesz lehetősége a felső állomástól a Dolomitok pazar fennsíkján. Felvonóval, majd buszunkkal érünk vissza San Candidoba, mely 1173 m magasan fekvő város. A település legféltettebb kincse az apátsági templom, mely a tiroli román kori egyházi építészet gyöngyszeme. Esti órákban szállásunkon már vacsorával várnak.

4. nap: Bruneck – Rainbachfall (80 km)
A mai programunkat művészeti látványossággal kezdjük, mert először a közelben található St. Sigmund gótikus templomot csodáljuk meg a páratlan szépségű XV. sz-i szárnyas oltárával. Továbbhaladva a lódengyártásáról híres olasz kisváros Bruneckkövetkezik, mely a környék legjelentősebb települése. Az óvárosban teszünk sétát, melyet XV- XVI. sz-i házak díszítenek. Ezután a Taufer-völgy, majd a Rain-völgy természeti csodáiban gyönyörködünk. A Rainbach-vízesés Dél-Tirol legjelentősebb és legnagyobb vízesése. A mellette jól kiépített sétaúton gyalogolunk felfelé, miközben lenyűgöz bennünket a három nagy szakaszban lezúduló víztömeg. Szállásunkra az esti órákban érkezünk vissza.

5. nap: Maria Wörth – Nagykanizsa – Budapest (730 km)
Reggel elhagyjuk Olaszországot és Ausztriába érkezünk. Karintiában lemegyünk a Wörthi-tóhoz. Itt található a világ legmagasabb fából készült kilátója, a Pyramidenkogel. A panoráma kilátó 83 m magasan van. Lesz idő a felvonóval felmenni ide és körbetekinteni a szép tóra és a környező hegyvonulatokra. Délután továbbindulva Szlovénia érintésével érkezünk vissza Budapestre. Ezt követően mindenkit a felszállási helyére szállítunk.

Kapcsolódó cikkek

» Kiváló síszállás Ausztriában - Dorfhotel Seeleitn - Kovács Attila, 2017. december. 14
» Síelés Heiligenblutban - Hunguest Hotel Heiligenblut téli ajánlat! - Kovács Attila, 2017. december. 10
» A Nápolyi-öböl szigetei - Kovács Attila, 2017. december. 06
» Acqua alta Velencében - Kovács Attila, 2017. november. 20
» Képek Velencéből... - Kovács Attila, 2017. november. 09
» Schlögener Schlinge - Hegedüs Anett, 2017. október. 30
» A Garda-tó a magasból - Kovács Attila, 2017. október. 22
» Velencében, gondolával - Kovács Attila, 2017. június. 08
Ár & Jelentkezés
Alapár tartalmazza: 

Szállást félpanziós ellátással, az autóbuszos utazás költségeit, a felsorolt programokat az idegenvezetést, valamint az útlemondási biztosítást.

Alapár nem tartalmazza: 

Baleset-, betegség-, poggyászbiztosítást, belépőket, az idegenforgalmi adót, és a további étkezések díját.

Kötelező költségek: 

Idegenforgalmi adó: 8,00 Euro/fő

Helyszíni költségek leírása: 

Idegenforgalmi adó: 8,00 Euro/fő A helyszínen fizetendő.

Előleg: 

A teljes részvételi díj 40 %-a, mely a foglaláskor fizetendő.
Induláshoz képest egy hónapon belüli foglalás esetén már a teljes összeg fizetendő!

Hátralék: 

A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal az indulás előtt fizetendő.

Kiutazási forma: 
busz
Egyéb részletek
Kiutazás: 

Kényelmes, légkondicionált autóbusszal.

Szállás: 

*** szálláshely, 2 ágyas, tusolós/WC-s szoba, félpanzióval. Egyágyas elhelyezés felár ellenében kérhető.

Étkezés: 
A részvételi díj félpanziós ellátást tartalmaz.
Vízum: 
Magyar állampolgárok érvényes, új típusú személyi igazolvánnyal vagy érvényes útlevéllel utazhatnak.
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére.
Vélemények, értékelések
4.8
2 értékelés alapján
Szervezés értékelése
5.0
Program értékelése
5.0
Szállás értékelése
5.0
Túravezetők értékelése
5.0
Utazás értékelése
4.0
Budapest, XIV. kerület
4.8
Jó programok voltak sok túrázással, lenyűgözően szép természettel.
Az idegenvezető a legjobb volt eddigi utaim során. Rengeteg információt adott, szakmailag igen kimagasló tudással.Volt mindenre elég idő, szabadprogram is.
Az eddigi buszos utazások során a tapasztalat, a MAN buszok sokkal kényelmesebbek, nagyobb a hely, mint a Mercedes buszokban.
Jól éreztük magunkat. Visszatérő utasok leszünk!
Pécs
4.8
<szöveg nélkül>
Írjon véleményt Ön is!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!