100 év után először: Hajózás Boszniába

4 napos buszos és hajós körutazás idegenvezetéssel.

1914 nyara óta nem járt magyar személyhajó a Duna legnagyobb mellékfolyóján, a Száván, holott ott egykoron a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt.-nek menetrendi járatai is voltak. 2019-ben a boszniai Brcko-ig hajózunk fel, ami 230 km a folyó 560 km hosszú hajózható szakaszából.

Alapár tartalmazza

Utazást autóbusszal és hajóval, elhelyezést 3 és 3*+-os szállodában, 2 ágyas fürdőszobás szobákban reggelis ellátással.

Alapár nem tartalmazza

Útlemondási biztosítást, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítást, kikötői illetéket.

Hossz: 
4 nap
Szállás: 
szálloda
***
Program: 

1. nap: Reggel indulás autóbusszal Budapestről. Rövid pihenőkkel Újvidékre utazunk, itt hajóra szállunk és elindulunk a Dunán lefelé (Duna 1255 fkm). Utunk során átmegyünk a 40 m magas béskai híd alatt, majd a Kerekedi-sziget nomád állattartását figyeljük meg. A titeli löszfal után elérjük a Tisza torkolatát, majd újabb nagy kanyarok, szigetek után Zimonyt, egykori határvárosunkat, a város dombján magasodó millenniumi tornyot. Belgrád a Nagy-Hadi-szigetet (1170 fkm) megkerülve behajózunk a Szávába és kikötünk a szerb főváros központjában. Autóbusszal megyünk fel a nándorfehérvári várba, majd szállásunkra.

2. nap: Reggel hajóra szállunk és elindulunk felfelé a Száván (0,5 fkm). Elhaladunk a Száva két partjára épült város számos hídja alatt, majd a város szórakozásra és pihenésre kiépült része, a Ciganija-sziget mellett. Az éles kanyarokat tevő folyó mentén állnak Szabács híres várának maradványai. Kora este érkezés Szávaszentdemeterre (Sremska Mitrovica) (Száva 138 fkm), szállás a közeli Árpatarlón.

3. nap: Reggeli után ismét Szávaszentdemeterre utazunk és megtekintjük a Római Birodalom egyik egykori legfontosabb városának, Sirmiumnak a maradványait. Kilépünk Szerbiából és hajózunk tovább a Száván felfelé. Újabb éles kanyarok után a Drina folyó torkolata következik, ahonnan a folyó jobb partja már a Bosznia-Hercegovina egyik tagállamához, a Boszniai Szerb Köztársasághoz tartozik. Kisvártatva a folyó bal partját nézve is magunk mögött hagyjuk Szerbiát, elérve Horvátországot. A délutáni órákban kikötünk a Brckoi Körzet székhelyén (Száva 228 fkm). Határvizsgálat után a szállodánkba megyünk. Estefelé szabadprogram a városban.

4. nap: Autóbusszal az egykori Sói Bánság vidékén utazunk a Tinja folyó völgyébe, hogy felkeressük Szrebernik csodálatos, sziklákra épült lovagvárát, az ezüst várát. Következő állomásunk Gradacac városa: rövid szabadprogram a vár, a mecset és a katolikus templom környékén. Észak felé utazva Samacnál hagyjuk el Boszniát, még egy pillantást vetve a Szávára, majd Horvátországban folytatjuk utunkat. Diakóváron a székesegyházat tekintjük meg, majd Szlavónia fővárosába, Eszékre utazunk, ahol a várnegyedben teszünk sétát. Átkelve a Dráván Udvarnál elérjük Magyarországot. Érkezés Budapestre a késő esti órákban.

A hajó: a ROHAM termes rendezvényhajó, 60 fős zárt utastérrel, nyitott fedett és fedetlen fedélzettel, női-férfi WC-vel, büfével, hideg és meleg ételekkel, ebédelési lehetőséggel.

Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.

Ön már járt itt? Mondja el véleményét!

Ár & Jelentkezés
Alapár tartalmazza: 

Utazást autóbusszal és hajóval, elhelyezést 3 és 3*+-os szállodában, 2 ágyas fürdőszobás szobákban reggelis ellátással.

Alapár nem tartalmazza: 

Útlemondási biztosítást, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítást, kikötői illetéket.

Kötelező költségek: 

Útlemondási biztosítás, kikötői illeték.

Előleg: 

A teljes részvételi díj 40%-a, mely a foglaláskor fizetendő. Induláshoz képest egy hónapon belüli foglalás esetén már a teljes összeg fizetendő!

Hátralék: 

A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal az indulás előtt fizetendő.

Kiutazási forma: 
busz
Egyéb részletek
Kiutazás: 

Autóbusszal és hajóval.

Szállás: 

3* és 3*+-os hotelben, 2 ágyas fürdőszobás szobákban. Egyágyas elhelyezés felár ellenében kérhető.

Étkezés: 
A részvételi díj reggelis ellátást tartalmaz. Felár ellenében félpanziós ellátás igényelhető.
Vízum: 
Magyar állampolgárok érvényes, új típusú személyi igazolvánnyal vagy érvényes útlevéllel utazhatnak.
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése utazási feltétel. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére.
Egészségügyi tudnivalók: 
Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára. Kötelező védőoltás nincs. Az egészségügyi előírásokról helyi partnereink megkérdezése alapján adtunk tájékoztatást. Amennyiben tájékozódni szeretne a térségben előforduló egyéb megbetegedésekről, kérjük, forduljon orvosához, vagy a nemzetközi oltóközpontokhoz. Országos Epidemiológiai Központ Nemzetközi Utazás-egészségügyi és Oltóközpont 1097 Budapest, Gyáli út 3/a Tel.: (06-1) 476-1364 Rendelés Hétfõ – csütörtök: 9 -14 óra (13.30-ig lehet sorszámot húzni!) Nemzetközi Oltóközpont 1134 Budapest, Váci út 70. Telefon: (06-1) 78-78-770, 06/20-208-7878 Rendelés Hétfő – péntek: 10:00 – 20:00 Szombat: 10:00 – 16:00
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!