Fried Tamás
Szombathely - 2016. június
Kedves Kérdező!
Az utam során semmi rendkívüli nem történt. Talán annyit írnék most le, hogy a gépeik igen távol parkolnak és érkeznek. Így rossz idő esetén kellemetlen a várakozás. Akár túl meleg, vagy mint a mi esetünkben zápor volt az érkezésünk idején - a gyalog utat végig pocsolyákban kellett megtenni, bár fedett volta folyosó. A betonon állt 2-3 cm magasan a víz.
Teljes értékelés megtekintése
-
Tetszik (0)
-
Nem tetszik (0)
Egriné Pap Ilona
Budapest, XIV. ker. - 2016. június
1. A genfi reptéren jún. 8-án 20 percen belül 3 járatot indított az Easyjet, 3 különböző irányba. Legutoljára Bpre, így csak az utolsó percekben nyitotta ki a bpi kaput, nem lévén elég bebocsátó személyzete. Ezért később is indult, és később is érkezett meg, az utasok igencsak feszengtek az időszűke miatt. Csomagok elhelyezésére pedig lelkes utasok segítségét kérte, ami igen furcsa volt - itt is személyzethiány forgott fent?
2. Fontos, fogyasztói szempontból: a légitársaság világosan kellene, hogy megfogalmazza: a fedélzetre ingyenesen felvihető 1 db kézicsomagon felül a női retikülök/laptopok külön ingyen felvihetőek-e? Odaútnál igen szigorúan azokat be kellett passzírozni a kisbőröndbe (hacsak kemény pénzekért nem fizetett az utas túlsúlyt), visszafelé a kutya sem foglalkozott azzal, hány és milyen csomagja volt az utasnak.
Egyébként súlyt nem mérnek, csak ránéznek a kézicsomag méretére.
Teljes értékelés megtekintése
-
Tetszik (0)
-
Nem tetszik (0)
Szabó Gábor Gusztávné
Debrecen - 2016. június
Sajnos a gép akkor indult amikor oda kellett volna érnie,nyilván nem a légitársaság hibájából.A felszállás,az út,a leszállás gyors és sima volt.Nem először repültem de még ilyen sima landolást és sima utat nem tapasztaltam,szuper pilóta volt az oda úton.Az viszont kellemetlen volt,hogy a budapesti reptéren és később a gépen, sokat kellett várni úgy,hogy nem tájékoztattak miért.
Teljes értékelés megtekintése
-
Tetszik (0)
-
Nem tetszik (0)
Horváth-Schwáb Veronika
Kecskemét - 2016. június
Jó volt az Easyjettel utazni, semmi különös nem történt az út során. A szolgáltatás ár-érték aránya megfelelő volt. Fapados járatként hozta, amit kell. A kiszolgálás rendben volt, az ülések szűkösek, de ki lehet bírni arra a rövid időre, míg repülünk. A légi utaskísérők kedvesek és segítőkészek.
Teljes értékelés megtekintése
-
Tetszik (0)
-
Nem tetszik (0)
Szeder József Ferenc
Budapest, V. ker. - 2016. május
A légitársaság szolgáltatása jó.
A repülőtéri kiszolgálásban hiányoltam, hogy a reptéren sehol nem lehetett ülőhelyet találni, sem Budapesten, sem Berlinben, állva kellett várakozni (vagy a földön ülve).
A budapesti gyalogos útvonal hosszú, a lépcsőket csak nehezen tudtam leküzdeni.
Berlinben is a lépcsőkkel és a hosszú útvonallal volt problémám. Lift sehol sincs.
Most lábadozok és a fentiek problémát okoztak.
Legközelebb vonattal megyünk (első osztályon), most egy darabig nem repülünk.
Teljes értékelés megtekintése
-
Tetszik (0)
-
Nem tetszik (0)