Utasaink értékelése

4.5
Zsolt Érd - 2016. július
Összességében korrekt szolgáltatást nyújtott a British Airways. A járatok pontosan indultak és érkeztek. Londonban az átszállásnál nagyon kell sietni, az átszállási idő nem enged semmilyen nézelődést, vásárlást, mert könnyen le lehet késni a gépet - erre érdemes odafigyelni. A fedélzeti kiszolgálás rendben volt. Érdekes, hogy a személyzet más légitársaságokhoz képest idősebb tagokból állt. Ők viszont nagyon kedvesek, udvariasak voltak. A felszolgált ételek és italok rendben voltak, a kért speciális étkezés megfelelő volt. Az ülőhely a gépen nem volt kényeztető, magasabb utasoknak kicsit kényelmetlen. A fedélzeti szórakoztató rendszer ugyan inkább régies, de azért ahhoz elégséges, hogy az út során az utazók elfoglalják magukat.
 
  • Tetszik (0)
  • Nem tetszik (0)
3.5
Illés János Budapest, II. ker. - 2016. július
A hosszú járatunk a beszállás után még egy órát ácsorgott , így egy órával hosszabban kellett az amúgy is nagyon hosszú utazáskor a helyünkön ülnünk , ami igen kényelmetlen. A felszolgált ennivalók minősége szerintünk igen gyenge volt , más társaságok sokkal ízletesebbeket adnak. A számítógépes helyfoglalás nem volt elérhető , így a 193 cm-es magasságommal egy átlagos méretű emberre szabott ülésben szorongtam , ami 10 órán keresztül eléggé elviselhetetlen. A visszaútnál a két londoni reptér között az összes csomagunkkal a saját költségnkön kellett átutaznunk , ami Lima - Bp repülőjegy foglalás esetén szerintem nonszensz. Ezt egy magára adó légitársaság azerintem nem engedheti meg magának, ekkora számlaösszeg esetén pláne.
 
  • Tetszik (0)
  • Nem tetszik (0)
4.8
Kerényi Adrienn Budapest, IV. ker. - 2016. július
Az indulásban minden esetben volt egy kis késés, amit viszont mindig behoztunk, sőt korábban érkeztünk a kiírtnál. A légiutas kísérők segítőkészek, kedvesek.
 
  • Tetszik (0)
  • Nem tetszik (0)
1.0
Fiam Ildikó Diósd - 2016. július
Budapest London között mivel a hátsó sorban ültünk, már nem jutott ennivaló. Ekkor még csak mosolyogtunk az egészen, hiszen 2 óra 50 percet kibírunk étel nélkül is, bár ez nem volt fapados járat. Londonból két órával később indult a gép és nem tudták megmondani, hogy miért. Visszafelé három órás késés Newark-ban, majd -mivel lekéstük a csatlakozást- 9 óra várakozás Londonban. A 9 órából két órát kellett a fehér vonalon állni, hogy ránk kerüljön a sor! A London-Budapest járaton megismétlődött az a rossz élmény, hogy a hátsó sorban ülőknek már nem jutott étel! Ekkor 25 órája voltunk úton, ezért nagyon felháborodtam, és hangot is adtam ennek! Erre kb. 10 perc múlva mégis tudtak csirkés szendvicset szerezni valahonnan. Összefoglalva: mindenképpen kérek kártérítést, mert a légitársaság szolgáltatása véleményem szerint nem volt megfelelő.
 
  • Tetszik (0)
  • Nem tetszik (0)
4.8
Szuabó László Budapest, II. ker. - 2016. június
A Társaság szolgáltatása olyan, ami elvárható a British Airwaystól. Semmi negatív élmény. Étel nem külömleges.
 
  • Tetszik (0)
  • Nem tetszik (0)