Trekking az Annapurna alaptáborba - az első nap

A legtöbben egyfajta romantikus felindulásból indulnak útnak Nepálba. Vonzza őket a várakozás, amely valamiféle jószándékú óriásként kiszakítja őket a hazai melankóliából, ami felrázza, megforgatja, megrágja, majd kiköpi, és új emberként, félig megvilágosodva térhet vissza. Ez a várakozás jórészt a buddhista filozófián alapul egy olyan világról, ahol az emberek keveset birtokolnak, mégis mindig mosolyognak - látszólag boldogok. Ez a különös bizsergés garantáltan a Himalájában fog betetőzni, ahol végre a puha, lágy csendben magunkba nézhetünk, mérlegre tehetjük, mi fontos és mit kellene már régen kidobnunk.

A túra az Annapurna alaptáborba 1.070 méteren, Naya Pul-ban kezdődik. Kathmandu felől érkezve Pokhara után Naya Pul az utolsó olyan állomás – európai szemmel nehéz falunak vagy városkának nevezni –, ahova a buszok még feljutnak. Innen indulnak a hátizsákosok az ABC-be és az Annapurna Szentélybe. A nepáli egy zsigerből takarékos nép: nem igényelnek hatalmas tereket a buszokkal való forgolódáshoz sem, itt is csak egy szűkös kis parkoló áll rendelkezésre, hogy a kisebb-nagyobb zsákjainkat a busz tetejéről lehúzva megoszthassuk a segítségül hívott porterekkel. Majd irány Birethanti, amely félórás járásra van a kiindulópontunktól.

Hagyományosan a túrák főszezonjai március-áprilisra és október-novemberre esnek: ekkor kerülhetjük el ugyanis a monszunt. A szárazságot pedig vegyük szó szerint: a zöld sok száz árnyalatát rejti el előlünk a mindent belepő finom por, amelyet képzeletünk folyamatosan le szeretne mosni. Ha a főváros szűk utcáin és tágas terein kóborolva sikerült beszereznünk egy maszkot, mely takarja az orrunkat és a szánkat, ezáltal szűrve meg némiképp a belélegzett levegőt, akkor ne felejtsük otthon, mikor a hegyekbe indulunk. A kezdeti szakaszokon jó hasznát vehetjük, ugyanis ezt a kevésbé egzotikus prológot néhány – főleg az alaptáborból már visszafelé érkező – túrázó hazai viszonyok között is modern jeepeken hidalja át, beterítve porral minden arra botorkálót.

Chimrong, Syauli Bazar, Kimche lodge-jai fogadnak még minket utunkon, mire elérjük az 1.940 méteren fekvő Ghandrukot. Végig a Modi folyó mentén haladunk, ami még így a száraz évszakban is igen erős sodrással bír. Sokszor kell kereszteznünk az útját összeeszkábált, ám stabil kis hidakon vagy éppen sziklákon ugrálva. Ha nem gondolkodnánk egyfolytában valamin, hanem kizárólag az „itt és most”-ban fókuszálnánk az éppen zajló életünkre, akkor bizony sokszor eszünkbe juthatna, hogy egy rossz lépés, egy elszámolt fáradt lendület, és már billenünk is le a meredek hegyoldalon, patakon, folyón, vadhajtásokon. Arról nem is beszélve, hogy a hegyek – üledékes, kristályos szerkezetűek lévén – folyamatosan erodálódnak, ezáltal kényszerítve le a túrázót a kiépített ösvényről némi kerülőútra. Szinte hallom is a dorgálást: „a hegymászónak mindig koncentrálnia kell, figyelnie, hova lép!” – és ez így is van.

Ghandruk egy közel ötezer lelkes kis városka, hagyományosan sok kis kék falú házikóval, a rizsföldeken dolgozó helyiekkel, csokit vagy némi pénzt kunyeráló gyerekekkel és a turistáktól bevételt remélő helyi vendéglátókkal, akik gyakorlatilag kivétel nélkül mindig mosollyal és hangos „namaste!”-val üdvözlik a megfáradt idegeneket, függetlenül attól, hogy biztos jelét vennék, ők főzik aznap ebédünket, teánkat.

 

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Nepál körút - 9 nap
» Nepál: Annapurna-kör gyalogtúra - 17 nap
» A mesés aranyháromszög és Nepál a varázslatos Himalájával (Kathmandu, Patan, Pokhara) - 14 nap
» Betekintés a Himalája elragadó országaiba - 14 nap
» Nepál és Bhután, a Himalája királyságai - 15 nap

Információs oldalak

» Nepál képekben, nepáli élmények
» Nepál képekben, nepáli élmények

Cikkeink

» Téli expedíció a világ egyik legnehezebb csúcsára, a Himalájában - Kovács Attila
» Bringázás Kathmandu környékén - Kovács Attila
» Nepál legszebb hegyvidékein - Kovács Attila
» A Himalája tájain - Kovács Attila
» Képek a Mount Everest alaptáborból - Kovács Attila

Utazások

» Magas-Tátra: Túra a Krivánra (2495 méter) - 1 nap
» A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter) - 1 nap
» Magas-Tátra hágótúrák, Kis-nyereg-hágó (2372 m) - 1 nap
» Nepál: Annapurna-kör gyalogtúra - 17 nap
» Peru kalandutazás - 19 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!