Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Zala megye székhelye, így számtalan hivatal, közintézmény és persze műemlék található a városban, de itt van a néprajzi tájegység, Göcsej jellegzetességeit bemutató Göcseji Falumúzeum is.

Zala megye múltját, nevezetességeit mutatja be a Göcseji Múzeum, amelynek értékes része a megye egykori szülötte, Kisfaludi Stobl Zsigmond szobrászművész alkotásaiból rendezett gyűjtemény. Mivel Zala megye volt a magyar olajkutatás és -bányászat bölcsője, itt nyílt meg a Magyar Olajipari Múzeum gyűjteményegyüttese is, amely a hazai szénhidrogén-bányászat és -feldolgozás emlékeit vonultatja fel. A város nevezetes műemléke a barokk stílusú plébániatemplom, melynek falképei Johann Cimbal bécsi mester alkotásai.

Városalapítók

A földrajzi környezet, a Zala folyó és a Válicka-patak, amely itt torkollik a Zalába, sok évszázaddal ezelőtt vonzotta már az embert, mert a víz az életet, a mocsárvilág pedig - az élelem mellett - a védelmet is jelentette.

A honfoglalók 900 körül hódították meg a vidéket, de csak szórványosan szállták meg. A Zala folyó jobb partján a mocsárból kiálló szárazulaton jött létre ez a település, melyet Egurscug villa regis (Egerszeg királyi falu) néven említ 1247-ben egy oklevél. Nem lehetett jelentéktelen hely, ezt bizonyítja az is, hogy a püspök saját magának tartotta fenn a felügyelet jogát. 1446-ban már mezővárosként említették, az 1515-ből fennmaradt összeírás pedig név szerint is felsorolja jobbágyait, akik családjaikkal együtt legalább ötszázan lakhatták a középkori Egerszeget.

A török időkben a - mai megyei bíróság helyén álló - püspöki kúriát földbástyás, fatornyos végvárrá alakították át. Jelentősége Kanizsa 1600-as eleste után azért nőtt meg, mert itt volt az átvezető út a mocsártengerré dagadó Zala folyó árterületén. A kis zalai végvárak központja lett. A törökök pusztításától is sokat szenvedett, ám csak egyszer, 1664-ben foglalták el. Egy alkalommal pedig - hogy ne kerüljön török kézre - maguk a védők gyújtották fel, mielőtt elmenekültek. Kanizsa 1690-ben történt visszafoglalása után elvesztette jelentőségét, és a vár karbantartás hiányában az enyészeté lett.

A vármegyétől a mai megyeszékhelyig

A XVIII. század elején - mind gyakrabban - itt tartották a nemesi vármegye közgyűléseit, s amikor a királyi rendelet megjelent a vármegyeháza felépítésének kötelezettségével, végképp eldöntötte a megyeszékhely sorsát: Egerszeg fejlődését a székhellyé válás indította el, a kézművesipar és a kereskedelem soha nem látott mértékben fejlődött. A reformkor is felpezsdítette a közéletet, hiszen az egyre viharosabbá váló megyegyűléseken Csány László és Deák Ferenc a vármegyeházán vívta közjogi küzdelmeit. A település életében a legfeketébb napok 1826-ban köszöntöttek be, amikor tűzvész következtében leégett a mezőváros nagy része. A fejlődés 1850 után újabb lendületet kapott, amikor a helyhez kötött hivatalok száma megnövekedett és a személyi állományuk is állandó lett. Ez ideköltözést, letelepedést jelentett, amaz pedig építkezést, munkaalkalmat. Zalaegerszeg lassan hivatalnokvárossá vált. 1851-ben már négyezren lakták; postahivatala volt, termékeny földjein jelentős volt a szőlő- és bortermelés.

A vasúti hálózatba meglehetősen későn kapcsolódott be, ezért az 1872-es közigazgatási átszervezés során azon kevés megyeszékhelyek közé szorult, amelyek nagyközségek maradtak. 1885-ben lett város, ami elsősorban Kovács Károly ügyvédnek, a város első polgármesterének köszönhető.

A II. világháború utáni iparosítás (kőolajfinomító, ruhagyár, vajgyár, gyantagyár stb.) ezerszámra szívta fel a környékbeli falvak munkavállalóit. A városfejlesztést 1975-ben Hild-éremmel jutalmazta a Magyar Urbanisztikai Társaság. A terjeszkedő város ma már 17 egykor önálló községet olvasztott magába.