Petrikeresztúr

A település megközelíthető: a 8-as úton Körmendig, majd tovább déli irányban a 86-os úton, Kálócfa után balra, vagy Keszthely felől a 75-ösön Zalatárnok után jobbra kanyarodunk. Írott források 1260-ban Terra de Petur, 1408-ban Kerezthur, 1497-ben Petthry Kereztur névvel jelölték a falut.

A mai helységnév előtagja személynév, utótagja a település templomának titulusa. 1811-20 között itt élt Pálóczy Horváth Ádám költő, a Göcseji Helikon irodalmi kör megszervezője.

Írott források 1260-ban Terra de Petur névvel jelölték a falut. Később a következő neveket használta: 1338: Petry, 1435: Felsupetri, Alsopetri, 1422: Kereztwr, 1497: Petthry Kerezthwr. Első tagja a latin Petrus személynévből származó magyar Péter-i képzős származéka, amely előbb Péteri, majd magánhangzó kieséssel Petri lett. Az utótagja a település templomának titulusa.

Szintén 1260-ban említik Csőszi várföldet (a zalai vár hírnökeinek földjét nevezték Csőszinek) határjárásában, mint földet Petur néven, s azt mondják, hogy szomszédja ennek Ormándföld (mai Ormándlak), melytől el van határokkal választva. Határos volt Milejjel (mai Milejszeg) is. (1338)

Az 1513. évi adólajstrom szerint a településen Kereszturi Jánosnak 1 adózó jobbágy portája volt, ugyanitt 1 telkes nemesek ekkor: Chykos János, Kereszturi Benedek özvegye, Gyerfy András, Pathay Péter és László. (A településen ma is élnek Györfi és Patai vezetéknévvel).

1537-ben Tharnok-i (jelenleg szomszédos település Zalatárnok) Bothka Miklós, jobbágyaival a Zala megyei Patho possessio (jelenleg Pató-hegy Petrikeresztúrhoz tartozik) határában szénát gyüjtő Georffy László megölette. Ugyanebben az évben a Tharnok-i jobbágyaival rátört a Kerezthwr-i Gyerfy Miklós, a megölt László testvére nemesi kuriájára.

1541-ben a vasvári káptalan Ferdinánd király rendeletére beiktatta Bánffy István az alsólendvai uradalomba, melynek tartozéka volt a helység.

1593-ban Georffy Ferenc és Kelemen vallja, hogy „hoc penurioso tempore omnis generis vistus et amictus …compusi” nemesi kuriájuk teljes fundusát Petherkerezthwr possessioban Myhalyffy Istvánnak és örököseinek 13 Ft-ért örök jogon eladták. Mind az eladó, mind a vevő vezetéknevében a község Petherkerezthur néven is szerepel.

1828-as országos összeírás adatai alapján: egerszegi járáshoz tartozik, lakosságszám: 218 fő, kézművesek száma: 3 (1 kovács, 2 takács), adózók száma: 60, zsellérek: 30. Állatállomány: anyatehenek: 14, igásökrök: 9, tinók: 5, lovak: 11, juhok: 62, sertések: 12. Nemesi falu, agilisek és néhány nem nemes és idetelepített zsellér lakja. A szőlők kilenced fizetésével vannak terhelve.

1866-ban a Győrffy család kivált területéből és létrehozta Győrfiszeget. Önálló település 1948-ig volt, amikor is egyesítve lett Petrikeresztúrral. Ma falurész.

Petrikeresztúr községnek köves útja 1892-ben készült el.

A település lakosságszáma 1949-ben volt a legnagyobb, 806 fő. Ebben az időben, helyben működött tanács. Nagyobb erejű elvándorlás az 1950-es évektől kezdődött leginkább megélhetés céljából. Az olajipar megjelenése a szomszédos községekben (Nagylengyel, Gellénháza), a megyeszékhelyi (zalaegerszegi) munkahelyek fokozták az elvándorlást. 1978-ban a helyi általános iskola is áldozata lett a körzetesítésnek, mely szintén az elvándorlás egyik okává vált.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!