Zalakomár

A település legfőbb nevezetessége a Kápolnapusztán lévő bivalyrezervátum.

A község 1969-ben jött létre Kiskomárom és Komárváros egyesítésével.

Kiskomárom
Első ismert írásos említése 1410-ből való, ekkor különböztetik meg Komártól. 1499-ben Somogy megyéhez tartozott. 1681-ben lerombolták a várat, ugyanis a vasvári béke után nem építhették újjá. 1679-ben csak 23 lakott portája volt a helységnek. 1715-ben telepítettek lakosokat a nagyszombati jezsuiták, akik a terület földesurai lettek. Nevezetes az ormándpusztai kastély, a kápolnapusztai bivalyrezervátum, amely sok látogatót vonz. Dicséretesen szép az emlékpark. A második világháború alatt lefoglalták az iskolát a német és magyar katonák részére. A II. világháborúban a község hatalmas vérveszteséget szenvedett: 68 lakója veszett el. 1956-ban az iskolában megvalósult a szakrendszerű oktatás.

Komárváros
A település eredete a magyar fejedelmi korra tehető, jóllehet, Szent István király oklevelében 1019-től a zalavári apátság közé sorolják. Az elnevezés hangalakja nem sokat változott a történelem folyamán. A tatárok 1241-ben elpusztították a helyiséget. A lakosságot IV. Béla igyekezett pótolni. 1449-ben mezővárosként említik Komárt, ez is igazolja jelentőségét. A reformáció terjedt, 1618-ban a II. egyházmegye székhelye Komár volt. A komáromiak csatlakoztak Rákóczi kurucaihoz, 1709-ben csata is zajlott le itt.1815-ben újra Zalához csatolták a községet. Az 1830-31-es kolerajárvány tizedelte a lakosságot. Jellasics seregei átvonultak a településen. Burics tábornok szállta meg a helységet. 1871-től hívják a települést hivatalosan Komárvárosnak. 1945-ben a szovjet légierő nagy támadást intézett Komárváros ellen. Több ház és pajta is leégett.

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!