Vitnyéd

Kapuvár nyugati szomszédjaként a 85-ös út mentén fekszik a település. Csermajorral közös állomása a Győr-Sopron vasútvonalon található. A településről 1256 óta vannak írásos nyomok az oklevelekben, de jóval korábbi időkből, így a bronzkorból is találtak a környéken tárgyi emlékeket.

Vitnyéd 1350-től 1536-ig a Kanizsai család tulajdona volt, majd a Nádasdyaké, később a királyi birtok része lett, 1683-tól pedig az Eszterházyak vették birtokba. A település fejlődése az évszázadok során összekapcsolódott a Hansággal, még a XVI. században is majdnem teljesen a teljes lakosság a halászatból élt, és Sopron megye egyik legnagyobb halásztelepülése volt Vitnyéd. A mocsár fokozatos lecsapolásával vált a hajdani halászatból élő faluban a legelő gazdálkodás és állattenyésztés a fő megélhetési forrássá.

A település lélekszáma a XIX. században nagyban gyarapodott, a földek elaprózódtak, az erőteljes fejlődést azonban az 1876-ban beindult vasúti forgalom sem tudta elősegíteni. Az 1960-as évektől azonban folyamatos fejlődésnek indult a falu, ahol mindeközben híven őrzik hagyományaikat is.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Elhelyezkedés

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!