Töltéstava

Győrtől kissé délkeletre, a 81-es és a 82-es út között található a település.

Története és mai élete Mai területe 1934. január 1-jén vált ki Pér község területéből, és ekkor alakult önálló közigazgatási egységgé. A település három nagyobb puszta egyesüléséből (Töltéstava, Táplány-puszta, Söptér-puszta) fejlődött önálló községgé.

A kelta uralom alatt már lakott hely volt. A kutatások során innen került elő a leggazdagabb leletgyűjtemény. Az ásatások során találtak római kori villa maradványait is.
1200-ban, mint puszta a Töltéssy család tulajdona volt (Tiltéstuova). Egy 1220-ból származó oklevél szerint már népes helység Teteusy possesió néven. A török hadvonulatok alatt megsemmisül a település, melyet ezután többen bírnak a névadó családon kívül.
A birtokjegyzékben az 1619. évi összeírásban Theöthössy Andráson kívül nagyobb birtokrész Kutassy Mihályné tulajdona volt. A török uralom alatt behódolt falu volt, s ezzel elkerülte a pusztulást.
A pannonhalmi apátsággal hosszú birtokpert folytattak, ugyanis az apátság jóhiszeműen, de téves jogalapon bírta töltéstavai birtokát. A község sorsában osztozott az anyaközségével, Pérrel.
Az 1828. évi hiteles adatok szerint tanya: 35 lakóházzal és 247 lakossal. Az 1930. évi népszámlálás szerint 465 lakosa volt Töltéstavának.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!