Abaújvár

A 3-as útról leágazó, Hidasnémetit és Kékedet összekötő úton érhetjük el a települést. Abaúj vármegye névadó települése. A község határában húzódó dombok teraszán állt Újvár vára, melyből ma már semmi sem látható.Az irodalom a XI. századra teszi építését, más kutatások szerint már a honfoglalás előtt is állt ott földvár, ami a...

A 3-as útról leágazó, Hidasnémetit és Kékedet összekötő úton érhetjük el a települést.

Abaúj vármegye névadó települése. A község határában húzódó dombok teraszán állt Újvár vára, melyből ma már semmi sem látható.
Az irodalom a XI. századra teszi építését, más kutatások szerint már a honfoglalás előtt is állt ott földvár, ami a Hernád folyó keleti oldalán végighúzódó dombsor peremén sorakozó földvárak egyike volt.

A honfoglalás során az Aba nemzetség szállásterülete lett. Első írásos említése 1046-ból származik. A történelem előtti földvárára épült az ispánsági megyeközpont, amit az Árpád-korban palánkkal erősítettek meg. Egykor itt haladt keresztül az a főút, amely a Kárpátokon keresztül Lengyelországgal, a Kijevi fejedelemséggel, Kelet- és Észak-Európával kötötte össze hazánkat. Elpusztult első kővárát Aba Sámuel építette, s itt pihentek meg a Lengyelországból és Kijevből hazaérkező, menekült Árpád-házi hercegek. Később elveszítette jelentőségét, 1920 után pedig határszélre került.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Elhelyezkedés

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!