Sóshartyán

A település csak közúton érhető el: a 22. számú útról- Szécsény és Zagyvapálfalva között - Kishartyánnál kell letérni a faluba vezető útra. A község középkori eredetű, a terület azonban lényegesen régebbről lakott. A falu határában - Zudtetőn, Hosszútetőn, Murahegyen- három, honfoglalás kori temetőt is feltártak, gazdag leletanyaggal. 1332-37 között - a...

A település csak közúton érhető el: a 22. számú útról- Szécsény és Zagyvapálfalva között - Kishartyánnál kell letérni a faluba vezető útra.

A község középkori eredetű, a terület azonban lényegesen régebbről lakott. A falu határában - Zudtetőn, Hosszútetőn, Murahegyen- három, honfoglalás kori temetőt is feltártak, gazdag leletanyaggal. 1332-37 között - a pápai tizedszedő lajstrom szerint - már létezett plébániája a falunak. 1706-ban II. Rákóczi Ferenc itt tartott díszszemlét a fejedelem seregébe igyekvő nógrádi nemesség felett.

Sóshartyán elsősorban a templom melletti jódayuaforrásról lett híres, erre utal a falunév "Sós" előtagja is. A Mária Terézia uralkodása óta ismert gyógyvíz helyi palackozását először az 1950-es években sikerült megoldani, majd évtizedekig szünetelt a jótékony hatású víz kivétele, illetve helyi palackozása. Az 1990-es évek második felében magánosítás útján ismét megoldódott a helybéli palackozás és a forgalmazás.

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!