Tamási

A város idegenforgalmi vonzerejét a termálfürdő jelenti. Környezetében a Pacsmagi-tavak országos jelentőségű természetvédelmi terület, madárvilága különösen gazdag. Kirándulóhely a Miklósvári parkerdő, innen közelíthető meg a gyulaji dámrezervátum.

A régi Tamási központjában a Várhegy jelenti a város múltjának igazi bölcsőjét. A Miklósváron feltárt középső bronzkori edények, mértékegységek, római kori bronzszobrok (Magyarországon talán a legszebb Concordia Augusta ábrázolása, ma a Wosinsky múzeumban látható) is utalnak arra, hogy az elmúlt évezredekben kedvelt hely volt ez a terület.

A vár már egy 1315-ben kelt oklevél szerint a hegyen állt, mely a Tamássyak, Héderváryak után Werbőczi István birtoka lett. Török kézen is volt, a Rákóczi-szabadságharc idején, 1708-ben Tamásit Béri Balogh Ádám védte katonáival, ezért később a császár parancsára felrobbantották a várat. Köveiből épült a nagykocsma, a pincehelyi templom, valamint az új birtokos család, az Esterházyak miklósvári kastélya.

Tamásihoz tartozik Pári. A XVIII. században az Esterházy-birtokokhoz tartozó községet németajkúakkal telepítették be. A településen élők a káposzta- és gyümölcstermesztésről voltak híresek, különösen ízletes őszibarackjaik és jó vörösboraik igen keresettek voltak a környéken. A szőlőkultúra itt ma is fejlett.

Tamásiban keresztezi egymást a 65-ös és a 61-es főút. Vonattal a Dombóvár - Lepsény, valamint a Pincehely - Tamási vonalon érhető el.

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!