Sióagárd

A Szekszárdhoz közel fekvő település könnyen megközelíthető a 6-os, az 56-os, a 63-as és a 65-os útról is.

A falu előtti Leányvár magaslata évezredek óta védelmet nyújtott a környékén lakó népeknek. Az alatta összefolyó vizek, a Sió és a Sárvíz között lévő lapos terasz bőkezűen kínálta a természet ajándékait: halat, vadat, jól termő földet. Az agárdiak is csak a hely adottságait használták ki, amikor pincéiket a bronzkori földvár teraszaira építették. S talán a hegy által adott kiváló nedű pótol valamit az egykori hal- és vadbőségből. A kapaélesítő régi cserepek, a sokszor csak "mennykű"-nek nevezett kőbalták, az ismeretlen rendeltetésű kerek vagy gúla alakú agyagtárgyak sokat foglalkoztatták az emberek fantáziáját.

Az öregek meséi szerint a török korban Váralja, a kakasdi Várhegy, a sióagárdi Leányvár, valamint Anyavár (ma már csak Janyavárként emlegetik) összeköttetésben álltak egymással: tűzjellel tudatták a veszélyt.

Sióagárd őslakosságát a magyarok mellett szerbek, szlovákok és németek alkották, de már a XIX. század közepén katolikus magyar közösségként tartják számon magukat. A település azon kevés Tolna megyei falvak egyike, amelynek népviselete, díszítőművészete, elsősorban kertkultúrájának, szűkebben véve a paprikatermelésnek és kereskedésnek köszönhetően mindmáig élőnek mondható.