Somogyzsitfa térkép

Megközelíthető a 7-es autóútról is, a 7 km-re lévő csákányi elágazástól, Hollád irányából, ill. Nemesvid érintésével Zalakomár felől.

Az utóbbi községben lehet vonatra szállni.

A falu több különálló településrészből áll: északon az 1951-ig önálló községekként működő Felsőzsitfa és Somogy fehéregyház összevonásából létrejött Somogyzsitfa magját találjuk, míg délen ugyancsak a faluhoz tartozó Szőcsénypuszta családi házai szegélyezik az országutat.

Egy 1368-as okiratból tudjuk, hogy Fejéregyházi György leánya birtokolta ekkor a település északi részét. Egyházát először 1402-ben említették, de biztosan létezett korábban is. A déli puszta - amely 1945-ig cselédházakból állt - a XV. századtól a Szőcsényi család birtokában volt, nevét "Zeuchen" is róluk kapta. A középkorban jelentékeny falu volt, plébániáját 1411-13-ban említették. A hódoltság után a Festetics család, majd az esztergomi főkáptalan, később gróf Széchenyi Pál, végül 1872-től a Véssey család volt a környék legnagyobb földesura. Középen van Felsőzsitfa, mely az Árpád-házi királyok idején a Bő nemzetség területéhez tartozott.

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!