Szakcs

A 61-es út Dombóvár fölötti szakaszáról lekanyarodva érhetjük el a települést, de könnyen megközelíthető a 65-ös és a 67-es út felől is.

Határában kiterjedt római romok, belterületén pedig X. századi temető található. A sírokban a magyar köznépre jellemző honfoglalás illetve Árpád-kori használati tárgyakat találtak. A környék nyilvánvaló lakottsága ellenére 1348-ig Szakcs nevét az írott források nem említik, szerepe csak ezt követően nőtt meg. Fejlődését nagyban elősegítette, hogy területén vezetett át a Dunántúlt észak-déli irányban átszelő Veszprém - Pécs, valamint a kelet-nyugati irányú kereskedelmet a Duna és Szlavónia között lebonyolító út.

A későbbi Esterházy-birtokon gyorsan gyarapodó falu a XVIII. század végére visszanyerte mezővárosi rangját. Lakosai között habán kerámiát készítő fazekasok is voltak.

A község híres szülöttei között tarthatjuk számon Mészáros Gyula (1883-1957) néprajzkutatót, egyetemi tanárt, aki a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársaként csuvasok és tatárok között végzett folklórgyűjtést.

A szakcsiakat tökmagosoknak csúfolták, fennmaradt ez egy népdal szövegváltozatában is: " Hej, a szakcsi legények, jaj, de nagyon szegények./ Pénzér nyúl a zsebébe, zsebébe, sej, a zsebébe / Azt tökmag akad a kezébe". A tökmagozás valójában azt jelentette, hogy az említett magot rézdrótból készített spirállal vették körül, selyemfonállal átlósan áttekerték s ebből aztán háromágú virágot, és egyéb díszt készítettek. Ügyeltek arra, hogy a piros-fehér-zöld szín domináljon.