Székkutas térkép

A település környékének természeti értékeiről nevezetes: a Kakasszéki-tó gyógyhatású vizéről és a Székkutasi pusztáról, amely több védett állat élőhelye. Székkutas a XIX. század közepéig a vásárhelyi puszta része, ezt követően népesült be részben orosházi betelepülőkkel.

1950 előtt a Hódmezővásárhely-Kutaspuszta nevet viselte. 1979-ig lakosságának háromnegyede külterületen élt.

Itt született Nótás Szabó Pál, a parasztköltő. 

Az 1920-as években, diákkorában a faluban vendégeskedett Hugo Hartung (1902-1972), akiből később ismert író lett. Kutaspusztai élményeit Ich denke oft an Piroschka (Gyakran gondolok Piroskára) című regényében írta meg 1954-ben. Mind a könyv, mind a belőle készült film világhírű lett.

A település nevezetessége a Kakasszéki-tó, amely vizének gyógyhatását a környék lakossága már régóta ismerte. A gyógyvízre alapozva épült fel 1932-ben a községtől hat kilométerre a reuma- és mozgásszervi szanatórium. A tófürdő, a fürdőház, a fizikoterápiás részleg nem csak beutalóval kereshető föl. A gyógyintézet parkját 100-130 éves fák díszítik.

Székkutas megközelíthető közúton: az 5-ös úton Szegedig, onnan a 47-es úton, Orosháza előtt. Vasúton a Szeged-Békéscsaba vonalon fekszik.

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!