Mindszent térkép

A település megközelíthető közúton: az 5-ös úton Szegedig, onnan a 47-es úton Hódmezővásárhelyig, majd a Szegvár felé vezető úton, Mártély után kb. 7 km; vasúton: a Makó-Hódmezővásárhely-Szolnok vonalon.

Régészeti leletek tanúsága szerint a város határa a honfoglalás óta lakott; Szer (Ópusztaszer) közelsége (7 km) is ezt valószínűsíti. Fejlődésében fontos szerepe volt a tiszai kompnak. 

A hagyomány a tatárjárás előttre teszi Mindszent keletkezését. Az 1332-1335. évi pápai tizedjegyzék említi a Mindszent közvetlen közelében fekvő Apor falu plébániáját. Apor a török időkben elnéptelenedett, lakói Mindszentre menekültek. Mindszent neve a XV. században tűnik fel. Már 1423-ban templomos település. Nevét is Mindszentek tiszteletére épített templomáról kapta. Népessége a századelőn elérte a tízezer lakost, zsellérsége a XIX. századi folyószabályozások óta kubikosként kereste kenyerét. Mindszent határában, Koszorúhalom-, Ludashalom-, Elege-dűlőkben jelentős tanyás gazdálkodás folyt: századunk első évtizedeiben a lakosságnak több mint negyede tanyákon élt. A tanyai gyermekek oktatását négy külterületi elemi népiskola szolgálta. A település 1993. október 1. óta város.

Mindszent neves szülötte Bene Ferenc orvosprofesszor (1775-1858), akinek emlékét a rendelőintézetben márványtábla örökíti meg és Gyovai Pál szegényparaszt, kubikos, aki élete hajlatán megírta élettörténetét és páratlan naivitású terméskő szobrokat faragott. Szobrait a kecskeméti Naiv Művészek Múzeuma őrzi.

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!