Békésszentandrás

A település megközelíthető közúton: az 5-ös úton Kecskemétig, onnan a 44-es úton Kunszentmártonon keresztül, Öcsöd után 8 km-re. A terület kedvező fekvése miatt ősidők óta lakott hely.

Mai neve először 1378-ban szerepel oklevélben (Zenth-andreas). Az idők során szerepelt Körös-Szentandrás néven is. Mai nevét 1895-ben kapta. A XV. században a Hunyadiak birtoka volt, 1463-ban mezővárosi rangot kapott. A XVI. század végén a tatár csapatok megsemmisítették. 1719-ben, a török kiűzése után újratelepítették. Az 1735-ös Szegedinác Péró-féle jobbágylázadáshoz Vértessy Mihály bíró vezetésével csatlakozott a község. A lázadást leverték, vezetőit felnégyelték, testük darabjait három településen, köztük Szentandráson, a piactéren közszemlére tették, résztvevőit bebörtönözték. Csak 14 felkelő tért vissza később a faluba. Fokozta az elnéptelenedést az 1739-ben kitört pestisjárvány, amelynek 228 áldozata volt.

A XIX. század elején még a Hármas-Körös vize kanyargott a mederben. 1836-ban vágták át a Bikazugi-ágat, 1888-ban a 3,5 km-es csergettyűi átmetszéssel jött létre a teljes, 29,2 km-es holtágrendszer. Vízfelülete közel 200 hektár, ezzel Magyarország ötödik legnagyobb állóvize. 

1936-ban kezdték építeni, és 1942-ben fejezték be a békésszentandrási duzzasztóművet, ami lehetővé tette a holtág vízcseréjét.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Elhelyezkedés

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!