Újlengyel

Főoldal Európa Magyarország Budapest és környéke ÚjlengyelÚjlengyel információk

Újlengyel fiatal település, múltja azonban messzi időkre nyúlik vissza: középső bronzkori (ie. 1800) leleteket is találtak itt. 

A település romantikus múltjához tartozik a betyárvilág egy-egy emléke.

A bronzkori leletek azt bizonyították, önállókultúra létezett itt, ami a "Vatyai kultúra" nevet kapta – Vatya Újlengyel egyik elődtelepülése volt. A feltárt sírleletek urnái, edényei arról is tanúskodnak, hogy a középső bronzkorbékés évszázadai alatt a Kárpát-medence népei gazdagságban, fejlettségben túlszárnyalták Közép- és Nyugat-Európaegykori lakosságának életszínvonalát. 

A mai településelődjének számít a hajdani mezőváros, Pótharaszt, ami a kőrösi marhahajtó út Pest előtti nagy állomása volt (Újlengyel fő utcája a régi kőrösi út egy szakasza!). A másik elődtelepülés, Vatya emlékét ma dűlőnév őrzi. 

Újlengyel új településként jött létre a XIX. század végén, az egykori Vatya pusztáján. Nevében a parcellázásátirányító takarékpénztári igazgató, Lengyel Zoltán nevét őrizte meg - többek között azért, mert saját adományaként ingyen telket juttatott a községháza, az iskola és a templom részére.

Az M5-ös autópálya és a 4-es számú főút között fekvő település mindkét forgalmas útról jól megközelíthető.

 

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Elhelyezkedés

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!