Sóskút térkép

A település a szőlő- és bortermelésről, valamint a kőbányászatáról híres. Ennek múltját számos ipartörténeti emlék és a falu pincesora őrzi. Sóskút környéke kedvelt kirándulóhely, természetvédelmi területein számos növény- és állatritkaság látható.

Sóskutat elsősorban a környékén bányászott mészkő tette híressé: ebből épült többek között a Budapesti Közgazdasági Tudományegyetem, a Vigadó, az Operaház, a Szent István-bazilika, az Országház, a Budavári palota, a Citadella, a Lánchíd és számos vidéki színház, egyéb középület, de főúri kastély is.

Sóskút építészeti hagyományaiban a helyben bányászott kőből épült házak a településnek sajátos arculatot adnak.

A sóskút kifejezés sós forrást (forrásokat) jelent. A település az őskortól lakott volt, de az újkőkor, a rézkor, a bronzkor is hagyott itt nyomokat. Kálváriadombján a bronzkorban földvár épült. A rómaiak villákat emeltek a régi kőbánya szomszédságában. A település első írásos említése 1231-ből való. Anonymus szerint a honfoglaló Árpád itt vert tábort.

A faluban a paraszti munka mellett a kőbánya volt a legfontosabb megélhetési forrás, ennek köszönhetően kőfaragó dinasztiák alakultak itt. A kőbánya bérlője a XIX. században az olasz Andreetti család volt. E család neves képviselője Andreetti Károly, a képzőművészeti főiskola tanára, később rektora volt. Sóskúti volt a századelő kiemelkedő politikusa: Dr. Griger Miklós
katolikus apátplébános, országgyűlési képviselő, Habsburg Ottó nevelője.

A II. világháború után szlovák családokat telepítettek ki innen is a Felvidékre, felvidéki magyarokat pedig Sóskútra. A faluban kiemelkedő ünnep ma is a bányásznap, amelyet szeptember első vasárnapján tartanak meg.

A 100-as és a 70-es út között fekvő települést erről a két útról érdemes megközelítni, de az M7-es autópálya tordasi kijáratától is vezet út Pusztazámoron át Sóskút felé.

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!