Veresegyház

Veresegyház gazdag történelmi múltjának, barokk műemlékeinek, természeti adottságainak köszönhetően keresett idegenforgalmi célpont.

A nagyközség 1999-ben kapott városi rangot.

Árpád-kori település, első okleveles említése 1375-ből származik. Tavát 1430-ban szintén oklevél említi, Lábastó néven.

A lakosság korábban mezőgazdasággal foglalkozott. Főleg az epertermelésnek volt nagy hagyománya, a községi címer alapmotívuma is eper. A gyümölcs fontosságát kifejezi a római katolikus templom mennyezeti freskója is, ahol hálaadásként a lányok epret ajánlanak fel Szűz Máriának.

A szép környezetben fekvő veresegyházi tó mellett már a XX. század elején élénk forgalmú volt az üdülőélet (Wekerle strand és panzió). A gyorsan és dinamikusan fejlődő kisváros, jelenlegi arculatát a hagyományos vidéki építkezés elemei, valamint a modern megoldások határozzák meg.

A településen jelentős a kulturális élet. Több művészeti csoport működik. A római katolikus és református templom állandó orgona hangversenyek színhelye.

Veresegyház határában medvemenhelyet alapítottak, amelyben veszélyeztetett farkasok is helyet kaptak.

A kisváros autóval az M3-as autópálya gödöllői leágazásától - Szadán át - érhető el. Vasúttal is megközelíthető a Budapest-Vácrátót-Vác vonalon.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Elhelyezkedés

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!