Gyenesdiás

Gyenes és Diás 1840-ben egyesült önálló községgé. Gyenesdiás ma a Balaton-part egyik fontos üdülőtelepülése - vitorláskikötővel, strandokkal, lovardákkal, a szabadidő eltöltését szolgáló számos létesítménnyel.Gyenesdiás területén három község volt. Gyenest - amely a mai község nyugati része -, 1696-ban említik mint az Árpád-kori Falud település szőlőhegyét. Diás - a mai község kelet felé eső része - nevét...

Gyenes és Diás 1840-ben egyesült önálló községgé. Gyenesdiás ma a Balaton-part egyik fontos üdülőtelepülése - vitorláskikötővel, strandokkal, lovardákkal, a szabadidő eltöltését szolgáló számos létesítménnyel.

Gyenesdiás területén három község volt. Gyenest - amely a mai község nyugati része -, 1696-ban említik mint az Árpád-kori Falud település szőlőhegyét. Diás - a mai község kelet felé eső része - nevét valószínűleg az itt honos dióról kapta. A XVIII. század közepéig több család birtokolja, majd a Festetics család megvette.

A község múltját, népi hagyományait a Pásztorházban berendezett kiállítás és régészeti gyűjtemény mutatja be. Az építészeti emlékek között megemlítendő az 1644-ből fennmaradt Darnay-féle borospince, valamint az 1800-as évek elején épült, Szent Ilona tiszteletére felszentelt kápolna.

A 71-es út mentén, Keszthely közelében fekvő település megközelíthető vasúton is, a Balatonszentgyörgy-Tapolca vonalon.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!