Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 1. nap - Nikkaluokta - Kebnekaise

A nap későn megy le és korán kell fel, de nem is ezért ébredünk korán, sőt nem is az izgalom miatt. Szinte zsong a tábor hajnalban, indul a rajthelyre az első rajt csoport. Mi a második rajtra kaptunk helyet, így időnk van bőven még. Nyugodtan megfürdünk, mostantól öt napig nem lesz lehetőségünk erre a luxusra.

Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 2. nap - Kebnekaise-Singi-Sälka

Megint tanultam újat, megértettem, miért hordtak régen alvósitykát az emberek. Az éjszaka iszonyat hidegre sikeredett, talán a nedves fű miatt, amire állítottuk a sátrat, mikor megérkeztünk, már nem volt más. Viszont az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy remegek, amit egy hirtelen jött gondolattól vezérelve a sapkám fejemre húzásával próbáltam orvosolni és láss csodát működött a dolog.

Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic - Utóirat

Úgy tűnik sikerült elérni a célom, az írásaim képesek voltak közvetíteni az érzést, mellyel megajándékozott minket a Fjällräven Classic túra. Köszönöm a rengeteg pozitív visszajelzést, már csak ezért is megérte leírnom az élményeinket. Előképzettségem nem igazán volt hozzá, nem vagyok újságíró, így fordulhatott elő, hogy több olyan dolog is kimaradt, amik talán fontosak lettek volna még.

Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 3. nap - Sälka - majdnem Alesjaure

Az eső egész éjszaka esett, nem csökkenő intenzitással, de ettől még hatalmasat aludtunk. A reggeli az esőben több logisztikát igényel, mint egyébként, de azért megoldható, közben pedig beszélgetünk és egy érdekes bakit találunk a tervezett ütemtervünkben. Mikor terveztem a napi kilométer mennyiségeket, 5 nappal számoltam, mérnök ember lévén worst case méretezek.

Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 5.nap - Kieron - Abisko

Hatalmasat aludtunk, érezni már az elmúlt 4 nap hatását, de az izgalom miatt korán ébredünk. Fel is merül a kérdés, hogy mit is kezdjünk a felhalmozott előnyünket? Ha pikk-pakk összeszedelőzködünk és egy normál túratempóban kvázi megállás nélkül letudjuk a távot Abisko-ig, akkor jó eséllyel még 98 órán belül teljesítjük a túrát, ami ezüst jelvényt jelent.

Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 0. nap - regisztrálás

Ne szaladjunk nagyon előre, mert a gyaloglást és a friss levegőt megelőzi egy igen fontos momentum a regisztráció. Mint említettem a túra teljes útvonala nemzeti park, így az ide való bejutást, túrázást engedélyhez kötik. Hasonlóan számos amerikai nemzeti parkhoz a belépők száma limitált, ezért talán nagy segítség, hogy ezt is kapjuk a nevezésünkhöz.

Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic

 A mai napon nyílt meg a Fjällräven Classic 2012 regisztrációja. Talán sokan nem is hallottak még a Fjällrävenről, mely svédül sarkirókát jelent és azonos néven több mint 50 éve outdoor ruhákat és felszereléseket gyártó svéd cég. A 110 km-es, a svéd Lappföldet átszelő túráját 2006 óta évente rendezi meg, melyen idén volt szerencsénk részt venni.

Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 4.nap - Alesjaure - Kieron

A szél egész éjszaka tépte a sátrunk, sőt meglátogatott bennünket egy lemming is. Ez a kis hörcsög szerű állatka iszonyat fürge, fel-alá rohangászott a belső sátor alatt, feldöntve az éjszaka közepén a bögréink, melyre felébredtünk. Kitessékelni sem volt könnyű, de végül kisöpörtem a sátor alól, mikor felém rohant és a külső sátor alól már sikerült magától kitalálnia.
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!