Magasan Kappadókia felett

Kappadókia gyönyörű tájai Törökország egyik legcsodálatosabb vidéke. A vulkáni tufából kialakult egyedül álló szépségű mesevilág egészen fantasztikus, álombéli táj. Mintha egy törpék által lakott kis kunyhórengetegben járnánk, de találunk itt föld alatti városokat, zöldellő folyóvölgyeket a félsivatagos tájon és gyönyörű napfelkeltéket csodálhatunk meg - akár egy hőlégballon fedélzetéről. Nézzük meg, milyen gyönyörű ez a vidék a magasból: DJI S800 AP Cappadocia in Turkey from DJI on Vimeo.  

A világ 10 legcsodálatosabb helyszíne

Az ötvenes évek óta több száz helyszínt véd a UNESCO a természettől és főleg tőlünk, emberektől. Akad köztük természeti csoda és emberi építmény is. Az egész világ szégyenkezett 1954-ben, amikor az egyiptomi kormány az Asszuáni-gát megépítésekor egy cseppet sem törődött azzal, hogy mi lesz saját történelmi örökségével, az Abu Szimbel templommal. S bár a gát megépült, a világ 50 országa összefogott, hogy 80 millió dollárt költsön a templom elköltöztetésére.

Törökországi utazás: Anatólia legszebb vidékein

Törökország: egzotikus és illatos vidék, valódi kalandok helyszíne. A törökök közmondásos magyarszeretete néha üzleti fogásnak tűnik, de az ételek csodálatos íze,  a bazárok színes kavalkádja, az ayran hűsítő frissessége és a tengerpartok hangulata csodálatos. A kedvencem mégis  Kappadókia: a vulkáni tufából faragott csúcsos oszlopok között sétálni sem utolsó élmény, de felettük hőlégballonozni- feledhetetlen... Blessed Turkey from JAYNLOO on Vimeo.

Törökországi utazás: felejthetetlen kaland

Törökország lenyűgöző és hatalmas. Ezeregy más és más világot fedezhet fel az ide utazó, de nem csak akkor, ha bejárja Kis-Ázsia legszebb tájait: elég csak egy sétát tennünk a városokban: a fejlett nyugati fények néha valódi ázsiai körülményeket világítanak meg az utca túloldalán.  Kappadókia mesevilága azonban minden apró kellemetlenséget feledtet.   De törökök közmondásos vendégszeretete, vidám hangulata, a történelmi és az építészeti emlékek színes kavalkádja biztosan emlékezetessé teszi a törökországi nyaralást: Going To Cappadocia (Turkey) from Kyoto Studio on Vimeo.

Hét nap Törökországban

Törökország hatalmas és változatos vidékeket rejt, Kis-Ázsia és Európa színes kultúrájú, természeti értékekkel, történelmi emlékekkel telezsúfolt táj. Isztambul és Kappadókia mind mind különleges uticél, ezekről számos cikk szól az utazom.com oldalain is az isztambuli bazári forgatagtól a kappadóikai hőlégballonozásig. A most következő kisfilm is bejárja ezeket a tájakat. 7 Days in Turkey from Kanukayyu on Vimeo.

Iráni képeslapok I.

Irán hatalmas, gyönyörű és elképzelhetetlen kultúrával és történelemmel megáldott ország, szerencsétlen módon mégis az elmúlt század politikai manőverei, és azok hatásai határozzák meg mai megítélését. Sokan alig tudnak többet róla, mint amit a híradásokban hallanak: korábban az irak-iráni háborúk, az 1979-es Iszlám Forradalom, a Khomeini-féle rendszerváltás, aztán a választások, majd a vélt, vagy valós atomprogram.

Török stoppolás és Kappadókia

Tehát ahogy nem rég írtam, elindultunk hosszú utunkra. Itthon egy kevés vonatozással Szegedig juttottunk. Aztán itt Máté Bence barátunk elvitt minket egyenesen a Román határra. Itt kezdődött a stoppolós rész. Két kaminonból lejutottunk a török határra. Már itt kaptunk egy kis ízenlítőt a török vendégszeretből. Mindenét megosztotta velünk a török sofőr,  sőt még ebédre is meghívott. Sajnos a határon kikaptunk egy igazi paraszt kamionsofőrt úgyhogy szinte örültünk hogy Isztambul bejárátanál kitett minket. Magába a városba inkább nem mentünk me. Röpke 15 milliós metropolisz.

Nyaralás Törökországban - Antalya szépségei

Törökország: változatos vidék Európa és Ázsia határán. Változatos tájak, egzotikus kulturális hagyományok, ókori emlékek, határtalan hegységek és hatalmas tavak, illetve mediterrán partvidékek otthona ez az ország, ahová mindenképpen érdemes ellátogatni. Anatólia száraz fennsíkjai, Kappadókia mesevilága, Isztambul fűszeres varázsa mind-mind csak egy szilánk ebből a csodálatosan szép és izgalmas utazásból. [utazom:csikkep:61892] A most következő kisfilm Antalya környékét és építészeti emlékeit, egyedi hangultát mutatja be: Turkey 2012 - a Week to remember from Daniel Thurau on Vimeo.

Történelmi hotel-körkép

Múltbéli fogadók, futurisztikus szállodák Amióta az ember utazik – akár kedvtelésből, akár munkája miatt – szállodák léteznek. Persze ne gondoljuk, hogy e hotelek kezdettől fogva kimerítették a kényelem, a luxus minden fogalmát, de az idők során a magasabb színvonal egyre inkább elvárás lett.
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!