Messzi tájak

Málta ősi történelme

Málta szigetét sokan és sokszor említik az élő történelem szigeteként. Az elnevezés helytálló, hiszen Málta  első lakói több mint 7000 éve érkeztek. A három máltai világörökségi helyszín közül kettő (Hal Saflieni Hypogeum, Megalithic Temples of Malta and Gozo) a történelem hajnalából való. Az első ember a neolit korban, i.e. 5200 körül lépett a szigetre, közel 1500 évvel az első megalit építmények megalkotása előtt. Ghar Dalam barlangjában, Málta déli részén Birzebbuga közelében találták meg ennek első, máig jól látható nyomait.

Málta fővárosa - Valetta

Málta fővárosa 2018-ban Valletta Európa kulturális fővárosa lesz. Erre a  jeles alkalomra készülve sorra nyílnak az éttermek, apró butik hotelek, turisztikai és kulturális programokkal készül ünneplőbe öltözni a város. Málta szigetének legnagyobb városa, az erődített Valletta kétségtelenül egy barokk építészeti remekmű, de  nem csak a múlt elevenedik meg itt – a város egyben kozmopolita identitást is hordoz. Építészeti értékei mellett a gazdag történelem, az élénk művészeti és a kulturális élet egyvelege jellemzi.

Töltsünk tiszta vizet a kulacsba - Katadyn Mini vízszűrű

Hegymászás, világjárás közben az élményszerzés mellett a legfontosabb az, hogy vigyázzunk egészségünkre. Apróságokra kell odafigyelnünk ahhoz, hogy ne gyomorrontástól szenvedve töltsük a szabadság drága idejét, nem beszélve az egzotikus országok néha rémisztő egészségügyi szolgáltatásainak igénybevételéről. A rendszeres kézmosás és kézfertőtlenítés mellett olyan itthon megszokott automatizmusokról kell tudatosan leszoknunk, hogy ne nyúlkáljunk önkéntelenül a szemünkhöz, szánkhoz - már ezzel is rengeteg kellemetlenséget elkerülhetünk.

Kína 10+1 legnépszerűbb látnivalója

A világ legrégebben fennálló folyamatos civilizációja a misztikus Kína. Ahogy a Római Birodalom meghatározta Európa jelenlegi formáját, úgy hatott Kína Ázsia országaira. De az ősi birodalom hatása nem állt meg a hatalmas kontinens határainál - már az ókor óta járul hozzá Kína a világ többi részének történelmének, kultúrájának és gazdaságának alakulásához is.

Alcsút, arborétum, hóvirág - a tavasz első hírnökei

A tavasz első hírnöke a szerény szépségével is lenyűgöző hóvirág. A lombhullató erdők talajszintjét az olvadás után közvetlenül már apró fehér fejecskék pettyezik - a hóvirágok illatos szőnyegként pettyezik a tavalyi avar sárga textúráját. Magyarország középhegységeinek kevésbé bolygatott talajú erdeiben nagyon gyakori ez a kedves kis amarilliszféle - 2017-ben az év vadvirágává választották. Az Alcsúti Arborétumban rendezett Hóvirágünnep nagyon különleges esemény - ilyenkor hatalmas tömegben pompáznak a még csak épp rügyező fák alatt a hatalmas hóvirágmezők.

Síelj a Grossglockner lábánál - a csodás Heiligenblut

Ausztria legmagasabb pontja a félelmetes Grossglockner. A háromezer méter magas csúcsok közül is kiemelkedő óriás lábainál gyönyörű völgyek húzódnak, ahol évezredek óta dacolnak az itt élők a természet viszontagságaival - a kelták majd a rómaiak is itt, a Magas-Tauern bércei között nyitottak utat az Alpok északi lejtői felé. A ókor és a középkor fáradtságos hétköznapjaihoz szokott ősök értetlenül állnának azon megmagyarázhatatlan vágyakozás láttán, ahogy most mi várjuk a telet - ők a fagy és hó nehézségeit, a kegyetlen mínuszokat és több napot hóviharokat félték akkoriban.

A gyönyörű Bajor-Alpok, Németország

Németország déli tartománya, a gazdag Bajorország csodás hegyvidékeket rejt. A Führer nyári rezidenciája, a Sasfészek számos látogatót vonz, de nem csak a történelemrajongók számára tartogat kincseket e táj - csipkés gerincű hegyeket, mély alpesi tavakat, mormotafüttytől hangos réteket.  Németország harmadik legmagasabb csúcsa, a Watzmann őrzi a vidéket - a méltóságteljes hegyóriás lábánál találjuk a népszerű kirándulóhelynek számító csodálatos Königsee tavat. A gyönyörű alpesi víztükör a jég felszínformáló erejének köszönheti létét. 

London egyedi hangulata

London nyüzsgő metropoliszának városrészei mind sajátos arculattal rendelkeznek. A belváros emblematikus helyei, mint a Tower vagy a Parlament, a híres Westminster apátság ugyanolyan ismert épületek, mint a Trafalgar tér vagy a Szent Pál székesegyház. De egyes városrészek is legendás vonzerővel bírnak, mint a Soho negyed végy épp a bohém Camden - a csatornák és a színes házak hippi hangulata éles kontrasztot képviselnek a City öltönyös sürgés-forgásához képest.  [utazom:teaser:40478]

Tenerife látnivalói - La Orotava

Tenerife gyönyörű szigetén nem csak a hatalamas vulkán, a Teide kínál felejthetetlen látnivalót. Az Atlanti-óceánról és a Kanári-szigetek környező tagjairól is kiválóan látható csúcs északi lejtőin találjuk a festői La Orotava városát. La Orotava főleg nagyon hangulatos óvárosáról, szépséges templomairól és aprólékos munkával kifaragott faerkélyekkel díszes épületeiről, valamint csodás közkertjeiről és parkjairól híres. [utazom:csikkep:70062] A belváros stílusos házai és palotái a gyarmati időket és Latin-Amerika településeit idézik, ebben nagyon hasonlít San Cristobal de la Laguna városára.

A Dolomitok legszebb túrái - Adolf Munkel Weg

A Dolomitok egész Olaszország és talán az Alpok legszebb hegyei. A kellemes hangulatú Bressanone(Brixen) kisvárosától nem messze találjuk a Val di Funes gyönyörű dolomit-csúcsokkal és zöldellő hegyoldalakkal határolt völgyét. A völgy végében emelkednek a Sass Rigais bércei - az egész terület a Puez Odle természeti park védelme alá tartozik.  [utazom:csikkep:70566] A hegyóriások lábánál vezet a látványos Adolf Munkel Weg túraút, amely a Zanser Alm parkolójától indul, majd szebbnél szebb fenyveseken, kilátópontokon, hegyi réteken vezet át.

Extrém séta -Túra az El Caminito del Rey ösvényen

Spanyolország számunkra nagyon kedves tartománya a gyönyörű Andalúzia. A flamenco, a tapas és a bikaviadal illetve Granada, Sevilla és Cordoba szépséges városai mellett ez a táj elvarázsolt hegyvidékeket is rejt. Az mészkőhegyeket mély szurdokok szaggatják, a hűvös sziklaszorosok között vízesések zuhannak a mélybe.

Miért utazzunk Bali szigetére?

Ázsia szinte felfoghatatlanul hatalmas és változatos földrész, ezernyi különböző tájat és kultúrát találunk itt. Hiába állnak rendelkezésre a modern technológia vívmányai, még most is különleges és néha nem éppen veszélytelen kaland egy ázsiai utazás.  [utazom:teaser:70232] Bali varázsa épp ebben rejlik - úgy ismerhetjük meg színes vallási hagyományait, elképesztően díszes templomait, buján zöldellő esőerdeit, hogy közben nem kell attól tartanunk, hogy bármilyen kellemetlen élményben lesz részünk.

A Monte Rosa lábánál - Alagna

A Monte Rosa egy hatalmas masszívum Olaszország és Svájc határán. Míg a svájci oldal Zermatt festői városkájával büszkélkedik, a napsütötte déli oldal egyik legkedvesebb települése a csodás hegyekkel körülvett Alagna Valseisa. A hegymászók és túrázók itt töltik fel készleteiket, mielőtt több napra a hegyek zord világába vetnék magukat és magasba vivő felvonók, sípályák is találhatóak itt - mégsem olyan felkapott és zsúfolt a város, mint Chamonix vagy Schladming.

Az Alpok legszebb hegyei - Monte Rosa, Olaszország

Olaszország elképesztő változatosságú tájakat rejt - Szicília mediterrán szigetétől Toszkána hullámzó dombjain át egészen az Olasz Alpok felhőket ostromló vonulatainak vad vidékéig. A Svájccal határos hegyvidék, a Monte Rosa négyezer méter fölé nyúló csúcsok és örök jég borította fennsíkok, gleccserek tömegével rendelkezik, de jelen cikkünkben egy sokkal szelídebb arcát szeretnénk megmutatni ennek a vidéknek.

Puglia legszebb települései - Vieste

Puglia szebbnél szebb tájai körül is kitűnik a Gargano-félsziget - lenyűgöző természeti tájai, hangulatos kisvárosai, sűrű erdei kiváló úti célok. A festői tengerpart felett magasodó, büszke sziklaszirtre épült Peschici mellett a félsziget másik híres települése Vieste.

Miért utazzunk Thaiföldre?

Thaiföld egzotikus vidékei évtizedek óta népszerűek az utazók körében. Kezdetben az olcsóságáról és vadságáról híres ország vonzotta a hátizsákot turistákat, ma már a kevésbé kalandvágyók is megtalálják itt a kényelmes szállások és a kiváló programok csábító keverékét. Összeszedtünk néhány érvet a thaiföldi nyaralás mellett: Könnyű megközelítés, jó közlekedés

Kréta gyönyörű tájai képekben

Görögország legnagyobb szigete - a legendás Kréta. A hosszú, keskeny, jellegzetes alakú sziget önálló identitással rendelkezik, lakói büszkén őrzik évezredes hagyományaikat. A híres regény és forgatókönyvíró, Nikosz Kazantzakisz és El Greco szülőföldje, a minószi civilizáció bölcsője nagyon gazdag kulturális és történelmi örökséggel rendelkezik. Kréta mediterrán éghajlatának köszönhetően tavasszal és ősszel is nagyon kellemes nyaralóhely - ilyenkor nem kell a nyári hőségre és tömegre számítani, és az időjárás hosszú túrákra vagy kerékpározásra is alkalmas még novemberben is. 

Szicília ókori emlékei - Segesta

Szicília gyönyörű tájain járva gyakran érezhetjük úgy, hogy egy időutazáson veszünk részt. Barokk kisvárosok, hatalmas vulkánok, görög színházak, csodás természeti tájak között vezet utunk - egyedülálló épségben megmaradt ókori mozaikok és templomok felé.

Erdély ősszel

A vadregényes Erdély minden évszakban gyönyörű. De a misztikus ködökkel és színesedő lombokkal, fagyos lehelettel beköszönő ősz mégis a legvarázslatosabb időszak.  Ilyenkor már jó melegen kell öltözni a magasabban fekvő régiókban - az sem ritka, hogy a Kárpátok hegyeit már vékony hópalást borítja be.

Szicília legszebb természeti értékei - Monte Cofano

A hatalmas sziget, Szicília nem csak kulturális látnivalókban bővelkedik - rengeteg csodás természeti értéket is találunk itt. Szicília északi partvidékén Trapani városától nem messze emelkedik a tengerparton a Monte Cofano, amely jellegzetes alakja miatt összetéveszthetetlen monolitként őrködik a táj felett.

Az istenek műhelye - Vulcano, Lipari-szigetek

A Lipari-szigetek egy izgalmas szigetcsoport Szicília szigetétől északra. Világhírét aktív vulkánjainak köszönheti - Stromboli és Vulcano szigetén egészen közelről szemlélhetjük meg a vulkáni működést - nem csak kénes kigőzölgéseket, hanem konkrét kitöréseket, lávaszökőkutakat is. Vulcano meglátogatása a legkönnyebb - Lipari városától csak rövid hajóútra található a gyéren lakott kis sziget. A városból kisétálva már kezdődik is a kaptató a Gran Cratere peremére, ahol már solfataranak nevezett gázkitörések között gyalogolhatunk.

Azúrkék ég és tenger - Krk sziget, Horvátország

Horvátország tengerparti tájai közül is a legszebbek a festői horvát szigetek. Dalmácia partvonalát végig kísérik a Dinári-hegység gerinceivel párhuzamos, hosszanti elrendeződésű szigetek.  A Krk-sziget sziget a legnépszerűbb szigetek között van - egyrészt közel van Horvátország északi határhoz, így nem kell olyan sokat utazni ide, másrészt hídon is megközelíthető. [utazom:csikkep:57676] Krk-sziget és az azonos nevű város nem csak kiváló nyaralóhely, hanem izgalmas látnivalókat, kedves kis településeket is tartogat, mint például Stara Baska.

Szicília koronája - az Etna

A tiszta időben Szicília távolabbi pontjairól is jól látható Etna Szicília legmagasabb pontja, sőt, Európa legmagasabb működő vulkánjának címével is büszkélkedhet. Az ősztől tavaszig hósipkával koronázott hegy hatalmas területen fekszik - 3329 méter magas csúcsában találkozó hegyoldalak lábán termékeny vulkáni talajon folyik a gazdálkodás.

Az Örök Város - Róma hangulata

Róma egyedi hangulata örökre rabul ejti azok szívét, akik ellátogatnak az Örök Városba. Róma múltja olyan gazdag, annyi kulturális és építészeti értékkel találkozhatunk itt, hogy szinte beleszédülünk - egész Európa történelme végigjárható itt, az ókortól napjainkig. 

Hangulatos kisváros Szicília szigetén - Erice

Szicília nyugati partvidékének egyik leghíresebb látnivalója a 750 méteres fennsíkon fekvő Erice. A gyakran ködbe burkolózó csúcson igazi középkori hangulatú kisvárost találunk - ha szép időben érkezünk, akkor a városka szépsége mellett gyönyörű kilátást is élvezhetünk a Földközi-tenger partján található Monte Cofano és az Erice alatt elterülő Trapani irányába.

Szicília legszebb városai - Trapani

Úgy tartják, hogy semmit sem látott Olaszországból az, aki nem látta Szicíliát. A hatalmas sziget a Földközi-tenger kincse, egyedi hangulatával, csak Szicíliára jellemző tájaival és építészetével nagyon különleges helyszín. A legtöbben Palermo és Catania környékének látnivalóit fedezik fel, pedig érdemes elutazni Szicília nyugati csücskébe, Trapani festői városába. útközben megállhatunk San Vito Lo Capo festői félszigetén, esetleg tehetünk egy sétát Castellammare del Golfo utcáin - Segesta ókori templomának meglátogatását pedig semmiképp se hagyjuk ki.

Különleges utazás az Istenek szigetére - A csodálatos Bali

Bali szigete varázslatos hely. Indonézia hatalmas országának valódi ékköve ez a trópusi sziget, mely felülmúl minden várakozást. Összetett kultúrájának és vallási szokásainak, egyedi építészetének, díszes kézművesiparának ugyanúgy csodájára járnak az ide látogatók, ahogy természeti szépségeinek és gyönyörű strandjainak. [utazom:csikkep:58752]

Hangulatos barokk kisváros Szicíliában - Modica

Szicília legszebb barokk városait a Val di Noto települései között találjuk. Siracusa, Noto, Ragusa vagy éppen Catania mellett a leghíresebb Modica - mégsem kell itt zsúfoltságra és tömegre számítani. A dombtetőn álló Ragusa-val vagy Noto-val ellentétben Modica völgybe épült - a városnak egyedi hangulatot ad az elhelyezkedése.

Szicília ékkövei - Levanzo, Egadi-szigetek

Szicília legszebb kis falvait, zsúfoltságtól mentes strandjait az Egadi-szigeteken találjunk. Trapani hangulatos városától juthatunk el szárnyashajóval Marettimo, Favignana és a festői Levanzo szigetére - apró halászfalvak és csendes kis öblök vidékére. Földön túli nyugalom, kristálytiszta tenger és kedves emberek várják az ide érkezőket - Szicília felfedezésére is kevés egy hónap, de ezen a pár szigeten is heteket tölthetünk el, ha a célunk a teljes kikapcsolódás és a pihenés.

Filmajánló - A mélység kalandora

Jacques-Yves Cousteau a XX. század egyik ikonikus alakja, akinek sok mindent köszönhet az emberiség. Felfedezései által megismerhettük, milyen csodás hely a világ, amelyben élünk, kutatásai rávilágítottak, mennyire fontos megóvni környezetünket. Amellett, hogy életét a tengerek, óceánok mélyének kutatásával töltötte, folyamatosan kereste helyét a világban, valamint saját boldogságát és az élet értelmét. Életéről most kiváló mozifilm készült  Lambert Wilson valamint Audrey Tautou főszereplésével. A film előzetese:

Oldalak

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!