Paradise Apartmanház - Zakynthos, Argassi

Árnyékos és hangulatos kerttel rendelkező modern apartmanház az üdülőhely központjától kb. 700 m, a keskeny homokos strandtól 70 m-re található.

Alapár tartalmazza

Utazást, a szállást a megadott ellátással.

Alapár nem tartalmazza

Baleset, betegség, poggyász biztosítást és a fakultatív programokat, a repülőtéri illetéket, a transzfereket, foglalási díjat, üzemanyag pótdíjat, útlemondási biztosítást. A repülőtéri illeték összege és az üzemanyag pótdíj mértéke a deviza forintárfolyamának és az olaj világpiaci árának időközi módosulása miatt változhat. 

A területről

Zakinthos-sziget 400 km2 területű, kb. 40 km hosszú és 20 km széles, partvonala pedig 123 km hosszú. Ez a Jón-tenger második legdélebbi szigete. Hegyeit erdők borítják, és dús növényzet jellemzi, mint például az olajfa, a pálmafa és a citrus, ezért már a középkorban elnevezték a Kelet Virágának. Nagyon népszerű sziget a külföldiek körében, de a görögök is nagy számban jönnek ide évente egyszer, méghozzá augusztus 2-án, ugyanis akkor ünneplik a sziget védőszentjét, Ajiosz Dionüszoszt. Nemzeti parkja a déli oldalon található, ahová a „Caretta Caretta”, azaz az álcserepes teknősök lerakják a tojásaikat. Ezek a különleges teknősök a sziget szimbólumai is egyben. A másik jelképe a Navagio-öböl (Hajóroncs-öböl), amelyet a Panagiotis nevű hajó roncsa ékesít, amit még a 70-es években sodort partra egy nagy vihar.

Paradise Apartmanház - Zakynthos, Argassi

Szállás: 
apartman
Ellátási opciók: 
reggeli
önellátás
Távolság a tengerparttól: 
100 méteren belül
A strand megközelítése: 
Az apartman 70 méterre található a homokos tengerparttól.

Fekvése: Argassi, népszerű üdülőhely, a sziget fővárosától kb. 4 km-re található azzal már szinte egybeépült rendkívül népszerű kisváros. Homokos helyenként aprókavicsos, lassan mélyülő strandján vízi sportlehetőségek széles választéka érhető el, esténként számtalan szórakozási lehetősséggel az itt található diszkókban és a bárokban. Az Akti Beach Hotellel szemben található, árnyékos és hangulatos kerttel rendelkező modern apartmanház, az üdülőhely központjának a közelében (kb. 700m), a keskeny homokos az Akti Beach Hotellel közös strandtól mindösszesen hetven méterre található. A közelben üzletek, tavernák, éttermek, bár, több üzlet, autó-, motor és kerékpárkölcsönző is található.

Szobák: Minden stúdió (2-3 fős) praktikusan és ízlésesen berendezett, konyhával (a főzősarok és étkező a hálószobában van kialakítva), fürdőszoba zuhanyzóval és hűtővel felszerelt. A stúdióknál a 3. fő elhelyezése pótágyon történik. Minden szobához erkély vagy terasz tartozik, kertre vagy medencére néző kilátással. Felár ellenében légkondicionálás igényelhető és hajszárító és széf bérelhető.

Szolgáltatások: recepció, takarítás, ágynemű- és törülközőcsere (heti két alkalommal), térítésmenetes áram-, valamint hideg- és melegvíz-szolgáltatás, parkolási lehetőség az utcán.

Sport és szórakozás: úszómedence gyermekfürdőző résszel, nyugágyak melyek a medencénél ingyenesen, a strandon térítés ellenében vehetők igénybe. Az apartmanház az Akti Beach szállodával közös stranddal rendelkezik, melyet vendégeink is használhatnak úgy, ahogy a hotel összes egyéb szolgáltatását. Argassi központjában szórakozóhelyek sokasága található.

Étkezés: önellátás. A szomszédos Akti Beach szálloda saját éttermében térítés ellenében kontinentális reggeli, napközben snack ételek vásárolhatók, vagy az üdülőhelyen több étterem, taverna található. Főzési lehetőség a konyhával felszerelt szobákban (evőeszközök, edények). Menü vacsora, felár ellenében igényelhető melyet a közeli tavernában lehet elfogyasztani.

Érkezési repülőtér: 
Zakynthos

1. nap: Budapest-Zakynthos
Elutazás Zakyntosra charterjárattal. Érkezés után transzfer a szállodába. Szabadprogram. Vacsora (ha a részvételi díj tartalmazza) és szállás Zakyntoson.

2-7. nap: Zakynthos
Reggeli (ha a részvételi díj tartalmazza) után szabadprogram. Szabadidő, fakultatív programlehetőségek. Vacsora (ha a részvételi díj tartalmazza) és szállás Zakynthoson.

8. nap: Zakynthos-Budapest
Reggeli (ha a részvételi díj tartalmazza), transzfer a repülőtérre, hazautazás.

 

Paradise Apartmanház - Zakynthos, Argassi - közeli szállások:

» Hotel Chryssi Akti *** Argassi 87.900 Ft/főtől - Görögország / Zakynthos / Argassi
» Hotel Eleana *** Argassi 94.900 Ft/főtől - Görögország / Zakynthos / Argassi
» Hotel Palmyra *** Argassi 122.900 Ft/főtől - Görögország / Zakynthos / Argassi
» Valasis Apartman - Zakynthos, Argassi 39.990 Ft/főtől - Görögország / Zakynthos / Argassi / Európa
» Athina Apartmaház - Zakynthos, Argassi 44.990 Ft/főtől - Görögország / Zakynthos / Argassi / Európa
Hasonló utazások, nyaralások:

Paradise Apartmanház - Zakynthos, Argassi képek:

Fakultatív programok, Paradise Apartmanház - Zakynthos, Argassi

Szigettúra:
Egész napos autóbuszos kirándulás, mely során felfedezhetjük Zakynthost, megismerhetjük a sziget történetét, a helyiek életét. Első megállónk a lithakiai olívaolajüzem (vásárlási lehetőséggel), majd utunkat a Maheradó irányába, a sziget belseje felé folytatjuk, gyönyörű tájakon utazva. Itt az Agia Mavra templomot és a híres csodatévő ikont tekintjük meg. Ezután Exo-Chora több mint 2000 éves olajfáját csodálhatjuk meg, itt egy rövid szabadidőt is biztosítunk. A pihenőt követően Porto Vromiból kishajóra szállunk és felfedezzük a környező partszakasz csodálatos barlangjait, valamint Posseidon arcát is lefotózhatják (csónakjegy helyben fizetendő, kb. 6 €). Ebéd előtt még megtekintjük Anafonitiriában a Szent Dionysos kolostort, majd ebédelési lehetőség (helyszínen fizetendő) egy hegyi tavernában. Délután a Navagio-öblöt tekintjük meg magaslati kilátóhelyről, mely a sziget szimbóluma a hajóronccsal. A kellemes és tartalmas nap egy helyi kereskedőnél folytatódik, aki saját zakynthosi csemegéivel kínálja meg a csoportot, majd Kallipadóban borkóstolás következik egy helyi pincészetben (vásárlási lehetőség). Utunk végén Bohaliból csodálhatjuk meg a főváros mesés panorámáját.
A leírás tájékoztató jellegű. A program helyi partnerünk magyar nyelvű idegenvezetés minimum 15 fő együttes jelentkezése esetén biztosított. A programra jelentkezni helyi képviselőnknél lehet, aki az értékesítésben közvetítőként jár el.

Kefalónia:
Egész napos kirándulás a szomszédos szigetre melyet ismerté és népszerűvé tett az itt forgatott Corelli kapitány mandolinja című film. A program kezdetén transzfer a Skinari kikötőbe, ahonnan kb. másfél órányi kompozást követően érkezünk meg Kefalóniára. A szigeten látogatást teszünk a Szent Gerasimos templomába, majd csónakázunk Melissani barlangtaván. Utunkat ezt követően Drogoratti barlangjánál folytatjuk, ahol egykor Maria Callas is koncertet adott. Rövid fotószünet keretében vendégeink megörökíthetik Myrthos varázslatos tengerpartját. Utolsó állomásunk a sziget fővárosába Argostolliba vezet.
A leírás tájékoztató jellegű. A program helyi partnerünk magyar nyelvű idegenvezetés minimum 15 fő együttes jelentkezése esetén biztosított. A programra jelentkezni helyi képviselőnknél lehet, aki az értékesítésben közvetítőként jár el.

Görög vacsoraest:
A vacsorával egybekötött folklórműsor. Vendégeinknek többfogásos vacsorát szolgálnak fel (előételek: tzatziki, görög kolbász, feta sajt, görög saláta, főétel: csirkesült krumplival, desszert), a helyi bor korlátlan mennyiségben fogyasztható. Az étkezés után a helyi táncegyüttes az előadása tekinthető meg, majd a résztvevők elsajátíthatnak görög tánclépéseket és közös táncmulatságon vehetnek részt. Az esten felcsendül majd a híres buzuki is, és a görög előadók a helyi slágerekkel szórakoztatják a kikapcsolódni vágyókat.
A leírás tájékoztató jellegű. A program helyi partnerünk magyar nyelvű idegenvezetés minimum 15 fő együttes jelentkezése esetén biztosított. A programra jelentkezni helyi képviselőnknél lehet, aki az értékesítésben közvetítőként jár el.

Kaiki hajókirándulás:
Látványos félnapos hajókirándulás mely során felfedezhetjük a környező öblöket és a sziget rejtett szegleteit! A program kezdetén transzfer Agios Sostis kikötőjébe ahonnan a kishajó indul, elhaladunk a laganasi öböl mellett ahol, ha szerencsénk van teknősöket is láthatunk, ezután a Keri kék barlangok felé vesszük az irányt. A hajóút során számos barlangot, és csodálatos, érintetlen kis öblöt láthatunk. A Keri barlangoknál rövid szabadidőt biztosítunk fürdőzésre, búvárkodásra, lehetőségük lesz beúszni a barlangokba, napozni a hajó fedélzetén. Ezt követően áthajózunk Marathonisi szigetére, ahol partközelben lehorgonyoz kishajónk. Itt rövid szabadidőt biztosítunk, kiúszhatunk a fehér aprókavicsos partra, strandolhatunk, napozhatunk a hangulatos kis parton. A fedélzeten étkezési és italvásárlási lehetőséget biztosítunk.
A leírás tájékoztató jellegű. A program helyi partnerünk magyar nyelvű idegenvezetés minimum 15 fő együttes jelentkezése esetén biztosított. A programra jelentkezni helyi képviselőnknél lehet, aki az értékesítésben közvetítőként jár el.

Aqualand:

Csúszdapark 9 km-re található Laganastól, mely egész napos kikapcsolódást ígér kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A résztvevők egész nap szabadon használhatják a park területén lévő csúszdákat és medencéket, hullámfürdőt, illetve a park területén a nyugágyakat és napernyőket.
A leírás tájékoztató jellegű. A program helyi partnerünk magyar nyelvű idegenvezetés minimum 15 fő együttes jelentkezése esetén biztosított. A programra jelentkezni helyi képviselőnknél lehet, aki az értékesítésben közvetítőként jár el.

Egyéb tudnivalók - Paradise Apartmanház - Zakynthos, Argassi
Alapár tartalmazza: 

Utazást, a szállást a megadott ellátással.

Alapár nem tartalmazza: 

Baleset, betegség, poggyász biztosítást és a fakultatív programokat, a repülőtéri illetéket, a transzfereket, foglalási díjat, üzemanyag pótdíjat, útlemondási biztosítást. A repülőtéri illeték összege és az üzemanyag pótdíj mértéke a deviza forintárfolyamának és az olaj világpiaci árának időközi módosulása miatt változhat. 

Kötelező költségek: 

Repülőtéri illeték
Légiközlekedési pótdíj
Transzfer díj
Foglalási díj

Előleg: 

A teljes összeg 40%-a, mely foglaláskor fizetendő.
Indulástól számított egy hónapon belül foglaláskor már a teljes ár fizetendő.

Hátralék: 

A teljes összeg 60%-a, mely 30 nappal indulás előtt fizetendő.

Egészségügyi tudnivalók: 
Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára. Védőoltás nem szükséges. Nem árt külön biztosítást kötni súlyosabb megbetegedés esetére. A magánorvosok drágák. őket a kezelés során ki kell fizetni, de adnak számlát, így hazaérkezésünk után - feltéve, ha kötöttünk biztosítást - az otthoni biztosító visszatéríti a költségeket.
Vízum: 
Magyar állampolgárok érvényes, új típusú személyivel vagy érvényes útlevéllel utazhatnak Görögországba.
Időjárás: 
Mediterrán éghajlat magas nyári hőmérséklettel (akár +36°C) és közepes páratartalommal. Az éjszakai órákban erős lehülés lehetséges.
Étkezés: 
A részvételi díj ellátást nem tartalmaz.
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére.
Csomagolás: 
Csomagszállítás: a részvételi díj a Travel Service charter járatain fejenként 1 db maximum 15 kg-os térítésmentes csomagfeladást tartalmaz, továbbá utasonként 1 db kézipoggyász (5kg, mérete: 56x45x25cm) vihető a fedélzetre. Extra csomag (túlméretezett csomag vagy csomag túlsúly) csak külön térítés ellenében szállítható. A csomagfeladási súlykeret utastársak közötti megosztása vagy elosztása megengedett. Nem jár az ingyenes poggyászfeladás kétéves kor alatti gyermekek után, azonban részükre a babakocsi, gyermekülés ingyenesen szállítható.
Kiutazási forma: 
repülő
Kiutazás: 

Utazás Budapest–Zakynthos és Zakynthos-Budapest útvonalon közlekedő charter repülőjáratokon, az Irodánk által bérelt helyeken. A részvételi díj az oda-vissza repülőjegyet, a szállásköltséget és a megjelölt ellátást már tartalmazza. A repülőút alatt fedélzeti ellátás van. A helyszínen magyar nyelvű asszisztenciát biztosítunk (telefonügyelet, információs találkozó a szállodákban, lehetőség fakultatív programokon történő részvételre).

KÜLKÉPVISELET:
Magyar Köztársaság athéni Konzulátusa: 106 75 Athén, Kolonaki negyed, Karneadou u. 25-29. 8. emelet. Tel:: (+30) 210-725-6820 (konzuli ügyfélszolgálat), Fax: (+30) 210-725-6841.
Görög Köztársaság budapesti Nagykövetsége: 1063 Budapest, Szegfő utca 3.; Tel: 413-2600, 413-2610; Fax: 342-1934.

HÁLÓZATI ÁRAM: 220 V. A dugaszolóaljzatok az európainak megfelelően kétlyukúak.

NYELV: Görög; a turisztikai régiókban főként angolul, de alkalmanként németül is beszélnek.

VALLÁS: A hivatalos vallás a görögkeleti ortodox, ennek megfelelően rengeteg templomot és kápolnát találunk országszerte. A misék szépek és különösen látványosak lehetnek az egyházi ünnepeken, melyeket nagyon komolyan vesznek a mélyen vallásos szigeteken.

PÉNZ: A hivatalos fizetőeszköz az euró. Lehetőség szerint ezt vigyenek magukkal. Más valutát (pl. USA dollár) a bankokban, vagy a szállodák recepcióján lesz lehetőségük átváltani.

BANKKÁRTYÁK: Hitelkártyával általában csak néhány magas kategóriájú szállodában és vendéglátóhelyen lehet fizetni. A bankokban, automatáknál felvehetünk készpénzt a kártyánkról.

VÁMSZABÁLYOK: Az aktuális vámszabályokról érdeklődjenek a Görög Köztársaság budapesti Nagykövetségén.

BORRAVALÓ: Görögország borravalós ország. 10% az elfogadott borravaló a bárokban és az éttermekben, melyet illik az asztalon hagyni távozáskor.

HELYI SZOKÁSOK/ÖLTÖZKÖDÉS: Figyeljünk a mértéktartó öltözködésre, ha nyilvános helyre megyünk. A vacsorához sok szálloda alkalomhoz illő öltözködést ír elő (hosszú nadrág, takart vállak). Templomok és kolostorok látogatásakor ügyeljen a megfelelő öltözékre!

GYERMEKKEDVEZMÉNYEK: Gyermekkedvezményt (a részvételi díjból és a fakultatív programokból) csak azok a gyermekek kapnak, akik az utazás befejezéséig még nem töltötték be 12. életévüket. Gyermek elhelyezése mindig szülőkkel egy szobában, pótágyon történik. Speciális, ettől eltérő gyermekkedvezmények egyes szállodák részletes leírásaiban külön feltüntetésre kerülnek.

BETEGSÉG: Az étkezési szokások hirtelen megváltozása heveny gyomorfájáshoz, gyomorrontáshoz vezethet, mely korlátozott mennyiségű ételek fogyasztásával elkerülhető. Az éghajlat következtében gyakran találkozunk rovarokkal, ezek a szállodákban is előfordulhatnak. Javasoljuk, hogy vigyen magával rovarirtó szert és szúnyogriasztót. A nyári hónapokban a napsugárzás nagyon erős, ezért feltétlenül vigyen magával napszemüveget, naptejet és napellenzőt.

BIZTONSÁG: A bűnözési arány nagyon alacsony, tehát némi elővigyázatossággal az egyszerűbb esetek ellen könnyen védekezhetünk.

KÖZLEKEDÉS: Görögországban is a nemzetközi közlekedési előírások érvényesek. A személygépkocsikra vonatkozó sebességkorlátozások megegyeznek az itthonival. Biztonsági öv használata kötelező. Ha bármi gondunk adódna a kocsival, nyugodtan stoppoljunk. A görög autósok nagyon segítőkészek. Az autóklub rövidítése ELPA, általában sárga kocsival közlekednek. A nagyobb települések és az üdülőhelyek között, valamint a szigeteken jó az autóbusz közlekedés, de rövidebb távolságokra a taxi is kedvelt közlekedési eszköz.

JÁRMŰBÉRLÉS: Mindenütt lehet bérelni személygépkocsit, motorkerékpárt és segédmotorokat. A járművek bérlésének feltétele: nemzetközi jogosítvány, legalább 21 vagy 23 éves életkor és 1 éves jogosítvány. Amennyiben kismotort vagy autót kíván bérelni, feltétlenül kössön teljes körű casco biztosítást.

ÜNNEPEK: Görögországban - különösen nyáron - az évnek szinte minden napjára esik egy-egy fontosabb esemény. Százával vannak ortodox szentek, ünnepeiket országszerte megülik a nevüket viselő templomokban. Akárcsak egyéb névnapokon, kora reggel szentmisét tartanak a templomban, este közös vacsora következik, zenével és tánccal.

TELEFONÁLÁS: Magyarország száma: 00 36 + körzetszám + hívott szám. Görögország hívószáma Magyarországról: 00 30 + körzetszám + hívott szám.

POSTA: Minden megyeszékhelynek van egy főpostája (melyet a sárga jel különböztet meg a többitől), míg a nagyobb üdülőhelyeken postakocsi teljesít szolgálatot. Bélyeget természetesen a postahivatalokban, illetve a jelzésekkel ellátott kioszkban vásárolhatunk. A postaládák sárgák, POST felirattal rendelkeznek (esoteriko - belföld, exoteriko - külföld).

GÖRÖG KONYHA: Tipikus ételek: Muoszaka - rakott krumplihoz hasonló, padlizsánnal darált hússal, krumplival, Szuflaki - nyársonsült, főszerekkel ízesített rablóhús, Dolmadákia - rizzsel és hússal töltött szőlőlevél, Tzatziki - joghurtszósz uborkával, foghagymával, olívaolajjal, Kalamariakia - sült tintahal. Speciális görög italok: Ouzó - ánizspálinka, Metaxa - konyak, Retsina - gyantás bor.

ITALOK: Ne igyon csapvizet! Csak palackozott vizet fogyasszon, amely minden élelmiszerüzletben kapható! A hőség miatt az is nagyon fontos, hogy folyamatosan megfelelő mennyiségő folyadékot vegyen magához.

SZIESZTA: a legtöbb üdülőhelyen nagyon komolyan veszik a szieszta idejét (minden nap 14-17 óráig), amikor is az üzletek zárva tartanak.

FÉNYKÉPEZÉS/FILMEZÉS: Film és fotócikk csaknem mindenhol kapható.

Vélemények, értékelések
3.8
5 értékelés alapján
Elhelyezkedés értékelése
3.8
Szoba értékelése
4.0
Étterem értékelése
3.2
Alvásminőség értékelése
4.0
Pécs
3.8
Érték-ár arány remek volt. Pont ilyen szállásra számítottunk. A görögök vihar tempója miatt, csak június 23-án kerültek elő a nyugágyak a medencéhez (20-án érkeztünk).
A szomszédban baromfiakat tartanak, ezért minden hajnalban 1/2 6-kor ébresztett egy kakas. Egyszer 3-kor is tartott ébresztőt, amikor elromlott az órája. A partot sajnos nem takarítják, tele volt fekete tengeri hínárral. Szerencsére nem keseredtünk el, hiszen Banana beach 6 km-re van.A szomszédos szállodában 3 euroért lehet reggelit kérni, ami nagyon bőséges és svédasztalos. Kár hogy erről az idegenvezető nem szólt nekünk, utastársainktól tudtuk meg. A korai érkezés miatt (9 óra) nem tudtuk elfoglalni a szállásunkat, ezért 2 órán keresztül várakoztattak. Erről sem tájékoztattak, nekünk kellett kideríteni, hogy ez nem normál becsekkolás, ami nem a mi hibánk.
Ezeket a kellemetlenségeket leszámítva, Zakynthos gyönyörű, mindenkinek jó szívvel ajánlom. Mi beleszerettünk, és visszatérünk hamarosan, de inkább egy kakasmentes apartmanba! :)
Budapest, XIX. kerület
3.0
Érkezésünkkor "félkész"állapotok fogadtak.A medence nem volt feltöltve,a munkások még dolgoztak rajta,a vízforgatót a 3.napon üzemelték be.Az apartmanban zuhanyfüggöny,kávés csésze,melegvíz,szunyogháló hiánya.A két apartman közti ajtó nem volt lezárva.A tengerpart fürdésre nem igazán alkalmas! Alexe Suzan a magyar asszisztencia (Budavár tours) a fontos információkról nem tájékoztatott ! (Pl.: vasánap szünetel a tömegközlekedés, strandok ingyenes buszjáratai)Arról sem informált,hogy a "partnerhotelben" hol találunk kihelyezett tájékoztatókat.Előtérbe helyezte a fakultatív programok értékesítését a problémák mielőbbi megoldása helyett.A hazautazáskor
Budapest, XIII. kerület
4.3
A saját medence rendkívül koszos volt. A kertben sem igen takarítottak. A szomszédos hotel medencéje amit használni lehetett elfogadható. A szoba tiszta 2 naponta cseréltek törölközőt. Étkezést nem kértünk. Az apartmanban minimális alap étkészlet van a meghirdetett főre számítva. Fakanál, mosogatószer, szivacs, konyharuha nincs. Szúnyogháló, szárítókötél nincs. A macskák szeretnek bejárni a szobába. Ajánlott jól bezárkózni, ha valaki ezt nem szeretné. Minden más jó és elfogadható. Kedves és segítőkész személyzet. Közelben minden megtalálható ami kell vásárlás, közlekedés. Ár érték arány jó.
Budapest, X. kerület
3.5
<szöveg nélkül>
4.3
<szöveg nélkül>
Írjon véleményt Ön is!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!