Panagiotis I és II apartmanház * Tsilivi - Repülővel

Már több szezon óta megtalálható a kínálatunkban a Panagiotis I. és II. házakból álló komplexum, mely az állandóan mosolygós és készséges tulajdonosáról kapta a nevét. A házat gondozott kert veszi körül, kisebb játszótérrel, ahol biztonságosan játszhatnak a gyerekek. A kertben található az édesvizű úszómedence is. A medence melletti napernyők és napozóágyak ingyenesen, a strandon lévők felár ellenében vehetők igénybe. A Panagiotis II. ház az utcára néz, az I. ház a kertben található. Tsilivi nyüzsgő központja pedig néhány méterre található. Minden korosztálynak ajánljuk.

-19%

kedvezmény egyes
időpontokban!

Alapár tartalmazza

Retúr charter repülőjegy (budapesti, pozsonyi vagy kassai indulással), frissítő a repülőgép fedélzetén, szállás és ellátás a megrendeltek szerint, szállodákban törülköző-, ágynemű csere és takarítás a szálloda belső rendje szerint, apartmanokban/stúdiókban takarítás és tiszta ágynemű a megérkezésnél, víz- és áramfogyasztás, helyi képviselő magyar nyelvű szolgáltatásai.

Alapár nem tartalmazza

Repülőtéri illeték (légi biztonsági díj és handling-fee) és transzfer légkondicionált autóbusszal a repülőtérről a kiválasztott szálláshelyre és vissza (budapesti, pozsonyi vagy kassai indulás esetén külön árkategória), üdülőhelyi díj, útlemondási biztosítás, baleset, betegség és poggyászbiztosítás. A fakultatív kirándulások díja, széf, légkondicionálás (amennyiben feláras) a helyszínen euróban fizetendő.

A területről

Az illatok, fények és színek harmóniája ez a sziget, melyet a Jón-tenger kék hullámai tesznek még varázslatosabbá. Valaha „a kelet virága“ elnevezéssel illették, és e névhez méltóan ma is bódító levendulaillat lengi körül. A sziget messze földön híres pompás strandjairól, varázslatos öbleiről. Tsilivi egy nyitott öbölben épült, a 3 km hosszú aranyhomokos part mentén, mely számtalan sportolási lehetőséget nyújt. Ideális kiindulópont a sziget északi részének felfedezéséhez. Tsilivi egy modern nyaralóhely sok szórakozási lehetőséggel: a karaoke-tól kezdve a lovagláson keresztül akár a nagyszabású partikig. Ez a nyaralóhely nem túl nyüzsgő, de nem is kifejezetten csendes.

Panagiotis I és II apartmanház * Tsilivi - Repülővel

Szállás: 
apartmanhotel
*
Ellátási opciók: 
önellátás
Távolság a tengerparttól: 
300 méteren belül
A strand megközelítése: 
a szállás mintegy 200 méterre található a strandtól.

Szállás leírása:
Már több szezon óta megtalálható a kínálatunkban a Panagiotis I. és II. házakból álló komplexum, mely az állandóan mosolygós és készséges tulajdonosáról kapta a nevét. A házat gondozott kert veszi körül, kisebb játszótérrel, ahol biztonságosan játszhatnak a gyerekek. A kertben található az édesvizű úszómedence is. A medence melletti napernyők és napozóágyak ingyenesen, a strandon lévők felár ellenében vehetők igénybe. A Panagiotis II. ház az utcára néz, az I. ház a kertben található. Tsilivi nyüzsgő központja pedig néhány méterre található. Minden korosztálynak ajánljuk.

Kapacitás:
10 stúdió és apartman

Strand:
kb. 200 m, szervezett homokos-kavicsos strand. Napernyők és napozóágyak felár ellenében.   

Szobák:
2-3 ágyas stúdiók a földszinten terasszal • 4 ágyas (2 külön hálószoba) apartmanok az emeleten, közös balkonnal • alapfelszereltségű konyhasarok • hűtőszekrény • fürdőszoba/WC • vízforraló • légkondicionálás (felár ellenében) • babaágy kérhető • ingyenes WiFi • napozóágyak és napernyők a medencénél ingyenesen, a strandon térítés ellenében

Ellátás:
önellátás.

Időeltolódás: 
+1 óra
Távolság a reptértől: 
30 km-en belül

Panagiotis I és II apartmanház * Tsilivi - Repülővel - közeli szállások:

» Regina apartmanház-Zakynthos, Tsilivi Repülővel 62.068 Ft/főtől - Görögország / Zakynthos / Tsilivi
» Christina Apartmanház - Zakynthos (Tsilivi) Busszal, Repülővel vagy Egyénileg 66.381 Ft/főtől - Görögország / Zakynthos / Tsilivi / Laganas / Európa
» Ragia Apartmanház - Zakynthos, Tsilivi Busszal vagy Repülővel 116.920 Ft/főtől - Görögország / Zakynthos / Tsilivi
» Odysseas Apartmanház - Zakynthos, Tsilivi 120.392 Ft/főtől - Görögország / Zakynthos / Tsilivi
» Katarini apartmanház * Tsilivi - Repülővel Pozsonyból 134.857 Ft/főtől - Görögország / Zakynthos / Tsilivi / Európa

Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.

Hasonló utazások, nyaralások:

Panagiotis I és II apartmanház * Tsilivi - Repülővel képek:

Egyéb tudnivalók - Panagiotis I és II apartmanház * Tsilivi - Repülővel
Alapár tartalmazza: 

Retúr charter repülőjegy (budapesti, pozsonyi vagy kassai indulással), frissítő a repülőgép fedélzetén, szállás és ellátás a megrendeltek szerint, szállodákban törülköző-, ágynemű csere és takarítás a szálloda belső rendje szerint, apartmanokban/stúdiókban takarítás és tiszta ágynemű a megérkezésnél, víz- és áramfogyasztás, helyi képviselő magyar nyelvű szolgáltatásai.

Alapár nem tartalmazza: 

Repülőtéri illeték (légi biztonsági díj és handling-fee) és transzfer légkondicionált autóbusszal a repülőtérről a kiválasztott szálláshelyre és vissza (budapesti, pozsonyi vagy kassai indulás esetén külön árkategória), üdülőhelyi díj, útlemondási biztosítás, baleset, betegség és poggyászbiztosítás. A fakultatív kirándulások díja, széf, légkondicionálás (amennyiben feláras) a helyszínen euróban fizetendő.

Kötelező költségek: 

repülőtéri illeték (repülős utazás esetén)

üdülőhelyi díj (helyszínen):
1 vagy 2 csillagos szálloda esetén: 0,50 €/szoba/nap
3 csillagos szálloda esetén: 1,50 €/szoba/nap
4 csillagos szálloda esetén: 3,00 €/szoba/nap
5 csillagos szálloda esetén: 4,00 €/szoba/nap
A stúdiók, apartmanok kategória besorolásától függően: 0,25 € - 1,00 €/szoba/nap.

Előleg: 

A teljes részvételi díj 40 százaléka, amely foglaláskor fizetendő.
Indulástól számított egy hónapon belül foglaláskor már a teljes ár fizetendő.

Hátralék: 

A teljes részvételi díj 60 százaléka, amely 30 nappal indulás előtt fizetendő.

Egészségügyi tudnivalók: 
Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Vízum: 
A beutazási feltételekről, az esetleges vízum kötelezettségekről és díjaikról információkat a Konzuli Szolgálat honlapján talál:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Étkezés: 
a részvételi díj ellátást nem tartalmaz.
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére.
Kiutazási forma: 
repülő
Kiutazás: 

Leírásnak megfelelően. Amennyiben az adott útnál többféle utazási mód lehetséges a választani kívánt dátum fölé húzott egérkurzor buborékablakában lehet megtekinteni az adott dátumhoz tartozó közlekedés típust. (repülővel Budapestről, Pozsonyból vagy Kassáról, busszal vagy egyénileg).
Az indulási repülőteret a naptár nézet felett található "Válasszon repülőteret!" menüpontban is be lehet állítani.

Pozsonyi indulású repülőjárat esetén gyűjtőjárat Budapest, Tatabánya, Győr felszállási lehetőségekkel 14900 Ft/fő
(A változtatás jogát, partnerünk fenntartja!)

VÍZUM, ÚTLEVÉL
A magyar állampolgárok érvényes útlevéllel vagy a jogszabályoknak megfelelő személyi igazolvánnyal, vízum nélkül maximum 3 hónapot tartózkodhatnak Görögországban. Az úti okmánynak a visszautazástól számítva minimum 3 hónapig érvényesnek kell lennie. A repülős utaknál a jogszabályoknak megfelelő személyi igazolvánnyal is lehet utazni.

MAGYAR NAGYKÖVETSÉG
Cím: 25-29, Karneadou Str., Kolonaki 10 675, Athén. Telefon: (00-30)210-7256800, (00-30)210-7256801 
Ügyeleti mobilszám: (00-30)694 8601793

PÉNZVÁLTÁS, HITELKÁRTYA
2002. január 1-től Görögországban megszűnt az ország addigi hivatalos pénzneme, a görög drachma. A hivatalos fizetőeszköz az EURO. Ajánljuk, hogy lehetőség szerint EURO-t vigyenek magukkal. Amennyiben más valutájuk van (pld: USA dollár), és azt szeretnék EURO-ra váltani, erre a bankokban, helyi partnerirodáinkban vagy a szállodák recepcióján van lehetőség. Hitelkártyával általában csak néhány magas kategóriájú szállodában és vendéglátóhelyen lehet fizetni. A bankokban, illetve automatákban felvehetünk készpénzt a bankkártyánkról. Az általánosan elfogadott kártyák a VISA, EC, MC.

TELEFONÁLÁS
Telefonálás Magyarországra: 00-36-körzetszám-telefonszám. Görögországban minden szigeten jól használhatók a mobiltelefonok. Indulás előtt a feltételekről érdeklődjön mobiltelefon szolgáltatójánál.

HELYI KÖZLEKEDÉS
A települések közötti összeköttetést autóbuszjáratok biztosítják, az autóbuszjegyek árai távolságtól függőek, általában 1-10 EURO között változnak. A helyi autóbuszjáratok általában késő estig járnak. Az éjszakai közlekedést taxik segítik, illetve mindenhol bérelhető autó, motor, néhol kerékpár is. Kérjük fokozottan figyeljenek a közlekedési szabályok betartására, mert az utóbbi időben szigorodtak a közúti ellenőrzések.

MÚZEUMOK
A múzeumok és az ókori emlékek általában hétfő kivételével minden nap nyitva vannak 9.00-15.30-ig. A belépőjegyek árai kb. 5-20 EURO között változhatnak, múzeumtól függően.

ÜZLETEK NYITVATARTÁSA
Az üzletek az üdülőterületeken általában egész nap, késő estig (kb. 20.00-ig) tartanak nyitva. A nagyobb városokban 8.30-14.00-ig, a hét bizonyos napjain délután 17.00-21.00-ig is nyitva vannak. Ünnepnapokon minden üzlet és intézmény zárva tart, kivéve egyes vendéglátóipari egységeket. 

Vélemények, értékelések
3.7
2 értékelés alapján
Ár / érték arány értékelése
4.0
Elhelyezkedés értékelése
4.0
Szoba értékelése
3.5
Szentendre
4.2
Nagyon kedves , segítőkész házigazdák, tiszta, rendezett szobák, központhoz közel.
Tata
3.2
Az apartman a központban volt, mindenhez közel, ez pozitív. Tartozik hozzá egy jól karbantartott medence ez szintén pozitív. A szoba minden ablaka és az erkély is a főútra néz, ahol hajnalig üvöltött a zene, és folyamatosan dübörögtek a motorok, autók, quadok, így nyitott ablaknál aludni nem lehetett, annyira hangos volt. Ez mindenképpen negatív, aki pihenni szeretne, csendesebb helyen levő apartmant válasszon.
Írjon véleményt Ön is!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!