Hotel Belvedere *** Korfu, Benitses

Benitses központjától kb. 3 km-re, csendes, szép környezetben található hotel, amely saját kavicsos tengerparttal rendelkezik (lejáróval). Buszmegálló 100 m-re található, így busszal a központ könnyen elérhető.

Alapár tartalmazza

Repülőjegy, 7 éjszaka szállás, megadott ellátás, telepített magyar idegenvezető, személyenként 23 kg feladható poggyász, 8 kg kézipoggyász.

Alapár nem tartalmazza

Repülőtéri illetékek és adókat, igényelhető transzfert, útlemondási biztosítást, foglalási díjat, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítást, idegenforgalmi adót, egyéb étkezéseket.

A területről

Korfu, a Görögország nyugati partjainál található Jón szigetcsoport legészakibb tagja. Csodálatos fekvésének, természeti szépségeinek és mediterrán klímájának köszönhetően az egyik leglátogatottabb görög sziget. Változatos domborzatú felszínét borító dús, örökzöld növényzete miatt "smaragdzöld sziget"-nek is szokták nevezni. Klímája télen-nyáron enyhe, gyógyító hatású. Növényzetét ciprusfélék, hatalmas olajfa ligetek, fenyőerdők, évente háromszor termő narancsfák, citromfák és virágözönbe burkolódzó színes bokrok jellemzik. Korfu változatos történelmének tárgyi emlékei feltétlenül megtekintésre érdemesek. Legfőbb vonzereje mégis természeti szépsége, különleges klímája, melyhez kellemes körítésül szolgál a mindenütt jelenlévő hamisítatlan görög hangulat és vendégszeretet.

Hotel Belvedere *** Korfu, Benitses

Szállás: 
szálloda
***
Távolság a tengerparttól: 
Közvetlenül a tengerparton

Fekvése
Benitses központjától kb. 3 km-re, csendes, szép környezetben fekszik a hotel, amely saját kavicsos tengerparttal rendelkezik (lejáróval).  Busszal a központ könnyen elérhető, megálló 100 méterre található.

Szolgáltatások:
étterem, medencebár, medence napozóágyakkal és napernyőkkel, széf a recepción, kerékpár és autókölcsönzés, a tengerparton ingyenes napágyak, biliárd, internetsarok és WiFi a közös helyiségekben (felár ellenében)   

Szobák:
2 ágyas, 2 gyermek részére is pótágyazható (emeletes ágy), felújított, standard, fürdőszobás szobákban, amelyek oldalról tengerre nézőek. A szobák légkondicionáltak, műholdas Tv-vel és mini hűtővel felszereltek, erkélyesek. Superior szoba lekérésre.

Ellátás:
All inclusive

Repülési idő: 
kb 1,5 óra
Időeltolódás: 
+1 óra
Érkezési repülőtér: 
Korfu

Hotel Belvedere *** Korfu, Benitses - közeli szállások:

» Hotel Primasol Louis Ionian Sun **** Benitses 289.298 Ft/főtől - Görögország / Korfu / Benitses / Európa
» Hotel Aeolos Beach Resort **** Benitses 323.808 Ft/főtől - Görögország / Korfu / Benitses
» Barbayiannis Studios - Korfu, Moraitika 93.228 Ft/főtől - Görögország / Korfu / Moraitika / Európa
» Elena stúdiók - Korfu (Moraitika) 103.428 Ft/főtől - Görögország / Korfu / Moraitika / Európa
» Zorbas Apartman - Korfu, Moraitika 108.528 Ft/főtől - Görögország / Korfu / Moraitika

Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.

Ön már járt itt? Mondja el véleményét!
Sajnáljuk!
Ár és időpont információ nem érhető el.
Hasonló utazások, nyaralások:
» Hotel Primasol Louis Ionian Sun **** Benitses 289.298 Ft/főtől - Görögország / Korfu / Benitses / Európa
» Hotel Aeolos Beach Resort **** Benitses 323.808 Ft/főtől - Görögország / Korfu / Benitses
» Barbayiannis Studios - Korfu, Moraitika 93.228 Ft/főtől - Görögország / Korfu / Moraitika / Európa
» Elena stúdiók - Korfu (Moraitika) 103.428 Ft/főtől - Görögország / Korfu / Moraitika / Európa
» Zorbas Apartman - Korfu, Moraitika 108.528 Ft/főtől - Görögország / Korfu / Moraitika

Hotel Belvedere *** Korfu, Benitses képek:

Fakultatív programok, Hotel Belvedere *** Korfu, Benitses

A fakultatív programok magyarul csak megfelelő létszám esetén indulnak. A részletes programról és a pontos árakról a telepített idegenvezető a helyszínen ad tájékoztatást.

Szigettúra
Egész napos buszos kirándulás, a sziget nevezetességeinek felkeresése (Sissi palota, Paleokastritsa, Bella Vista kilátó).

Ismerje meg velünk Korfu történelmét és főbb látványosságait egy egész napos kirándulás keretében. Első megállónk az Achillion palota, mely Sissy kastélyként ismert a magyarok körében, mivel Ausztria császárnője, Erzsébet (Sissy) építtette a 19. század végén. A palota neoklasszikus stílusban épült, de egyes elemei jón, román és aelotic stílust is tükröznek, a palota kertjében pedig impozáns szobrok között sétálhatunk. Ezután Korfu városon keresztül a sziget legcsodálatosabb partszakaszára, Paleokastritsába látogatunk, amely talán a sziget leggyönyörűbb helye. Strandolhatunk, vagy motorcsónakkal barlangokba látogathatunk. Folytatva utunkat megállunk a Bella Vista kilátónál,amit ''Európa teraszának" is neveznek és  ahol lélegzetelállító panoráma tárul elénk.

Ár:
Messonghi-ból 36 EUR/fő (gyermek 18 EUR/fő) +6 EUR/fő Sissi belépő
Az ár nem tartalmazza a belépőjegyeket! A programváltozás jogát fenntartjuk!

Paleokastritsa, Ipsos, Korfu város, Kanoni településeken található szállodákból a magyar nyelvű (megfelelő létszám esetén) kirándulásra való jelentkezéskor a találkozóhelyre egyénileg kell eljutni! A helyszínen a telepített idegenvezető ad részletes tájékoztatást!

 

Kék lagúna hajókirándulás:
Hajókirándulás különleges sziklaalakzatokhoz, majd egy csodálatos tengerpartra, fürdőzés, ebéd.

Vidám hangulatú hajókázás, mely során először a szemközti szárazföld nevezetes helyeihez látogatunk: Murtos-barlang, Paradicsomi Szigetek, majd fürdünk a Kék Lagúna csodás vizében. Egy kisvárosban, Syvotában séta, ebédelési lehetőség van, végül Korfu déli partjainál egy különleges kertet látogatunk meg és ott is strandolunk.

Ár:
Messonghi-ból 30 EUR/fő (gyermek 15 EUR/fő)

 

Hajókirándulás Paxos és Antipaxos szigetére:
Hajókirándulás a szomszédos szigetre. Fürdési lehetőség, kikötés és szabadidő Paxos fővárosában, Gaiosban.

A Korfu alatt lévő Paxos szigetén fantasztikus barlangokat és kristálytiszta tengert láthatnak a hajóról, Antipaxoson fél-egy óra fürdési lehetőség is van. Kikötés és 2 óra séta Paxos fővárosában, Gaiosban.

Ár:
Messonghi-ból 35 EUR/fő (gyermek 17 EUR/fő)

Aqualand vízi vidámpark:
Transzfer a vizi vidámparkba, belépővel. 40 különféle csúszda, hullámmedence!

Töltsön el Ön is egy vidám napot Európa egyik legjobb vízi vidámparkjában, amely hetvenötezer négyzetméteren várja látogatóit. Számos szórakozási lehetőség várja a vendégeket, mint a Multicsúszda, a Családi Rafting, Szabadesés, Őrült Folyó és Lusta Folyó. Napozóágyak, napernyők, öltözők, bárok, éttermek állnak utasaink rendelkezésére. A gyermekeket ugrálóvár, játszótér várja, s van lehetőség asztaliteniszezni vagy biliárdozni is. A park májustól-októberig tart nyitva és Korfu szigetének közepén kapott helyett.

Ár:
Messonghi-ból 37 EUR/fő (gyermek 27 EUR/fő)
Sidari-ból 37 EUR/fő (gyermek 27 EUR/fő)
Paleokastritsa-ból 37 EUR/fő (gyermek 27 EUR/fő)

Paleokastritsa-ból a kirándulások idegenvezető nélkül, szervezett busszal történnek, mely a szálloda főbejáratánál veszi fel és teszi ki az utasokat. Albániában van helyi idegenvezetés. A 7 órai indulások esetén előző nap csomagreggeli vagy 6.30-tól korlátozott korai reggeli kérhető a recepción.

Ipsos, Korfu város, Kanoni településeken található szállodákból a magyar nyelvű (megfelelő létszám esetén) kirándulásra való jelentkezéskor a találkozóhelyre egyénileg kell eljutni! A helyszínen a telepített idegenvezető ad részletes tájékoztatást!

 

Hajókirándulás Kalamiba
Hajókirándulás a sziget partja mentén északra, a Durrell villánál kikötés, fürdési lehetőség.

Hajózás Kofu partjai mentén északra, a festői Kalamiba, ahol a Durrell villánál 2 óra szabadidő, strandolási és ebédlési lehetőség van. Oda- és visszafelé is van megálló egy hűsítő fürdésre.

Ár:
30 EUR/fő

A feltüntetett árak és időpontok tájékoztató jellegűek! A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Egyéb tudnivalók - Hotel Belvedere *** Korfu, Benitses
Alapár tartalmazza: 

Repülőjegy, 7 éjszaka szállás, megadott ellátás, telepített magyar idegenvezető, személyenként 23 kg feladható poggyász, 8 kg kézipoggyász.

Alapár nem tartalmazza: 

Repülőtéri illetékek és adókat, igényelhető transzfert, útlemondási biztosítást, foglalási díjat, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítást, idegenforgalmi adót, egyéb étkezéseket.

Kötelező költségek: 

Repülőtéri illetékek és adók, foglalási díj, idegenforgalmi adó.

Előleg: 

A részvételi díj 40%-a, mely foglaláskor fizetendő. Egy hónapon belüli indulás esetén a teljes összeg fizetendő.

Hátralék: 

A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal indulás előtt fizetendő.

Várható kötelező költségek a helyszínen: 
Idegenforgalmi adó.
Egészségügyi tudnivalók: 
Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Vízum: 
A beutazási feltételekről, az esetleges vízum kötelezettségekről és díjaikról információkat a Konzuli Szolgálat honlapján talál:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Időjárás: 
Éghajlata mediterrán. Korfu a legnedvesebb hely Görögországban, amely előnye, hogy zöld és termékeny és itt nem érzékelhető az a csontszáraz nyár végi vízhiány, mint az Égei-tengeri szigeteken. Július a legszárazabb hónap. Novembertől márciusig rendszeres esőzésekre lehet számítani.
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére.
Kiutazási forma: 
repülő
Kiutazás: 

Tervezett menetrend:
Budapest-Korfu     7O-5018     12:00-14:40
Korfu-Budapest     7O-5019     15:30-16:15

A légitársaság a menetrend változtatás jogát fenntartja!

A becsekkolás a járat indulása előtt legkésőbb 45 perccel zár. Az utazó késedelmes érkezéséért sem az utazási iroda, sem a légitársaság nem vállal felelősséget. Ezért kérjük minden utazónkat, hogy indulás előtt minimum 2  órával, a megadott időpontban jelenjen meg a reptéren!

Poggyászinformáció: 
Személyenként 23 kg feladható poggyász, 8 kg kézipoggyász.

Időeltérés
A közép-európai időszámításhoz képest, Magyarországhoz viszonyítva +1 óra az időszámítás.

Hivatalos nyelv
Görög, de szinte mindenhol beszélnek angolul és németül is.

Diplomáciai képviselet
Magyarország Nagykövetsége
25-29. Od. Karneadou, Kolonaki
10675 Athén
Tóth József nagykövet
Tel.: (00 30 210) 725 6800
Fax: (00 30 210) 725 6840

Görög Köztársaság Nagykövetsége
1063 Budapest, Szegfű u. 3.
Tel.: (06 1) 413 2600
Fax: (06 1) 342 1934

Transzferidők
Kérjük vegyék figyelembe, hogy a szállodák fekvésének sorrendjében történik az érkezés illetve az indulás.

Elektromos áram
220 V. Minden szállodában használható a magyar szabvány szerinti dugós csatlakozó.

Hivatalos pénznem
Euro (váltópénz: 100 cent). Bankautomaták mindenhol rendelkezésre állnak. Minden ismertebb hitelkártya elfogadott.

Autóbérlés
Minimum 21 éves életkor és legalább 1 éves jogosítvány megléte szükséges. Nemzetközi jogosítvány kiváltása is ajánlott, melyre a Központi Okmányirodában van lehetőség. Görögországban a nemzetközi közlekedési előírások érvényesek, a biztonsági öv használata kötelező. A szigeten a vezetési stílus kulturált, ezért az autóbérlést irodánk is javasolja.

Egészségügyi ellátás
Az orvosok megfelelően képzettek, az ellátás megfelel a követelményeknek. Minden általánosan használt gyógyszer beszerezhető a gyógyszertárakban, de ajánlatos a naponta szedendő és speciális gyógyszereket magukkal vinni. Szúnyogok elleni riasztószer és magas faktorszámú napozótej is ajánlott. Sürgős orvosi ellátás igénye esetén forduljon a szálloda személyzetéhez.

Szállodák értékelése
A megadott kategóriák a helyi hivatalos besorolást jelentik, mely eltérhet az általában elfogadott normáktól. Az apartmanok és stúdiók kivételével minden szállodánál szerepel irodánk értékelése is, amely a magyarországi normáknak megfelel.

Közlekedés
A vasútmentes sziget közúti hálózata fejlett, központja a Laganas-öböl és Zakynthos városa, ahonnan a sziget minden pontjára indulnak buszok. A viszonylag sűrű és jó úthálózaton a sziget minden pontjára eljuthatunk. A rövid és szép kirándulások tengeri fürdőzéssel is összekapcsolhatók. Rendszeres hajójáratokkal a Jón-szigetek minden tagja megközelíthető, valamint Patras és Athén is elérhetőek. Irodánk javasolja továbbá, hogy a szigetet bérelt autóval, vagy robogóval, mopeddel fedezzék fel, melyre minden nagyobb településen találni lehetőséget.

Vásárlás
Az üzletek általában a délelőtti órákban, majd délutántól késő estig tartanak nyitva. A görög emberekre jellemző déli szieszta idején alig található nyitva tartó üzlet, kérjük ezt vegyék figyelembe. Üdülőhelyeken az üzletek többsége hétvégén is nyitva tart.

Ételek-italok
A görögök ételeik elkészítéséhez olíva olajat használnak, kedvelik a húsokat, elsősorban birkát, melyet roston sütnek meg. Szívesen fogyasztják a változatosan elkészített tenger gyümölcseit is. Kedvelt előétel kínálatuk paradicsomból, uborkából, dinnyéből, szeletelt sajtból, olajbogyóból és sokféle gyümölcsből áll. A legelterjedtebb vendéglőféle a taverna, ahol olyan ételeket kínálnak, mint pl. görög saláta, suvlaki, tzaziki, musaka vagy gyros. A legkedveltebb aperitif az ouzo, borok közül pedig a retsína.

Borravaló
A szigeten szokás borravalót adni, amely a turizmusban általánosan elfogadott normák szerint, körülbelül a szolgáltatás értékének 10%-a. Az éttermekben és a szállodákban az ár rendszerint tartalmazza a borravaló összegét, a portások, szobalányok és a taxisok mégis sokszor elvárják a borravalót.

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!