Christina Apartmanház ** Stegna - Repülővel Pozsonyból

A Christina házat Stegna falucskában a hosszú homokos-aprókavicsos strandtól csupán a tengerparti sétány és kb. 20 m választja el. A szomszédságában áll a Porto Angeli hotel, melynek all inclusive szolgáltatásait a Christina vendégei is igénybe vehetik (felár ellenében). A ház mellett kisbolt található, melyet a ház tulajdonosnője üzemeltet. Az estéket sétákkal is tölthetik a kis tengerparti sétányon, vagy elidőzhetnek egy-egy hangulatos tavernában.
Ön már járt itt? Mondja el véleményét!

Részvételi díj tartalmazza

retúr charter repülőjegy • frissítő a repülőgép fedélzetén • szállás és ellátás a megrendeltek szerint • szállodákban törülköző-, ágynemű csere és takarítás a szálloda belső rendje szerint • apartmanokban/stúdiókban takarítás és tiszta ágynemű a megérkezésnél • víz- és áramfogyasztás • helyi képviselő angol nyelvű szolgáltatásai.

Részvételi díj nem tartalmazza

Repülős - pozsonyi indulással - utazás esetén transzfer költségét Pozsonyba (Budapest, Tatabánya, Győr csatlakozási lehetőséggel), repülőtéri illetéket, üdülőhelyi díjat, útlemondási biztosítást, foglalási díjat, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítást.

Christina Apartmanház ** Stegna - Repülővel Pozsonyból

Távolság a tengerparttól: 
100 méteren belül
A strand megközelítése: 
a szálloda mintegy 20 méterre található a strandtól.

Fekvés: Rodosz, Stegna

Kapacitás: 8 stúdió és 1 apartman

Szobák:
2-3 ágyas felújított stúdiók a földszinten és emeleten
egy 4 ágyas földszinti apartman

Felszereltség:
alapfelszereltségű konyhasarok, hűtőszekrény, fürdőszoba/WC, légkondicionálás (felár ellenében), balkon vagy terasz.

Ellátás: önellátás.

Időeltolódás: 
+1 óra
Távolság a reptértől: 
30 km-en belül

Első nap:
Elutazás menetrend szerint közlekedő repülőjárattal Pozsonyból.

Üdülés Rhodos-on a választott apartmanban vagy szállodában, lehetőség fakultatív programokra.

Utolsó nap:
Hazautazás Pozsonyba.

Ez az ajánlatunk jelenleg nem elérhető.
Kérjük, válasszon az elérhetőek közül az alábbi gombokkal!
Hasonló utazások, nyaralások:
» Blue Sky City Beach Hotel **** Rodosz, Rodosz város 319.197 Ft/főtől - Görögország / Rodosz / Rodosz város
» Carina City Hotel ** Rodosz, Rodosz város 189.040 Ft/főtől - Görögország / Rodosz / Rodosz város / Európa
» Ambassador Hotel ** Rodosz, Rodosz (város) 239.887 Ft/főtől - Görögország / Rodosz / Rodosz város
» Amphitryon Boutique Hotel **** Rodosz, Rodosz város 286.879 Ft/főtől - Görögország / Rodosz / Rodosz város
» Hotel Amphitryon Hotel **** Rodosz, Rodosz város 251.217 Ft/főtől - Görögország / Rodosz / Rodosz város

A területről

Az Égei-tengerben található, tengeréről és homokos partjairól híres Rodosz a görög szigetcsoport harmadik legnagyobb szigete, hossza észak-déli irányban kb. 78 km, szélessége kb. 38 km. Rodosz az egyik legszebb és leggazdagabb történelmű sziget. Látnivalókban, élményekben gazdag utazást tehet az, aki Rodoszon nyaral. Törökországtól kb. 20 km távolságra található és mindig is a fő hajózási útvonalak középpontjában helyezkedett el. Lakossága kb. 70-80.000 fő, éghajlata mediterrán, szubtrópusi klímával. Európában a napsütéses órák száma itt a legtöbb, így a hűsítő szelek kedveznek az idelátogatónak elviselni a nagy meleget, és ideális körülményeket biztosítanak a vízisportok kedvelőinek is. A sziget városai pedig a modern és a középkori hangulatot mesterien ötvözik.

Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.

Egyéb tudnivalók - Christina Apartmanház ** Stegna - Repülővel Pozsonyból
Részvételi díj tartalmazza: 

retúr charter repülőjegy • frissítő a repülőgép fedélzetén • szállás és ellátás a megrendeltek szerint • szállodákban törülköző-, ágynemű csere és takarítás a szálloda belső rendje szerint • apartmanokban/stúdiókban takarítás és tiszta ágynemű a megérkezésnél • víz- és áramfogyasztás • helyi képviselő angol nyelvű szolgáltatásai.

Részvételi díj nem tartalmazza: 

Repülős - pozsonyi indulással - utazás esetén transzfer költségét Pozsonyba (Budapest, Tatabánya, Győr csatlakozási lehetőséggel), repülőtéri illetéket, üdülőhelyi díjat, útlemondási biztosítást, foglalási díjat, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítást.

Kötelező költségek: 

üdülőhelyi díj (helyszínen)
foglalási díj
repülőtéri illeték

Előleg: 

A teljes részvételi díj 40 százaléka, amely foglaláskor fizetendő.
Indulástól számított egy hónapon belül foglaláskor már a teljes ár fizetendő.

Hátralék: 

A teljes részvételi díj 60 százaléka, amely 30 nappal indulás előtt fizetendő.

Várható kötelező költségek a helyszínen: 
üdülőhelyi díj: kb. 1,5,- EUR/fő/nap
Egészségügyi tudnivalók: 
Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Vízum: 
A beutazási feltételekről, az esetleges vízum kötelezettségekről és díjaikról információkat a Konzuli Szolgálat honlapján talál:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Étkezés: 

a részvételi díj ellátást nem tartalmaz.

Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére.
Kiutazási forma: 
repülő
Kiutazás: 

Leírásnak megfelelően. Amennyiben az adott útnál többféle utazási mód lehetséges a választani kívánt dátum fölé húzott egérkurzor buborékablakában lehet megtekinteni az adott dátumhoz tartozó közlekedés típust. (repülővel Budapestről vagy Pozsonyból, busszal vagy egyénileg).

Pozsonyi indulású repülőjárat esetén gyűjtőjárat Budapest, Tatabánya, Győr felszállási lehetőségekkel 14900 Ft/fő
Buszos utazás esetén Helyjegy a buszon 3300 Ft/fő
(A változtatás jogát, partnerünk fenntartja!)

VÍZUM, ÚTLEVÉL
A magyar állampolgárok érvényes útlevéllel vagy a jogszabályoknak megfelelő személyi igazolvánnyal, vízum nélkül maximum 3 hónapot tartózkodhatnak Görögországban. Az úti okmánynak a visszautazástól számítva minimum 3 hónapig érvényesnek kell lennie. A repülős utaknál a jogszabályoknak megfelelő személyi igazolvánnyal is lehet utazni.

MAGYAR NAGYKÖVETSÉG
Cím: 25-29, Karneadou Str., Kolonaki 10 675, Athén. Telefon: (00-30)210-7256800, (00-30)210-7256801 
Ügyeleti mobilszám: (00-30)694 8601793

PÉNZVÁLTÁS, HITELKÁRTYA
2002. január 1-től Görögországban megszűnt az ország addigi hivatalos pénzneme, a görög drachma. A hivatalos fizetőeszköz az EURO. Ajánljuk, hogy lehetőség szerint EURO-t vigyenek magukkal. Amennyiben más valutájuk van (pld: USA dollár), és azt szeretnék EURO-ra váltani, erre a bankokban, helyi partnerirodáinkban vagy a szállodák recepcióján van lehetőség. Hitelkártyával általában csak néhány magas kategóriájú szállodában és vendéglátóhelyen lehet fizetni. A bankokban, illetve automatákban felvehetünk készpénzt a bankkártyánkról. Az általánosan elfogadott kártyák a VISA, EC, MC.

TELEFONÁLÁS
Telefonálás Magyarországra: 00-36-körzetszám-telefonszám. Görögországban minden szigeten jól használhatók a mobiltelefonok. Indulás előtt a feltételekről érdeklődjön mobiltelefon szolgáltatójánál.

HELYI KÖZLEKEDÉS
A települések közötti összeköttetést autóbuszjáratok biztosítják, az autóbuszjegyek árai távolságtól függőek, általában 1-10 EURO között változnak. A helyi autóbuszjáratok általában késő estig járnak. Az éjszakai közlekedést taxik segítik, illetve mindenhol bérelhető autó, motor, néhol kerékpár is. Kérjük fokozottan figyeljenek a közlekedési szabályok betartására, mert az utóbbi időben szigorodtak a közúti ellenőrzések.

MÚZEUMOK
A múzeumok és az ókori emlékek általában hétfő kivételével minden nap nyitva vannak 9.00-15.30-ig. A belépőjegyek árai kb. 5-20 EURO között változhatnak, múzeumtól függően.

ÜZLETEK NYITVATARTÁSA
Az üzletek az üdülőterületeken általában egész nap, késő estig (kb. 20.00-ig) tartanak nyitva. A nagyobb városokban 8.30-14.00-ig, a hét bizonyos napjain délután 17.00-21.00-ig is nyitva vannak. Ünnepnapokon minden üzlet és intézmény zárva tart, kivéve egyes vendéglátóipari egységeket. 

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!