Athina Apartmaház - Zakynthos, Argassi

Egy csendes, kis utcában épült barátságos, modern apartmanház, a mozgalmas központ közelében (kb. 500 m), a strandtól 350 m-re található. A közelben üzletek, tavernák, éttermek, bár, több üzlet várja a vendégeket.

Alapár tartalmazza

Utazást, a szállást a megadott ellátással.

Alapár nem tartalmazza

Baleset, betegség, poggyász biztosítást és a fakultatív programokat, a repülőtéri illetéket, a transzfereket, foglalási díjat, üzemanyag pótdíjat, útlemondási biztosítást, idegenforgalmi adót. A repülőtéri illeték összege és az üzemanyag pótdíj mértéke a deviza forintárfolyamának és az olaj világpiaci árának időközi módosulása miatt változhat. 

A területről

Zakinthos-sziget 400 km2 területű, kb. 40 km hosszú és 20 km széles, partvonala pedig 123 km hosszú. Ez a Jón-tenger második legdélebbi szigete. Hegyeit erdők borítják, és dús növényzet jellemzi, mint például az olajfa, a pálmafa és a citrus, ezért már a középkorban elnevezték a Kelet Virágának. Nagyon népszerű sziget a külföldiek körében, de a görögök is nagy számban jönnek ide évente egyszer, méghozzá augusztus 2-án, ugyanis akkor ünneplik a sziget védőszentjét, Ajiosz Dionüszoszt. Nemzeti parkja a déli oldalon található, ahová a „Caretta Caretta”, azaz az álcserepes teknősök lerakják a tojásaikat. Ezek a különleges teknősök a sziget szimbólumai is egyben. A másik jelképe a Navagio-öböl (Hajóroncs-öböl), amelyet a Panagiotis nevű hajó roncsa ékesít, amit még a 70-es években sodort partra egy nagy vihar.

Athina Apartmaház - Zakynthos, Argassi

Szállás: 
apartman
**
Ellátási opciók: 
reggeli
önellátás
Távolság a tengerparttól: 
300 méteren belül
A strand megközelítése: 
Az apartman 200 méterre található a homokos tengerparttól.

Fekvése:

Argassi, népszerű üdülőhely, a sziget fővárosától kb. 4 km-re található, azzal már szinte egybeépült, rendkívül népszerű kisváros. Homokos, helyenként aprókavicsos, lassan mélyülő strandján vízi sportlehetőségek széles választéka érhető el, esténként számtalan szórakozási lehetősséggel az itt található diszkókban és a bárokban. Csendes kisutcában épült, barátságos, két épületrészből álló, huszonnyolc szobás, modern apartmanház, a mozgalmas központ közelében (kb. 500 m), a strandtól mindössze háromszázötven méterre található. A közelben üzletek, tavernák, éttermek, bár, több üzlet, autó-, motor- és kerékpárkölcsönző is található.

Szobák:

Minden stúdió (2-3 fős) praktikusan és ízlésesen berendezett, konyhával (a főzősarok és étkező a hálószobában van kialakítva), fürdőszoba zuhanyzóval és hűtővel felszerelt. A stúdióknál a 3. fő elhelyezése pótágyon történik. Minden szobához erkély vagy terasz tartozik, szárazföldre, medencére vagy oldaltengerre néző kilátással. Felár ellenében légkondicionálás igényelhető, széf és televízió bérelhető.

Szolgáltatások:

Recepció, snackbár, takarítás, ágynemű- és törülközőcsere (heti két alkalommal), térítésmenetes áram-, valamint hideg- és melegvíz-szolgáltatás, parkoló, internetezési lehetőség (ingyenes Wi-Fi a recepció környékén).

Sport és szórakozás:

Úszómedence, gyermekmedence, nyugágyak és napernyők, melyek a medencénél ingyenesen, a strandon térítés ellenében vehetők igénybe, gyermekjátszótér, biliárd. A közeli strandon vízisport-lehetőségek széles választéka. Argassi központjában szórakozóhelyek sokasága található.

Étkezés:

Önellátás. A szálloda saját éttermében térítés ellenében kontinentális reggeli, napközben snackételek vásárolhatók, vagy az üdülőhelyen több étterem, taverna található. Főzési lehetőség a konyhával felszerelt szobákban (evőeszközök, edények). Menü vacsora, felár ellenében igényelhető, melyet a közeli tavernában lehet elfogyasztani (Pepermint Taverna – a sziget egyik legjobb étterme).

Gyermekkedvezmény:

Nincs.

Időeltolódás: 
+1 óra
Érkezési repülőtér: 
Zakynthos

1. nap: Budapest-Zakynthos
Elutazás Zakyntosra charterjárattal. Érkezés után transzfer a szállodába. Szabadprogram. Vacsora (ha a részvételi díj tartalmazza) és szállás Zakyntoson.

2-7. nap: Zakynthos
Reggeli (ha a részvételi díj tartalmazza) után szabadprogram. Szabadidő, fakultatív programlehetőségek. Vacsora (ha a részvételi díj tartalmazza) és szállás Zakynthoson.

8. nap: Zakynthos-Budapest
Reggeli (ha a részvételi díj tartalmazza), transzfer a repülőtérre, hazautazás.

Athina Apartmaház - Zakynthos, Argassi - közeli szállások:

» Hotel Eleana *** Argassi 94.900 Ft/főtől - Görögország / Zakynthos / Argassi
» Hotel Chryssi Akti *** Argassi 107.900 Ft/főtől - Görögország / Zakynthos / Argassi
» Hotel Palmyra *** Argassi 132.900 Ft/főtől - Görögország / Zakynthos / Argassi
» Costas Stúdiók - Zakynthos,Argassi 59.900 Ft/főtől - Görögország / Zakynthos / Argassi / Európa
» Krinas Stúdiók - Zakynthos, Argassi 69.900 Ft/főtől - Görögország / Zakynthos / Argassi / Európa
Hasonló utazások, nyaralások:

Athina Apartmaház - Zakynthos, Argassi képek:

Fakultatív programok, Athina Apartmaház - Zakynthos, Argassi

Szigettúra:
Egész napos autóbuszos kirándulás, mely során felfedezhetjük Zakynthost, megismerhetjük a sziget történetét, a helyiek életét. Első megállónk a lithakiai olívaolajüzem (vásárlási lehetőséggel), majd utunkat a Maheradó irányába, a sziget belseje felé folytatjuk, gyönyörű tájakon utazva. Itt az Agia Mavra templomot és a híres csodatévő ikont tekintjük meg. Ezután Exo-Chora több mint 2000 éves olajfáját csodálhatjuk meg, itt egy rövid szabadidőt is biztosítunk. A pihenőt követően Porto Vromiból kishajóra szállunk és felfedezzük a környező partszakasz csodálatos barlangjait, valamint Posseidon arcát is lefotózhatják (csónakjegy helyben fizetendő, kb. 6 €). Ebéd előtt még megtekintjük Anafonitiriában a Szent Dionysos kolostort, majd ebédelési lehetőség (helyszínen fizetendő) egy hegyi tavernában. Délután a Navagio-öblöt tekintjük meg magaslati kilátóhelyről, mely a sziget szimbóluma a hajóronccsal. A kellemes és tartalmas nap egy helyi kereskedőnél folytatódik, aki saját zakynthosi csemegéivel kínálja meg a csoportot, majd Kallipadóban borkóstolás következik egy helyi pincészetben (vásárlási lehetőség). Utunk végén Bohaliból csodálhatjuk meg a főváros mesés panorámáját.
A leírás tájékoztató jellegű. A program helyi partnerünk magyar nyelvű idegenvezetés minimum 15 fő együttes jelentkezése esetén biztosított. A programra jelentkezni helyi képviselőnknél lehet, aki az értékesítésben közvetítőként jár el.

Kefalónia:
Egész napos kirándulás a szomszédos szigetre melyet ismerté és népszerűvé tett az itt forgatott Corelli kapitány mandolinja című film. A program kezdetén transzfer a Skinari kikötőbe, ahonnan kb. másfél órányi kompozást követően érkezünk meg Kefalóniára. A szigeten látogatást teszünk a Szent Gerasimos templomába, majd csónakázunk Melissani barlangtaván. Utunkat ezt követően Drogoratti barlangjánál folytatjuk, ahol egykor Maria Callas is koncertet adott. Rövid fotószünet keretében vendégeink megörökíthetik Myrthos varázslatos tengerpartját. Utolsó állomásunk a sziget fővárosába Argostolliba vezet.
A leírás tájékoztató jellegű. A program helyi partnerünk magyar nyelvű idegenvezetés minimum 15 fő együttes jelentkezése esetén biztosított. A programra jelentkezni helyi képviselőnknél lehet, aki az értékesítésben közvetítőként jár el.

Görög vacsoraest:
A vacsorával egybekötött folklórműsor. Vendégeinknek többfogásos vacsorát szolgálnak fel (előételek: tzatziki, görög kolbász, feta sajt, görög saláta, főétel: csirkesült krumplival, desszert), a helyi bor korlátlan mennyiségben fogyasztható. Az étkezés után a helyi táncegyüttes az előadása tekinthető meg, majd a résztvevők elsajátíthatnak görög tánclépéseket és közös táncmulatságon vehetnek részt. Az esten felcsendül majd a híres buzuki is, és a görög előadók a helyi slágerekkel szórakoztatják a kikapcsolódni vágyókat.
A leírás tájékoztató jellegű. A program helyi partnerünk magyar nyelvű idegenvezetés minimum 15 fő együttes jelentkezése esetén biztosított. A programra jelentkezni helyi képviselőnknél lehet, aki az értékesítésben közvetítőként jár el.

Kaiki hajókirándulás:
Látványos félnapos hajókirándulás mely során felfedezhetjük a környező öblöket és a sziget rejtett szegleteit! A program kezdetén transzfer Agios Sostis kikötőjébe ahonnan a kishajó indul, elhaladunk a laganasi öböl mellett ahol, ha szerencsénk van teknősöket is láthatunk, ezután a Keri kék barlangok felé vesszük az irányt. A hajóút során számos barlangot, és csodálatos, érintetlen kis öblöt láthatunk. A Keri barlangoknál rövid szabadidőt biztosítunk fürdőzésre, búvárkodásra, lehetőségük lesz beúszni a barlangokba, napozni a hajó fedélzetén. Ezt követően áthajózunk Marathonisi szigetére, ahol partközelben lehorgonyoz kishajónk. Itt rövid szabadidőt biztosítunk, kiúszhatunk a fehér aprókavicsos partra, strandolhatunk, napozhatunk a hangulatos kis parton. A fedélzeten étkezési és italvásárlási lehetőséget biztosítunk.
A leírás tájékoztató jellegű. A program helyi partnerünk magyar nyelvű idegenvezetés minimum 15 fő együttes jelentkezése esetén biztosított. A programra jelentkezni helyi képviselőnknél lehet, aki az értékesítésben közvetítőként jár el.

Aqualand:

Csúszdapark 9 km-re található Laganastól, mely egész napos kikapcsolódást ígér kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A résztvevők egész nap szabadon használhatják a park területén lévő csúszdákat és medencéket, hullámfürdőt, illetve a park területén a nyugágyakat és napernyőket.
A leírás tájékoztató jellegű. A program helyi partnerünk magyar nyelvű idegenvezetés minimum 15 fő együttes jelentkezése esetén biztosított. A programra jelentkezni helyi képviselőnknél lehet, aki az értékesítésben közvetítőként jár el.

Egyéb tudnivalók - Athina Apartmaház - Zakynthos, Argassi
Alapár tartalmazza: 

Utazást, a szállást a megadott ellátással.

Alapár nem tartalmazza: 

Baleset, betegség, poggyász biztosítást és a fakultatív programokat, a repülőtéri illetéket, a transzfereket, foglalási díjat, üzemanyag pótdíjat, útlemondási biztosítást, idegenforgalmi adót. A repülőtéri illeték összege és az üzemanyag pótdíj mértéke a deviza forintárfolyamának és az olaj világpiaci árának időközi módosulása miatt változhat. 

Kötelező költségek: 

Repülőtéri illeték, légiközlekedési pótdíjak, transzfer, sztornóbiztosítás és a foglalási díj . A sztornóbiztosítás a teljes részvételi díjra számítandó. Idegenforgalmi adó a helyszínen fizetendő. A repülőtéri illeték összege és az üzemanyag pótdíj mértéke a deviza forintárfolyamának és az olaj világpiaci árának időközi módosulása miatt változhat.

Előleg: 

A teljes összeg 40%-a, mely foglaláskor fizetendő.
Indulástól számított egy hónapon belül foglaláskor már a teljes ár fizetendő.

Hátralék: 

A teljes összeg 60%-a, mely 30 nappal indulás előtt fizetendő.

Várható kötelező költségek a helyszínen: 
Idegenforgalmi adó a helyszínen fizetendő: 0,5 euró/szoba/éj
Egészségügyi tudnivalók: 
Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára. Védőoltás nem szükséges. Nem árt külön biztosítást kötni súlyosabb megbetegedés esetére. A magánorvosok drágák. őket a kezelés során ki kell fizetni, de adnak számlát, így hazaérkezésünk után - feltéve, ha kötöttünk biztosítást - az otthoni biztosító visszatéríti a költségeket.
Vízum: 
Magyar állampolgárok érvényes, új típusú személyivel vagy érvényes útlevéllel utazhatnak Görögországba.
Időjárás: 
Mediterrán éghajlat magas nyári hőmérséklettel (akár +36°C) és közepes páratartalommal. Az éjszakai órákban erős lehőlés lehetséges.
Étkezés: 
A részvételi díj ellátást nem tartalmaz. Felár ellenében reggelis, vagy vacsora ellátás igényelhető. Abban az esetben, ha a repülők menetrendje miatt nem érik el a szálloda által kínált időpontban az étkezést, úgy a befizetett étkezés elmaradhat, melyet ún. lunch box-szal (étkezési csomaggal) vagy helyettesítő étkezéssel (a kinttartózkodás ideje alatti egyszer ebéd) pótolhatnak. Az utazás miatt elmaradt ellátás költségét utólagosan visszatéríteni nem tudjuk.
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére.
Csomagolás: 
A részvételi díj a Travel Service charter járatain fejenként 1 db maximum 15 kg-os térítésmentes csomagfeladást tartalmaz, továbbá utasonként 1 db kézipoggyász (5kg, mérete: 56x46x26cm) vihető a fedélzetre. Extra csomag (túlméretezett csomag vagy csomag túlsúly) csak külön térítés ellenében szállítható. Nem jár az ingyenes poggyászfeladás kétéves kor alatti gyermekek után, azonban részükre a babakocsi, gyermekülés ingyenesen szállítható.
Kiutazási forma: 
repülő
Kiutazás: 

Utazás Budapest–Zakynthos és Zakynthos-Budapest útvonalon közlekedő charter repülőjáratokon, az Irodánk által bérelt helyeken. A részvételi díj az oda-vissza repülőjegyet, a szállásköltséget és a megjelölt ellátást már tartalmazza. A repülőút alatt fedélzeti ellátás van. A helyszínen magyar nyelvű asszisztenciát biztosítunk (telefonügyelet, információs találkozó a szállodákban, lehetőség fakultatív programokon történő részvételre).

KÜLKÉPVISELET:
Magyar Köztársaság athéni Konzulátusa: 106 75 Athén, Kolonaki negyed, Karneadou u. 25-29. 8. emelet. Tel:: (+30) 210-725-6820 (konzuli ügyfélszolgálat), Fax: (+30) 210-725-6841.
Görög Köztársaság budapesti Nagykövetsége: 1063 Budapest, Szegfő utca 3.; Tel: 413-2600, 413-2610; Fax: 342-1934.

HÁLÓZATI ÁRAM: 220 V. A dugaszolóaljzatok az európainak megfelelően kétlyukúak.

NYELV: Görög; a turisztikai régiókban főként angolul, de alkalmanként németül is beszélnek.

VALLÁS: A hivatalos vallás a görögkeleti ortodox, ennek megfelelően rengeteg templomot és kápolnát találunk országszerte. A misék szépek és különösen látványosak lehetnek az egyházi ünnepeken, melyeket nagyon komolyan vesznek a mélyen vallásos szigeteken.

PÉNZ: A hivatalos fizetőeszköz az euró. Lehetőség szerint ezt vigyenek magukkal. Más valutát (pl. USA dollár) a bankokban, vagy a szállodák recepcióján lesz lehetőségük átváltani.

BANKKÁRTYÁK: Hitelkártyával általában csak néhány magas kategóriájú szállodában és vendéglátóhelyen lehet fizetni. A bankokban, automatáknál felvehetünk készpénzt a kártyánkról.

VÁMSZABÁLYOK: Az aktuális vámszabályokról érdeklődjenek a Görög Köztársaság budapesti Nagykövetségén.

BORRAVALÓ: Görögország borravalós ország. 10% az elfogadott borravaló a bárokban és az éttermekben, melyet illik az asztalon hagyni távozáskor.

HELYI SZOKÁSOK/ÖLTÖZKÖDÉS: Figyeljünk a mértéktartó öltözködésre, ha nyilvános helyre megyünk. A vacsorához sok szálloda alkalomhoz illő öltözködést ír elő (hosszú nadrág, takart vállak). Templomok és kolostorok látogatásakor ügyeljen a megfelelő öltözékre!

GYERMEKKEDVEZMÉNYEK: 0–2 éves korig a gyermek részvételi díja 20 000 Ft/fő (illeték, transzfer díjmentesen, repülőn külön ülőhely nélkül, bébiágy lekéréssel). Két felnőttel egy szobában elhelyezett első és második gyermek részvételi díját az adott szálloda árlistája tartalmazza.

BETEGSÉG: Az étkezési szokások hirtelen megváltozása heveny gyomorfájáshoz, gyomorrontáshoz vezethet, mely korlátozott mennyiségű ételek fogyasztásával elkerülhető. Az éghajlat következtében gyakran találkozunk rovarokkal, ezek a szállodákban is előfordulhatnak. Javasoljuk, hogy vigyen magával rovarirtó szert és szúnyogriasztót. A nyári hónapokban a napsugárzás nagyon erős, ezért feltétlenül vigyen magával napszemüveget, naptejet és napellenzőt.

BIZTONSÁG: A bűnözési arány nagyon alacsony, tehát némi elővigyázatossággal az egyszerűbb esetek ellen könnyen védekezhetünk.

KÖZLEKEDÉS: Görögországban is a nemzetközi közlekedési előírások érvényesek. A személygépkocsikra vonatkozó sebességkorlátozások megegyeznek az itthonival. Biztonsági öv használata kötelező. Ha bármi gondunk adódna a kocsival, nyugodtan stoppoljunk. A görög autósok nagyon segítőkészek. Az autóklub rövidítése ELPA, általában sárga kocsival közlekednek. A nagyobb települések és az üdülőhelyek között, valamint a szigeteken jó az autóbusz közlekedés, de rövidebb távolságokra a taxi is kedvelt közlekedési eszköz.

JÁRMŰBÉRLÉS: Mindenütt lehet bérelni személygépkocsit, motorkerékpárt és segédmotorokat. A járművek bérlésének feltétele: nemzetközi jogosítvány, legalább 21 vagy 23 éves életkor és 1 éves jogosítvány. Amennyiben kismotort vagy autót kíván bérelni, feltétlenül kössön teljes körű casco biztosítást.

ÜNNEPEK: Görögországban - különösen nyáron - az évnek szinte minden napjára esik egy-egy fontosabb esemény. Százával vannak ortodox szentek, ünnepeiket országszerte megülik a nevüket viselő templomokban. Akárcsak egyéb névnapokon, kora reggel szentmisét tartanak a templomban, este közös vacsora következik, zenével és tánccal.

TELEFONÁLÁS: Magyarország száma: 00 36 + körzetszám + hívott szám. Görögország hívószáma Magyarországról: 00 30 + körzetszám + hívott szám.

POSTA: Minden megyeszékhelynek van egy főpostája (melyet a sárga jel különböztet meg a többitől), míg a nagyobb üdülőhelyeken postakocsi teljesít szolgálatot. Bélyeget természetesen a postahivatalokban, illetve a jelzésekkel ellátott kioszkban vásárolhatunk. A postaládák sárgák, POST felirattal rendelkeznek (esoteriko - belföld, exoteriko - külföld).

GÖRÖG KONYHA: Tipikus ételek: Muoszaka - rakott krumplihoz hasonló, padlizsánnal darált hússal, krumplival, Szuflaki - nyársonsült, főszerekkel ízesített rablóhús, Dolmadákia - rizzsel és hússal töltött szőlőlevél, Tzatziki - joghurtszósz uborkával, foghagymával, olívaolajjal, Kalamariakia - sült tintahal. Speciális görög italok: Ouzó - ánizspálinka, Metaxa - konyak, Retsina - gyantás bor.

ITALOK: Ne igyon csapvizet! Csak palackozott vizet fogyasszon, amely minden élelmiszerüzletben kapható! A hőség miatt az is nagyon fontos, hogy folyamatosan megfelelő mennyiségő folyadékot vegyen magához.

SZIESZTA: a legtöbb üdülőhelyen nagyon komolyan veszik a szieszta idejét (minden nap 14-17 óráig), amikor is az üzletek zárva tartanak.

FÉNYKÉPEZÉS/FILMEZÉS: Film és fotócikk csaknem mindenhol kapható.

Vélemények, értékelések
3.7
3 értékelés alapján
Ár / érték arány értékelése
4.0
Elhelyezkedés értékelése
3.3
Szoba értékelése
3.7
Étterem értékelése
3.7
Alvásminőség értékelése
3.7
Budapest, XIII. kerület
3.6
Ár érték arányban megfelelő volt a szállás. Kellemes hetet töltöttünk Zakynthoson. Nekünk a szállás igényeinket kielégítette csak a mikrót hiányoltam mert az egyik szobában sem volt. Takarítás 2 naponta volt, illetve egyszer cseréltek ágyneműt és törölközőt. Minden szobához tartozik egy erkély. Felszereltsége: pár pohár, evőeszköz, tányér, 2-3 db főzőedény, egy agyonhasznált rezsó szerűség. Mi csak a reggelit készítettük el ott, napközben strandoltunk vagy Zakynthos csodáit fedeztük fel, esténként pedig mindig étteremben ettünk. Szerintem nem is baj hogy nincs jobban felszerelve mert úgyse tartózkodik sokat a szobákba az ember. A zuhanyzó az valóban elég kicsi, egy nagyobb vendég alig tud benne megmozdulni. Széf 2 euro/nap. Légkondi 8 euro/nap (nagyon gyenge). Viszont éjjelre semmit nem szabad a szálláson nyitva hagyni mert valóban történnek lopások (szerintem albánok). Nekünk ezzel se volt probléma becsuktunk mindent. billirád 5 euro/nap. Medence tiszta volt és kellemes hőmérsékletű. Este nem lehet medencézni. A bárban elég sok minden megtalálható italok, alkoholos italok, szendvicsek, reggelit is lehet kérni. Mindennap ugyan az ha jól láttam. A vendéglátók kedvesek voltak. Ingyen parkoló biztosított kb 5 hely. Strand és Argassi főutcája pár perc séta. Maga a strand nem nyerte el tetszésünket. Kicsi és nem szép. Helyenként mocsaras. Mindig mentünk máshova fürödni. Az esti zaj a főutcáról kevésbé hallatszik szerencsére. A jelenlegi kilátás az emeleti szobából: egy picit látni a tengert de már a mellette lévő telken építkeznek ami előbb utóbb el fogja takarni a tengerre néző kilátást. A bejárati ajtónál pedig egy nagy homokvárat láthattunk gépekkel. A az építkezés zaját néha hallani lehetett. Az áram bedugós kis kártyával működik. Szerintem a hűtő itt kivétel. Nagyobb problémám nem volt a szállással a célnak megfelelt bár volt olyan szoba ahol állítólag a wc-ből folyt ki a víz alul a padlónál. Peppermint éttermet senki nem hagyja ki ha Argassiban jár. Zakynthos pedig egy gyöngyszem. Köszönöm! :)
Halásztelek
3.6
Kissé gyakrabban takaríthattak volna, a fürdő nem volt túl gusztusos, azért adtam a szobára csak közepest. Maga a szoba rendben van. A matrac nagyon kényelmes volt, de az emeleten a lapostető alatt nagyon meleg volt, este 10 előtt nem tudtunk lefeküdni, utána is kereszthuzatot kellett csinálni. Emiatt a két szúnyogirtó sem volt hatékony, úgyhogy szereztünk pár csípést.
Miskolc
3.8
<szöveg nélkül>
Írjon véleményt Ön is!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!