Dugi Otok apartman *** Veli Rat

Nyaraljon Horvátországban, a hangulatos, csendes Dugo Otok szigeten, gazdag történelmi környezetben!

A felsorolt turnusoktól eltérő hosszúságú tartózkodás igénye esetén kérje egyedi ajánlatainkat. Árajánlatkéréshez kattintson ide!

Alapár tartalmazza

szállást a megadott ellátással a választott turnusra, az üdülőhelyi illetéket (12 év felett)

Alapár nem tartalmazza

Baleset, betegség, poggyász biztosítást és az útlemondási biztosítást (2%).

A területről

Dugi Otok több mint 40 kilométer hosszú, szélessége azonban nem haladja meg az 5 kilométert. A sziget lakosságának száma a különböző források szerint 1800-3000 főre becsülhető, a legtöbb szigetlakó Sali településen él. Szinte kizárólag a keleti része lakott, a sziget nagy részét ugyanis megközelíthetetlen, meredek part alkotja. Legmagasabb hegye a Vela Guard nevet viseli, és mintegy 340 méter magas. A hegyet a hadsereg használja, ezért tilos megmászni. Dugi Otok déli csücske a Kornáti Nemzeti Park részét képezi, a sziget más területei pedig a Telascica Nemzeti Parkhoz tartoznak. A mezőgazdaság és a turizmus mellett a halászat jelenti a helyiek fő bevételi forrását. A sziget egyes településeit egy út köti össze, amelyeken rendszeres tömegközlekedés folyik, omnibusz-járatok szállítják az utasokat.

Dugi Otok apartman *** Veli Rat

Szállás: 
apartman
***
Ellátási opciók: 
önellátás
Távolság a tengerparttól: 
Közvetlenül a tengerparton

Fekvés: Dalmácia, Zadar, Dugi Otok, Veli Rat

Irányítószám: 23287

Elhelyezés:
Négyszemélyes tengerre néző apartman:
A négyszemélyes tengerre néző apartman az alábbi felszereltséggel rendelkezik: tengerre néző terasz kültéri bútorokkal, klíma, internet, kávéfőző, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, mosogatógép, vízforraló, páraelszívó, elektromos tűzhely, mosógép (a tulajdonosnál), fürdőszoba törölközőkkel, illetve kerti grill.

Ellátás: önellátás.

Tartózkodás: min. 7 éj.

Háziállat: nem megengedett

Érkezés: szombatonként

Koronavírus információ

Horvátország:

2021. április 1-től Horvátországba az alábbiak szerint utazhatunk:
- a határátlépéstől számított 48 óránál nem régebbi negatív PCR vagy az EU által hitelesített antigén teszttel
- oltási igazolással - amennyiben a második oltás óta legalább 14 nap eltelt. Horvátország az orosz és a kínai vakcinát is elfogadja
- 180 napnál nem régebbi orvosi igazolással arról, hogy átestünk a koronavíruson
- 7 évnél fiatalabb gyermekek a szülővel teszt nélkül utazhatnak
- az EU által zöldnek minősített országból teszt és karantén nélkül be lehet lépni (Magyarország jelenleg piros)
Az utazás megkezdése előtt egy rövid online regisztráció kitöltése szükséges: https://entercroatia.mup.hr/

Utazásainkoz önrészmentes útlemondási- és utasbiztosítást kínálunk!

Honlapunkon számos ajánlat közül válogathatsz, de ha más szállodát, hosszabb-rövidebb utazást keresel, de akár kész útitervedet segítsünk megvalósítani, írj nekünk: ajanlatkeres@utazom.com

Dugi Otok apartman *** Veli Rat - közeli szállások:

Ön már járt itt? Mondja el véleményét!

Dugi Otok apartman *** Veli Rat képek:

Egyéb tudnivalók - Dugi Otok apartman *** Veli Rat
Alapár tartalmazza: 

szállást a megadott ellátással a választott turnusra, az üdülőhelyi illetéket (12 év felett)

Alapár nem tartalmazza: 

Baleset, betegség, poggyász biztosítást és az útlemondási biztosítást (2%).

Előleg: 

A teljes részvételi díj 40%-a, mely foglaláskor fizetendő. Egy hónapon belüli indulás esetén a teljes összeg fizetendő.

Hátralék: 

A teljes ár 60%-a, mely 30 nappal indulás előtt fizetendő.

Egészségügyi tudnivalók: 
A jelenlegi járványügyi helyzetben az adott úti célokon esetenként speciális, helyi hatósági egészségvédelmi rendeletek is érvényesülnek a be- és kiutazás, illetve a kint tartózkodás során. Ezért kérjük, folyamatosan ellenőrizze az aktuális információkat az adott országra/területre vonatkozóan a
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ oldalon!

Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető (amennyiben van az utazás során) kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Ha pontosabb információra van szükségük, akkor utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nemzetközi Oltóközpontot 1097 Budapest Albert Flórián út (régi nevén Gyáli út) 3/a.
Telefon: (0036) (1) 476-1364,
honlap: https://www.nnk.gov.hu/index.php/oltokozpont
Vízum: 
A beutazási feltételekről, az esetleges vízum kötelezettségekről és díjaikról információkat a Konzuli Szolgálat honlapján talál:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő BBP biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére. Amennyiben a foglalással egyidőben, a kötelező útlemondási biztosítás megkötése mellett teljes körű baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás megkötésére is sor kerül, akkor az útlemondási biztosítás önrészmentes; ellenkező esetben 20% önrészt tartalmaz.
Kiutazási forma: 
egyénileg

Konzuli Szolgálat hivatalos utazási tanácsait ide kattintva tekintheti meg.

Hivatalos pénznem, deviza- és vámszabályok:
Az ország hivatalos fizetőeszköze a horvát kuna (HRK). A nemzetközi hitel- és bankkártyákat az éttermekben és a szállodákban elfogadják. Pénzváltás csak a hivatalos pénzváltó helyeken megengedett!

Elektromos áram:
220 volt. A hárompólusú konnektorokhoz adapter szükséges, melyek könnyedén beszerezhetőek.

Gasztronómia:
Horvátország rendkívül változatos konyhával rendelkezik, mely elsősorban földrajzi elhelyezkedésének köszönhet. A szárazföldi területeken az ételek hasonlóak a magyar konyhához, míg a tengerparton természetesen a mediterrán hatások érvényesülnek, így az olasz tésztafélék és különféle halételek.

Telefon:
Horvátország hívószáma: 00 385 (hazatelefonáláskor Magyarország 0036 hívószámmal hívható). Mobiltelefon kivihető, de a lefedettség nem teljes. Levelek, üdvözlőlapok feladása a szállodákban oldható meg, az internetes szolgáltatások a fővárosban és a kiemelt üdülőhelyeken mindenhol elérhetők.

Diplomáciai képviseletek:
Magyarországon: Horvát Köztársaság Nagykövetsége 1065 Budapest Munkácsy M. u. 15. Tel: 06-1-354-1315 Fax: 06-1-354-1319
Horvátországban: Magyar Köztársaság Nagykövetsége 10 000 Zágráb, Pantovcak 255-257 Tel.: 00-385-1-4890-906

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!