Képek a Kékesről
Emlékszem, egyszer az M3 autópályán száguldva mutattam egy olasznak- nézd csak, Gianluca, az a hegy ott a toronnyal, az Magyarország legmagasabb pontja! Utasunk nem volt túlságosan tájékozott kis hazánk földrajzi viszonyaiból, és azt hitte, hogy csak ugratom: de nem. Bár nem a Mátra a legmagasabb hegység nálunk, hanem -átlagmagasságát tekintve- a Bükk, de mégis azzal a céllal tűzik ki az osztálykirándulások a Kékesre felbuszozást, hogy elérjék az elérhető legtöbb tengerszint feletti magasságot. Ha már a felhőket nem is karcolja hegyünk, föléjük gyakran emelkedik: az Alföldön megülő felhőkből kilógva napsütést élvezhetünk akkor is, ha lenn ködben és félhomályban tapogatózunk csak. Azért a csúcson sokan ingáznak a tálcás étterem és a kilátó között: nem magányra vágyóknak való a hely. Viszont, ha szeretnénk, itt is eltávolodhatunk a tömegtől: a Sas-bérc felé már el is ül a kirándulók zaja.
A Mátrabércen Sirok felé gyalogolva a kék kereszt jelzés balra levált az eddig követett ösvényünkről, és elindul vissza, a Kékes északi oldala alatt a sípálya felé. Széles és csendes útvonal vezet a Gabi halála elnevezésű erdőrészhez, ami a mátrai hagyomány szerint egy itt megboldogult favágó emlékét őrzi. Innen a sárga kereszt jelzést kövessük, ami szintben halad, néhány kőfolyást és kilátópontot érintve. Ezek a folyamatosan mozgó görgetegek az utolsó jégkorszak óta nem tudtak beerdősödni, így olyan fajoknak nyújtanak menedéket, amik annak az időszaknak az éghajlati viszonyait kedvelik- legközelebb a messzi Alpokban fellelhetők, ilyen például a havasi iszalag.
De ezek a növények épp gyökereikbe vagy magjaikba mentett élettel, a föld alá visszahúzódva alusszák téli álmokat, csak a holdviola elszáradt terméseit zörgeti a szél. Most vastag avarréteg fedi az ösvényt, nemsokára pedig a hópaplan alá bújik a táj. Ha lehet, most még elhagyatottabb ez a gyönyörű ösvény, ahol egy álmatlanságtól szenvedő szalamandrán kívül senkivel sem találkozunk. Remélem ő is kellemes és fagytól mentes odút keresett éppen, mert a vastag, havat szállító felhők aljának fodrozódása és a hollók messze hangzó kiáltása épp az erdő új urának megérkezését hirdeti a bükkfák felett: csontig hatoló széllel és fagyba dermedt némasággal kísérve megérkezett a Tél.