Ady Endrén jártunk

Hazánk határain túl számos érdekesség, nevezetes hely található. A magyar-román határtól alig pár km-re található Érmindszent leghíresebb épületét szeretnénk most bemutatni.

Érmindszent, Ady Endre szülőfaluja, a Szilágyság nyugati peremén, az érmelléki síkságon terül el, Nagykárolytól pár kilométerre. A falut az országútról letérve egy kis jóindulattal hepehupásnak mondható keskeny aszfaltúton érjük el. Amerre a szem ellát, sík vidék körülöttünk, csak a telefonpóznák szabályos sorfala töri meg a táj egyhangúságát. A faluba érve úgy érezzük, visszacsöppentünk a 19-20. század fordulójára.

Ady így ír szülőfalujáról A csárda elégiája című novellájában: „…az emberek ma is úgy élnek, mint hatszáz esztendő előtt. Hiába jött a jobbágyfelszabadítás, a vonat, a szóröpítődrót, Amerika, […] ezek a falvak nem is csodálkoznának ha hatszáz év előtt élnének újra.”

A költő szülőháza a 19. század második felében épült a vidékre jellemző népi építészeti stílusban. Sárral tapasztott, nádfedeles, szabadkéményes ház, három helységgel, utcára néző tisztaszobával, pitvarral és hátsó lakószobával. Az épület 1953-ban leégett, majd restaurálták, visszaállították eredeti állapotába és 1957-ben avatták múzeummá, a költő születésének 80 éves évfordulója alkalmából.

A fontos dokumentumok között – könyvek, kéziratok, személyes tárgyak – megtekinthető a református egyház anyakönyve is, amelybe bejegyezték a költő születését 1877. november 22-én. A kis szülőház mellett fekszik az Ady család később épült kúriája, amely manapság szintén múzeumként működik. Az egykori lakóház eredeti bútorzatával várja a látogatókat.

Érmindszent nevét az Ady szülőház megnyitásának évében, 1957-ben nevezték át, az új név: Ady Endre (Adyfalva.)

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Erdély kincsei, Mezőség - 3 nap
» Hétvége Dél-Edélyben II. - 3 nap
» Csíksomlyói búcsú - Erdélyi kirándulás - 4 nap
» Délvidéki körutazás a magyar emlékek nyomában - 4 nap
» Észak-Erdély körutazás - Máramaros, Moldva, Bukovina - 5 nap

Információs oldalak

» Húsvéti utazások
» Erdélyi Utazások - Körutazások Erdélyben - Székelyföld Látnivalói
» Buszos körutazások Erdélyben

Cikkeink

» Székelyföld félreeső 'szegelete': Erdővidék - Hudanik Zsolt
» Erdély ősszel - benkovivien
» Európa 9 legolcsóbb nagyvárosa! - Etédi Alexa
» Európa legveszélyeztetettebb műemlékei - Etédi Alexa
» Középkori templomok útja - Etédi Alexa
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!