A Cseszneki-vár nyomában

Nem tudom honnan a középkori várak, várromok iránti lelkesedésem. Talán a gyerekkoromból megmaradt idealista rajongás, amikor is lego várakon eljátszottam az Egri-vár ostromát vagy netán felnőttkori rejtett elvágyódás azokba letűnt korokba, amit a várak testesítenek meg? A várak általában hegycsúcsokra épültek, talán ez is oka a rajongásomnak, úgy érzem, lelkem kiszabadul, a várakból kitekintve kinyílik a tér, s olyan, mintha „gépen szállnék a táj fölébe”. A kérdés azonban nyitott marad, s ami van, az a várak szeretete. Ez a szeretet vezérelt egy hideg, ámde szép februári vasárnapon a Cseszneki-várba is.

Imádok az ódon romok között sétálni, megpróbálni felidézni, hol lehetett a várkonyha, a lovagterem, a várúr hálószobája, a főtér. Megnézni a védművek elhelyezkedését, beleképzelni magam a várvédők helyzetébe egy ostrom idején. Ilyenkor megelevenedik a történelem és érzem, mégiscsak részese vagyok valaminek: egy élő nemzetnek, egy országnak. Itt éltek, küzdöttek őseink, akik ugyanúgy magyarul beszéltek, mint mi és most mégis milyen messzinek, elérhetetlennek tűnnek innen a 21. századi város távlatából. A történelem mint olyan létezik és ezekben a pillanatokban én is érzem.

A Cseszneki vár történetéről a vár honlapján találunk egy nagyobb lélegzetvételű írást, illetve a programokról is kapunk bővebb felvilágosítást. Ezekből pedig egész nyárra kijut. www.csesznekivar.hu

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazások

» Schneeberg kirándulás - 1 nap
» Alacsony-Tátra: Csúcstúra a Király-hegyre (1946 méter) - 1 napos túra
» A Kis-Fátra legmagasabb csúcsa és főgerince - 1 nap
» Szlovák Paradicsom – Hernád-áttörés - 1 nap
» Alacsony - Tátra főgerinc, Gyömbér - Chopok - Dereše - 1 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!