2014-re halasztották az első tátrai via ferrata átadását

A Magas-Tátrában a Kis-Nyereg-hágó és a Vörös-torony-hágó között tervezett via ferrata megnyitásának időpontja jelenleg még nem ismert. Az átadásról megjelent első optimista becslések 2013. július elejéről szóltak. Jelenleg folyik az alternatív útvonalak mérlegelése, azok pontosítása, melyek az engedélyek mellett elengedhetetlenül szükségesek a tervezett vasalt út megnyitásához. Tátraváros önkormányzata a Magas-Tátra Regionális Idegenforgalmi Szervezettel együttműködve még május elején hozta nyilvánosságra az első tátrai vie ferrata megépítésének szándékát.

Via ferrata: Pittentaler

Az első mödlingi via ferrata túrám meghozta a kedvem, hogy jobban belemélyedjek és egyre magasabbra törjek a via ferratak világába. A következő via ferratam bár rövid, de igen látványos és kitett útvonalon haladt egy függőleges sziklafalon.

Francia via ferráta: fotók és élmények

Az elmúlt héten a Dauphiné-Alpok csúcsai között kalandoztunk. Az Ecrins Nemzeti Park káprázatos alpesi legelőket, ég felé törő csúcsokat és sziklafalakat rejt. Alaptáborunkat a Le Meije-csúcs ( 3982 m) árnyékában a Romance-folyó völgyében fekvő, Le Grave kempingjében állítottuk fel. A vidék megszámlálhatatlan lehetőséget kínál a kalandsport szerelmeseinek.

Saint-Christophe-En-Oisans via ferrata

Az általunk megismert franciaországi via ferrata utak legtöbbjének a megközelítéséhez minimális idő szükséges. A Saint-Christophe ferrata még ezen is túl tesz, ugyanis nincs megközelítési idő. Azaz kiszállunk az autóból és szinte már akaszthatunk is a beszerelt fix kötelekre.

Via ferrata: Mödling

Az első via ferrata túrám helyszíne a Bécsi-erdőben, a gyönyörű természeti környezetben fekvő Mödling klettersteig volt. Ez a via ferrata egy tipikus tanuló útvonal, melyen könnyen elsajátíthatjuk az alapokat és bepillantást nyerhetünk a via ferraták világába.  [utazom:csikkep:15050] Íme egy kis ízelítő a mászásból, remélem ti is kedvet kaptok, hogy kipróbáljátok! Az élménybeszámoló itt folytatódik!

Francia via ferráta: fotók és élmények.

Eredetileg teljesen mást terveztem augusztus első hetére, de egy jól irányzott marketing fogás végül eltérített a szándékomtól és a nógrádi dombok, no meg ipari mennyiségű szilvalekvár befőzés helyett a Francia Alpokban kötöttem ki.

Kalandok a Corsi menedékházban

Kalandosan indultunk, annak dacára, hogy drága párom már hajnali 5-re kiszállított a 6 órakor induló vonathoz, állítólag abbéli aggodalmában, hogy lekésem az indulást, szerintem csak meg akart nyugodni, hogy tutira elmegyek, és kipihenhet..

Via ferrata: Rax-Alpok kezdőknek

Hallottál már a via ferrata-ról? Esetleg láttál már beülőben, sisakban embereket sziklafalon drótkötél biztosítás mentén mászni? Tetszett, de nem volt bátorságod vagy alkalmad kipróbálni? Akkor ezen a túrán a helyed, amit direkt kezdőknek találtunk ki! Itt megismerheted a via ferráták kialakulásának történetét, megtanulhatod, hogy hogyan használd a biztosítást és hogyan mozogj magabiztosan a sziklákon. Nem utolsósorban pedig,  egy kellemes outdoor napot tölthetsz buszos utazással a szépséges Ausztriában.

Dachstein via ferrata túra

Igazi kihívás várt ránk a Dachstein via ferratain a kiszámíthatatlan időjárás miatt, de mindenki hozta a legjobb formáját és egy fantasztikus hétvégét töltöttünk el!
 

Dolomitok via ferrata

Nemrég tértünk haza a Dolomitok csúcsinak bebarangolásából. A Misurina-tó partján ez a csodálatos látvány fogadott bennünket: Olaszország vadregényes hegyei között tettünk kiváló via ferrata túrát. Szerencsére fantasztikus környezet és időjárás kísérte utunkat! A hegyvidék legszebb részein teljesítettünkk kalandos de biztonságos túrákat, a kiváló csapat az összes kihívást sikerrel vette - így ők joggal lehetnek büszkék magukra. Néhány fotó jól jellemzi a túra hangulatát és a felejthetetlen élményt!

Dachstein via ferrata

Bécsi erdő via ferrata, 2015 ősz

Kellemes őszi időben sikeresen bonyolítottuk le a Bécsi erdős kezdő via ferrata túránkat. Reméljük mindenki jól érezte magát, és "megmérgeződött" a túrázásnak ezzel az izgalmas, látványos módjával! 

Dachstei via ferrata 2019

Garda tó via ferrata 2019 ősz

Könnyű via ferrata Szlovéniában - a Mala Mojstrovka

Szlovénia meseszép tájai közül is kiemelkedik a Júliai-Alpok gyönyörű hegyvilága. A hegység és Szlovénia legmagasabb csúcsára, a Tirglav hármas koronájára minden szlovénnak kötelező felmásznia - több via ferrata út is vezet ide. A vasalt utak a környező hegyek falain is számtalan kalandot kínálnak - egy könnyen megközelíthető és egyszerűen teljesíthető kihívás a Mala Mojsrovka.

Extrém séta az El Camino Del Rey ösvényen

Még évekkel ezelőtt láttam az El Camino Del Rey-ről készült videókat a Youtube-on, de akkoriban az anyagiak hiánya mellett azzal együtt, hogy néhol a mai napig azt írják róla, hogy illegális meg így-úgy életveszélyes, annyira valószínűtlennek tűnt eljutni ide, hogy el sem gondolkodtam komolyan a dolgon.
Viszont eltelt pár év, változtak a körülmények, december óta azon filózgattam, hogy hova utazzak tavasszal, és akkor megosztottátok a Világutazó blog Facebook oldalán az El Camino Del Rey-ről írt 2011-es cikketeket, én pedig újból elkezdtem utánanézelődni, hogy hogyan is működik ez.

Silberkarklamm, Ausztria

A Dachstein tőszomszédságába fekvő Silberkarklamm nem csak egy remek kirándulóhely, de a via ferrata kedvelőinek is tartogat két igen látványos utat. [utazom:csikkep:13785] A szurdokot kiépített fahidakon, pallókon át vezetőt ösvényen járhatjuk be a patak zúgói és kisebb-nagyobb  vízesései mellett és felett. A szurdokból kiérve megpihenhetünk az 1223 méter magasan álló Silberkar menedékháznál, ahonnan feltöltődve folytathajuk utunkat vagy visszatérhetünk kiindulópontunkra. [utazom:csikkep:3340]

Dachstein őszi via ferrata

Garda tavi via ferrata 2016. tavasz

Kiváló mászós hétvégét töltöttünk a tavaszi pompában ragyogó Garda-tó izgalmas szikláin. A kalandos via ferráták teljesítése után a tóparti kisvárosok vendégszeretetét élveztük, az olasz konyhaművészet remekeit megkóstolva. 

Garda tó via ferrata 2021

Dolomitok via ferrata 2015

Az augusztusi  hosszú hétvégét a Dolomitok csodálatos sziklavilágában csavarogtuk végig. Az égiek kegyesek voltak és fantasztikus napokat töltöttünk el a Dolomitok szívében!

Dolomitok via ferrata 2017

Dachstein Via ferrata 2020

Petzl sisakajánló Radics Ákostól

A hegymászás egyik nélkülözhetetlen kelléke a sisak. A piacon sokféle tipusú, márkájú termék között válogathatunk, íme egy ajánlás a kínálatból!
A Petzl Elios sisak kiválóan alkalmas mindenféle outdoor tevékenységhez. Kis súlya és ugyanakkor erős felépítése miatt jól használható via ferratazáshoz sziklamászáshoz, és magashegyi viszonyok között is nagyszerűen megállja a helyét.

Via ferrata túra kezdőknek: Mödling

A Bécsi-erdő számtalan kedves helyének az egyike Mödling kisvárosa. Innen vágott neki csapatunk a függőleges dimenzió megismerésének, erről szól az alábbi galéria.

Via ferrata túra kezdőknek - Mödling

Rax via ferrata túra 2018. tavasz

Garda tavi via ferrata túra

Dolomitok via ferrata 2020

Óriások lábainál a Dolomitokban

Aki egyszer már járt a Dolomitokban biztos visszatér ide. Lenyűgöz vad szépségével, izgalmas sziklavilágával, izzadva kiharcolt csúcsélményeivel, az esti menedékházas naplementékkel. Akár gyalogösvényeken, akár via ferratákon túrázunk, maradandó élményekben lesz részünk, foglyul ejt belőlünk valamit, érezzük a kapcsolódást...a természettel.

A Bohinji-tó varázsa

Szlovénia legnagyobb tava, a festői szépségű Bohinji-tó a Júliai-Alpok lábánál, meredek sziklafalak ölelésében fekszik. A Triglav Nemzeti Park szívében elterülő tavat és környékét számos legenda övezi. [utazom:csikkep:1617] A tó partján áll a híres Zlatorog (Aranyszarvú) szobra, aki a szlovén hegycsúcsok között élve vigyáz a környékre. A Bohinji-tó minden nap- és évszakban elvarázsolja az odaérkezőket. További képekért és a cikk folytatásáért kattints ide! További képekért és a cikk folytatásáért kattints ide!

Rax Alpok, Haid Steig klettersteig 2016. május

Csodálatos időben, izgalmas útvonalat másztunk végig a hétvégén.

Mödling 2018. tavasz

Mödling - via ferrata

Garda tó via ferrata 2021 ősz

Garda via ferrata 2022 ősz

Wilde Wasser - vad vizek nyomában

Schladmingtól néhány kilométerre az Untertal völgyben fekszik a Wilde Wasser, melyben minden adott egy tökéletes alpesi kiránduláshoz. Gyönyörű táj vízeséssel, függőhíddal, fűben legelésző-heverésző tehénkékkel és persze az elmaradhatatlan osztrák hüttével. A park többféle nehézségű útvonalat is tartogat a néhány kilométeres családi kirándulástól a húsz kilométeres kemény körtúráig. Bármelyiket választjuk is látványosságokban nem lesz hiány. További képekért és a cikk folytatásáért kattints ide! További képekért és a cikk folytatásáért kattints ide!

Szlovénia jelképe, a Triglav

Szlovénnak lenni sok mindent jelent. A sok jó dolog mellett azt is, hogy egyszer életükben csodálatos országuk legmagasabb pontjára zarándoklatot kell tenniük. Önként, belső késztetésből, mert Nekik fontos, hogy hazájuk jelképe önmaga varázslatos mivoltában részese legyen életüknek. E csodálatos kihívásokkal teli útjuk során átérzik milyen jó időben látni a csúcsról az Adria fodrozódó hullámait, látni milyen mikor a hely csodálatos arcát mutatja a felkelő, vagy épp a lenyugvó nap sugaraiban. Tisztelni a hegyet, hazájukat.
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!