Máté Bence negyedszer az Év Természetfotósa

A GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa 2013 pályázat legjobb képeiből a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a Magyar Természettudományi Múzeumban rendeztek lélegzetelállító kiállítást, amely megnyitó ünnepségén, 2013. november 5-én adták át a pályázat díjait is. Az Év Természetfotósának járó kisplasztikát a pályázaton Máté Bence vehette át – aki egyúttal Az Év Természetfotóját is készítette –, Az Év Ifjú Természetfotósa Balla Tihamér, míg Az Év Búvárfotósa Tökölyi Csaba lett. A több mint százhúsz lebilincselő fotográfiából rendezett kiállítás 2014.

Fotóstúra Bécsben

Modern világunkban lényegében mindenki rendelkezik valamilyen fénykép-készítő eszközzel. Legyen az egy mobiltelefon, kompakt vagy komolyabb fényképezőgép. Előbb-utóbb odáig is eljutunk, hogy szeretnénk minél jobb fényképeket viszontlátni nyaralásunk, városi sétáink alatt elkattintott fotóiból. Ilyenkor keresni kezdjük, hogyan képezhetnénk magunkat.

Városi dzsungel: Budapest fotós szemmel

Nem is olyan régen hirdettük meg a Budapesti fotóstúránkat. Kicsit izgultunk is, hogy vajon mennyire van igény arra, hogy utazók igényesebb képekre törekedjenek, akár még akkor is, ha csak egy kis kompakt gép birtokosai is. Szerencsére a félelmeink abszolút alaptalannak bizonyultak, hiszen rögtön egy nagyon lelkes csapat jött össze.

Csendes-völgy - a Liptói- és a Magas-Tátra határán

Egy napsütéses, esőmentes júliusi napon a két ifjú titánnal, Egonnal és Ádámmal kiegészülve Julcsival együtt négyesben vágtunk neki a Tátra talán leghosszabb, két fővölgyet is érintő körtúrájának. A 33 kilométer hosszú túrán megtettünk 1000 méter szintkülönbséget, érintettünk két hatalmas fővölgyet, két varázslatos mellékvölgyet, két füves hágót, láttunk három plusz öt tavat, két vízesést, és számtalan szebbnél-szebb csúcsot.

Tunézia- egy utazó fotós szemével

Emlékszem gyerekkoromban egyszer egy réten feküdtem egy frissítő nyári zápor után. Körülnézve láttam, hogy a leveleket furcsa vörös por borította. Hazaérve tudtam meg, hogy az afrikai sivatagok porát hozta magával az aznapi eső. Akkor arról álmodoztam, hogy egyszer én is ellátogathatok erre a kontinensre.

Városi dzsungel: fotóstúra Bécsben

Hétvégén sikeresen hazaérkezett a csapatunk a bécsi fotóstúráról, ahol az alábbi képek is születtek. Nemsokára az utasaink képeivel is jelentkezünk.

A Vörös-torony-hágó új láncai

Egy évvel ezelőtt, 2013. szeptember elején adtam hírt ezen a felületen arról, hogy a korábbi egyirányú útvonal helyett 2013 nyarától immár mindkét irányban járható a Magas-Tátra egyik legnépszerűbb, de emellett talán legtechnikásabb magashegyi hágója, a Vörös-torony-hágó. Korábban jártunk már itt néhányszor, de most egyrészt az új láncok szemrevételezése, másrészt egy szép túra reményében szeptember elején Julcsival, Katával és Tibivel útnak indultunk, hogy végigjárjuk a Tátra egyik legszebb körtúráját.

Magyarország Világörökségi részei

A Világörökség Listán szereplő magyar helyszínek 

Urbex - a turizmus egy szokatlan fajtája

Míg az emberek többsége a fehér homokos, pálmafás, paradicsomi vidékekre vágyik, egy különös kisebbség a városi hanyatlást és a sötét dimenziókat keresi.

Fotózás télen

Itt a tél, ezt vártuk. Talán nem gondoltunk ennyire hidegre, de ha már így van ne csak a magunk, hanem technikai eszközeink védelmére is fordítsunk figyelmet! Egy-két jó tanács, akár a hétvégi kiránduláshoz, hogyan óvjuk kameránkat, fényképezőgépünket.

Balaton

Vízparti pihenés, történelmi és kulturális emlékek, népi hagyományok, kerékpáros és vízi túrák, ritka természeti értékek, gasztronómia különlegességek, látványos programsorozatok - mindezt együtt kínálja a Balaton, a ″magyar tenger″.  A Balaton az egyik legszebb az ország összes természeti látnivalója közül. A part a strandolókat, a nyaralni vágyókat várja, a Balaton-felvidék erdei, mediterrán hangulatú tájai pedig olyan szépek, hogy akár egy életet le lehet élni csendes falvaiban.

A kasseli Wilhelmshöhe hegyi park Németország 38. UNESCO-világöröksége

Németország egy további UNESCO világörökségi helyszínnel gazdagodott: az UNESCO világörökségi bizottsága felvette a különösen megóvandó kulturális és természeti javak listájára a kasseli Wilhelmshöhe hegyi parkot, Európa legnagyobb hegyi parkját az európai abszolutizmus kiemelkedő példájaként. A park számtalan látnivalója közé tartozik például a vízesés, a Wilhelmshöhe-kastély, a Löwenburg romja, illetve a város védjegye, a Herkules-szobor is. Ezáltal az úticél Németország immár 38 UNESCO-világörökséggel büszkélkedhet.

Fotók és videók a Tátrából – 2014. március 17-31.

Látlak... - Fotó: Príroda našimi očami

Őszi séta a Szádelői-völgyben

A Gömör–Tornai-karsztvidéken található Szádelői-völgy (Zádielská dolina) a jelenleg is magyar többségű Szádelő (Zádiel, 260 m) község határában fekszik, Rozsnyótól 30 km-re délkeletre, Kassától 40 km-re délnyugatra, a magyar határ közelében. A szurdokvölgy kialakulásával kapcsolatban több legenda is létezik, az egyik szerint Szent László királyunk éppen a kunok elől menekült, akik már-már utolérték, azonban a lóháton vágtató, közben pedig Istenhez fohászkodó király mögött a hegy hirtelen kettészakadt. Ennek következtében a kunok mind a mélybe zuhantak, és ott összezúzták magukat.

Moszkva és nevezetességei

Moszkva sokáig ellentmondásos városnévként élt az emberek fejében, hiszen a XX. század nagy részében egy totalitárius rendszer főhadiszállása volt, a saját maga által kreált eszmerendszer minden külsőségével: a szürke, monumentális, uniformizált, falanszter városképpel. Ez több részletében is fedi a valóságot, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az orosz kultúra korábbi századai számtalan említésre méltó, páratlan alkotással hagytak nyomot a történelemben, a XX-XXI.

Tel-Aviv és nevezetességei

Tel-Aviv bár messze nem olyan régi városa Izraelnek, mint a többi történelmi, bibliai település, mégis egy színes, pörgő és kellemes város, ahová mindenképpen érdemes ellátogatni. A várost zsidó bevándorlók alapították 1880-ban, a szomszédos, többségében arabok lakta Jaffa mellett, mellyel 1950-ben egyesítették, így mára a neve is Tel-Aviv-Yafo lett. A kozmopolita nagyváros fiatalos, európaias hangulatával, keleties gasztronómiájával, mediterrán klímájával, napsütötte tengerpartjával és igényes kulturális programjaival igazán kellemes úti cél lehet mindenki számára.

Busók közt

Bár valószínűleg kevesen tudjátok, de a fotóstúráinkat vezető Garamvári Gábor közel két éve követi egy busócsapat életét, miközben maga is busóvá vált. Most megmutatjuk a tavalyi busójárásról készült videóját, hogy ti is kedvet kapjatok a télűzéshez! Hétfőn pedig friss anyaggal jelentkezik Mohácsról. 

Csehország TOP 15-ös látnivaló-listája

Nevezhetjük Európa ékszeres dobozának is, hiszen a csöppnyi közép-európai ország tengernyi szépen megőrzött történelmi várossal, látnivalóval, természeti nevezetességgel büszkélkedik. Nehéz elképzelni, hogyan szorult ilyen kis helyre ennyi szépség, pedig Csehországot épp úgy sújtotta a szocializmus hanyagsága, akár csak Európa keleti felének többi országát. Nem lehet igazságos sorrendet felállítani, de azért most megpróbáljuk lajstromba szedni Csehország 15 legszebb kincsét, melyeket feltétlenül érdemes felkeresni. 15. Ceske Budejovice

Titok övezi a maják eredetét

A maják eredetéről nagyon keveset tudunk. Két elmélet van erről, az egyik szerint egy ősibb civilizáció, az olmék kultúra leszármazottai, a másik szerint tőlük teljesen függetlenül fejlődtek. A maják klasszikus korszakáról, vagyis időszámításunk szerint 300-950 közötti időszakról viszonylag sokat tudnak a kutatók.

Stockholm és nevezetességei

Az észak Velencéjeként is gyakran becézett Stockholm kétmillió lakosával Európa egyik legszebb fővárosa: az 53 híd által összekötött, 14 szigetre épült székhely lenyűgöző panorámájával, a Golf-áramlatnak köszönhetően kellemes klímájával, hangulatos óvárosával, építészetével, rengeteg parkjával, üldögélésre csábító kávézóival és izgalmas gasztronómiájával feltétlenül bakancslistán kell, hogy legyen. A svéd főváros különleges földrajzi adottsága - a Malaren-tó és a Balti-tenger találkozásában fekvő szigetvilágra települt - valódi turistacsalogató jellegzetesség. 

Képek Toszkánáról

Adnan Bubalo fotós neve nem sokat mond, annál inkább fotói, melyek egyik központi témája Toszkána. A toszkán vidék Olaszország egyik legjobb nyaralóhelye, a fotósok számára pedig maga a megtestesült álom. [utazom:csikkep:435] Természeti szépségével, az olasz vidéki atmoszféra különös bájával és gazdag középkori kultúrájával kimeríthetetlen témát nyújt az idelátogatók számára. Képek

Socotra, a földi paradicsom

Számomra már a távoli Jemen is egy valóságos csodaföld a maga lenyűgöző egzotikus világával, díszes, középkori felhőkarcolóival, büszke, ősi származású, tradícióikhoz ragaszkodó lakosságával, és vadregényes vidékeivel, de még nála is távolibb szigete, Socotra valóban maga a földi paradicsom. Az aprócska földdarab - illetve szigetcsoport - az Indiai-óceánban, Jemen és Szomália között található, s elszigeteltségének köszönhetően egészen egyedi, sehol másutt nem található flóra és fauna alakult ki ezen a cseppnyi szigeten.

Kalandos túra a Szürke-hegyre

A nyári turistaszezon első hétvégéjén, a június 15-ig érvényes téli zárlat utáni első vasárnapon a szép idő a Liptói-Tátrába csábított minket. Ezúttal egy szép, hosszú körtúra során a Szürke-hegy elérését tűztük ki magunk elé. A Liptói-Tátra, és ezzel a teljes Tátra-vonulat nyugati szélén, a Tátra legnyugatibb völgyének nyugati gerincén túráztunk.

Tihany

Tihanyt 1055-ben alapított apátsága, egyház- és vallástörténeti műemlékei teszik nevezetessé. Szabadtéri néprajzi múzeuma a vidék népi építészetének hagyományait és tárgyait mutatja be. A Tihanyi-félszigeten kialakított tájvédelmi körzetet csak gyalog, a kijelölt útvonalakon szabad bejárni. Különlegesség, hogy a helyi klímában évente háromszor is termést hozhat a füge, de a legnagyobb híre az 1920-as években idetelepített és meghonosodott levendulának van a Csúcs-hegyen.

Vadorzók nyomában a Vadorzó-hágóban

Ebben az évben bakancslistám első helyén szerepelt a Vadorzó-hágó. Több mint 10 éve nem jártam itt, ezért már nagyon vártan a napot, amikor végre elindulhatok. Különböző okokból megszokott társaim közül ezúttal senki nem tudott velem jönni, ezért egyedül vágtam neki ennek a túrának. A hajnali indulás után kora reggel érkeztem meg a jól ismert parkolóba (984 m), ahol az itt általában megszokott kellemetlen hideg fogadott. Részben ezért, részben pedig azért, mert hosszú út állt előttem, a Halastóig viszonylag gyorsra vettem a tempót.

Isztambuli látnivalók

Isztambul misztikája, keleties hangulata, illatai, ízei és gyönyörű épületei számos írót, szerzőt, vagy épp filmrendezőt ihlettek már meg. A város feltűnt Agatha Christie könyveiben (akinek a híres Pera Palace hotel volt kedvenc szállodája), de több James Bond filmben is, hogy csak a leghíresebbeket említsük. De vajon minek köszönheti ezt a hatalmas sikert? Ennek járunk most utána…

India: Goa, India portugál szeglete

A hatalmas szubkontinens nyugati peremén, az Arab-tenger partján elterülő Goa érdekes – és igazán látványos – múlttal büszkélkedik. Az aprócska indiai állam (területét tekintve a legkisebb, lakosságát illetően a negyedik legkisebb) hófehér homokos partjáról, kristálytiszta vizéről, dús növényzetéről, a portugál gyarmati múlt legszebb építészeti örökségeiről (UNESCO Világörökségi védettségű műemlékek) és persze a világhírű goa-partykról nevezetes.

Türkiz csoda: A Plitvicei-tavak

A zöld és a kék összes árnyalatában pompázik a szomszédos Horvátország talán legszebb természeti csodája, a Plitvicei-tavak környezete. Ha ezt valaki azelőtt mondta volna nekem, mint ahogy a saját szememmel is láttam, azt mondtam volna, hogy túloz. De nem, valóban ilyen színpompás csodavilág fogadja az odaérkező turistákat: zölden burjánzó növényzet, a smaragd, a türkiz és az azúr minden árnyalatát felvonultató kisebb-nagyobb tavacskák, melyek olyan tiszták, hogy a legapróbb halakat is könnyűszerrel kivehetjük a fenekén.  [utazom:csikkep:2293]

Stonhenge, a megalitikus rejtély

Alig 2 órás autóútra Londontól, Wiltshire szelíd lankáin – ahol szántóföldek és zöldellő legelők váltogatják egymást – egyszer csak kibontakoznak előttünk Stonhenge különleges sziklaalakzatai. A közelben nincsen lakott terület (a legközelebbi település, Amesbury, mintegy 3,2 km-re fekszik a kőköröktől keletre), csak a tágas, smaragdszín legelők, melyet kövér birkák pettyeznek, és az azúrkék égbolt, melyen bodros bárányfelhők úsznak. Az egész giccsesnek is hat leírva, ha nem maga lenne a valóság. De tényleg ilyen.

Dunai panoráma- ősszel...

Hétvégén a misztikus ködbe burkolózott Dunakanyarban jártunk, hogy új hangulatát ismerjük meg ennek az ezerarcú tájnak. Jó volt visszatérni és egy nagyot sétálni a vastag avarszőnyeggel fedett őszi erdőben. Erről tanúskodnak a képek. Ha nem szeretnél messzire távolodni a forralt bor fogyasztásának lehetőségétől, és izgat a városok kínálta fotóstéma, akkor csatlakozz

Krka Nemzeti Park, Horvátország - vízesések mesevilága

Ezeken a téli, napfényben szegény napokon jó dolog tervezgetni az elkövetkező nyár utazásait. Közben persze jóleső érzés visszagondolni az elmúlt évek nyári kirándulásaira.

Látnivalók Párizsban: a Pompidou Központ

A modern művészetek és építészet valóságos high-tech szentélye a Párizs 4. kerületében, a Beaubourg negyedben található Pompidou Központ, mely leginkább úgy fest, mintha egy hatalmas ipari épületet „kifordítottak” volna. Fűtés, víz- és elektromos csövei az épületen kívül futnak, s mind más-más színben pompázik, ahogy panoráma-mozgólépcsője is. Az épület a modern építészet igen elismert példája (építészei között olyan sztártervező is szerepel, mint az olasz Renzo Piano, aki a londoni The Shard terveit is jegyzi), azonban talán éjszaka, kivilágítva a legmutatósabb.

Látnivalók Amszterdamban: Hasis és Marihuána Múzeum

Aki a vadkender kultúrájára kíváncsi, feltétlenül látogasson el a Marihuána Múzeumba, ahol bőséges ismeretekkel gazdagodik „az emberiség egyik legértékesebb nyersanyagaként” méltatott kender történetét illetően. Orvosi, kulturális és vallási érveket sorakoztatnak fel a cannabis védelmében: Kínában ötezer éve gyógyítanak vele, máshol papír, textil, alternatív üzemagyag készül belőle, a hollandok pedig a hajógyártásnál használták fel, így nem meglepő, hogy a „spanglit” már a XVI. században is szívták Amszterdamban.

Lanzarote, a Száz vulkán szigete

Afrikától mindössze 125 kilométerre nyugatra fekszik a Kanári-szigetek leg-északkeletibb tagja, Lanzarote, melyet a helyi őslakosság Száz vulkán szigetének, illetve Színes hegyekként is ismer – s ezek az elnevezések nem véletlenek.

Iráni képeslapok II.

Az Irán északi vidékein, illetve Teheránban tett látogatásunk után elindultunk az ország délebbi vidékei, a történelmi Perzsia szíve felé. Sivatagok, oázisvárosok és mesés régi települések vártak, ahol szemem elé tárult az Ezeregy éjszaka meséinek keleties hangulata. Teherán után nem sokkal már tágas sósivatagok tarkítják a vidéket, melyeken legfeljebb a kiváló autóutak vágnak keresztül, gyalog azonban hamar feladná itt a ember.

Iráni képeslapok I.

Irán hatalmas, gyönyörű és elképzelhetetlen kultúrával és történelemmel megáldott ország, szerencsétlen módon mégis az elmúlt század politikai manőverei, és azok hatásai határozzák meg mai megítélését. Sokan alig tudnak többet róla, mint amit a híradásokban hallanak: korábban az irak-iráni háborúk, az 1979-es Iszlám Forradalom, a Khomeini-féle rendszerváltás, aztán a választások, majd a vélt, vagy valós atomprogram.

Fuerteventura, az erős szelek szigete

Fuerteventura, a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek második legnagyobb tagja fekszik legközelebb Afrikához, így nem meglepő, hogy a szigetcsoport eme darabkája a legszárazabb, legsivatagosabb, de vad szépsége pontosan e „mostoha” körülményeknek köszönhető.

Ízek, Imák, Szerelmem Nyugat-Dunántúl, első rész: Pannonhalma

Minden évben, amikor beköszönt az igazi tél, a hűvös, nyirkos idővel, sokan érzik úgy, hogy nincs kedvük kimozdulni a négy fal közül, mert úgysem lehet semmilyen jó programot csinálni. Ennek a rossz beidegződésnek próbáltam utánajárni, hogy valóban ilyen rossz-e a helyzet.

A szamarkandi Gur Emir mauzóleum

A Selyemút mesés városai mindig csodálattal vegyes egzotikumként léteztek fantáziámban: távoli, ősi vidékek, ódon történelemmel és csodás kultúrával, színes és lenyűgöző építészettel. Közép-Ázsia ezen híres és büszke városai - első sorban az üzbegisztáni Khiva, Bukhara és Szamarkand - olyan képként éltek bennem, mint egy középkori keleti mese színhelyei. S amikor 2011-ben alkalmam nyílt ellátogatni az országba, rá kellett jönnöm, hogy az élmények még az elvárásaimat is magasan felülmúlták.

A Magas-Tátra tetején - A Gerlachfalvi-csúcs megmászása

A Magas-Tátrát – területe alapján – a világ legkisebb magashegységének is szokás nevezni. Ennek a hegységnek, és egyúttal a Kár­pátoknak is legmaga­sabb csúcsa a Gerlachfalvi-csúcs (Gerlachovský štít), amely a főgerinctől D-i irányban kiha­jolva 2655 m magasságot ér el. A csúcs tulaj­donképpen egy É-D irányban hú­zódó, kb. 700 m hosszú hegyge­rinc, amelyen több csúcs – pl. a Hátsó-Gerlachfalvi-csúcs (Zadný Gerlachovský štít), a Kis-Gerlachfalvi-csúcs (Kotlový štít, 2601 m), és középen maga a főcsúcs – is van.
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!