Virágbeszéd

 A tavaszi virágszőnyeg színösszetétele megváltozott előző cikkünk óta. Az egybefüggő keltike-mezőt felváltja néhány különlegesebb virág, a napsütötte réteken pedig érzékeny szépségként virítanak az hazai orchideafélék, a kosborok.

Az erdő aljnövényzetének  felmelegedésével nagyobb szirmú virágok nyílnak, sokkal feltűnőbb a látvány, ami megállásra készteti az erdőjárót. Míg a lombkorona nem zárja el a fényt a növényektől, sietve bontanak szirmot: a szín és illat-kavalkádnak fontos szerepe van.

Míg mi az érzékeinkre ható impulzust élvezzük, és hangulatunkon javít a virágzó erdő, mező addig itt komoly feladata van a szenvedélykeltésnek. A csábítás számtalan fortélya bizony a gének továbbörökítését szolgálja, a fajfenntartás érdekében rendeznek szépségversenyt a hallgatag talajlakók. 

A magasabb hegyekben járva újrajátszhatjuk a tavaszt nyár elején is. A hűvösebb idő késlelteti a szirombontást, így az ott később olvadó hó nyomán színes virágözön váltja a piszkosfehér paplant. Júniusban ugyanúgy megtapasztaljuk a kikelet szépségeit az Alpokban vagy a Kárpátok havasaiban. 

Érdemes letérdelni melléjük, közelebbről megnézni ezeket a piciny csodákat, elmélázni apróságukban is megkapó, pontosan kidolgozott struktúrájukon. A hatalmas csúcsok, széles óceánok is tiszteletet parancsolnak, de azt hiszem egy ilyen piciny növényt jellemző átgondoltság is érdemel némi figyelmet. Gyakorlati értékhez szokott, praktikus gondolkodásunkon kifoghat, földhözragadt látásmódunkon tágíthat az, ha megpróbáljuk felfogni látszólag haszontalan bonyolultságuk, csendes szerénységük valódi értelmét. 

"Zarándokok érkeztek Buddhához, üdvözölték és csendben várakoztak, hogy a Magasztos megszólaljon. Buddha sokáig mozdulatlanul állt, majd egy szál virágot tépett, azt a zarándokok seregének felmutatta és egyetlen szót sem szólt. Senki sem értette, csak Maháskásjapa, aki bólintott és Buddhára nézett. A Magasztos így szólt: a legdrágább kincset, az észt meghaladó tudást adtam át most neked"

Hamvas Béla: Eksztázis

Hát így.