Úton az Aconcaguára 2. rész

Ez a fejezet az alaptábortól az Aconcagua csúcsáig tartó utat ecseteli, az előzményekhez lépj vissza erre posztra...

Miguel pakolt. Komótosan csomagolta a festményeket. Miguel művész, de valószínűleg nem abból él, hogy képeket ad el, hanem sokkal inkább abból, hogy kommunikációt árul. A világ legmagasabban fekvő képgalériáját a műholdas internet, illetve annak értékesítése tartja el. De ha valaki szeretné, beállhat az Aconcagua webkamerája elé és megmutathatja magát a hazaiaknak.

Miguel szürreális sátra pálmafával és webkamerával

Miguel mate teával kínál, miközben várok a netre. 10 dollár 15 perc. Megérkezik Júlia is. Miguelnek mesélem, hogy Júlia szaxofonozik. Mire előkapja a dél-afrikai kürtjét, amivel a tábor "örömére" minden éjjel takarodót fúj. Odaadja Júliának. Júlia pedig valami fura gurgulázó-körkörös levegőszívó technikával úgy fújja meg, hogy a mi hegyi-hippinknek elakad a lélegzete és ingyen adja a netet.

Kineteztem magam, elbúcsúztam a hazaiaktól, aztán elbúcsúztam Migueltől is. Megszorította a kezem, úgy nézett rám, mint egy sámán és sokat mondóan köszönetet mondott valamiért. Mindegy. Meghatódtam.

Miguel Doura, a világ legmagasabban lévő képgalériájának tulajdonosa

 

Az alaptábori szaturálás és ivászat után elérkezettnek láttuk az időt, hogy elinduljunk a felső táborok felé. Előtte napokig csak akklimatizálódtunk. Sajnos volt akinek ez nem ment, őket helikopterrel evakuálták a Mulas táborból. Egyszer amikor már egy órája álltunk sorban a dokinál épp oxigénmaszkra tettek valakit. Mijel a tábor orvosa gondosan egy palackból irányította az oxigén mennyiségét, amíg a mentőhelikopter megérkezett. Közben tapintatosan megkért mindenkit, hogy most  menjünk el, jöjjünk vissza másnap. Persze 24 órás ügyelet van és vész esetén bárkin segítenek. Azt hiszem azért éjjel nem jár a helikopter. 

Campo Canada (5050m)

Némi cuccot már felköltöztettünk, de így is amikor megemeltem a szerintem minimum 25 kilos zsákom, elakadt a lélegzetem.  Carlos segíts!-rebegtem magamban (Carlos a tábor főnöke, mellékállásban porter), de Carlos csak 160 dollárért segített volna, annyim meg nem volt porterre. Így kénytelen voltam szoktatni magam a gondolathoz, hogy ezt a zsákot nekem most 700 méterrel magasabbra kell cipelni. De a többiek sem álltak jobban, kivéve Robit, akinek mindene az ultralight kategóriában volt. Na jó nem mindene:). A legdurvább Tamás volt, aki még üveges lekvárt is bepakolt, az pedig már tényleg szentségtörésnek számít. Elindultunk. Az első 120 méter szint leküzdése csigatempóban sikerült, közben ivás.

 A 25 kilos zsákkal küzdök

Felfelé 4 liter folyadék lett volna ideális, ezt kellett beosztani. Én még az alaptáborban megittam 2 litert, hogy azt legalább már csak belül kelljen cipelni. Kb. óránként álltunk meg, az út harmadánál jött szembe velünk Veronika, a doktornő, aki éppen reggeli tornaként felszaladt félútig és vissza. Az argentín csapat kicsit előttünk volt, ők Lito Sanchez (52-szeres Aconcagua csúcsmászó) vezetésével egyenletes, de lassú tempót diktáltak.  5 óra alatt értünk fel a Canadába, Tamás persze sokkal előbb, de ő mindig rohant. Már a sátra is állt, amikor mi felértünk. Robi épp elkezdte állítani a miénket, nagyon rendes volt tőle! Befjeztük az építkezést, aztán vízért mentünk. Egy gleccserből csordogált a víz, amit a Vanessától kapott kávésfilterrel megszűrtünk , majd Micropur tablettával fertőtlenítettünk. Levest főztünk, egyet, aztán még egyet. Aztán lemértem, hogy melyik kaja a legnehezebb és azt főztem meg. Krumplipüré gleccservízből, porból és tejporból, tonhallal. Júlia nem kívánt semmit, az ő adagját félretettem. Én örültem, hogy tudok enni.

 Júlia éppen eszik a Canada táborban

A fiúk is főzőcskéztek. Karesz kizárólag űrhajós kajákat hozott, megvette az összeset a mendozai hegymászóboltban. Ezek külsőre tök egyformák, csak az egyikre stroganoff bélszín van írva, a másikra bolognai spagetti.

Lito és Heber meglátogatott minket, igaz nagy utat nem tettek meg miattunk, csak kb. 15 métert. Heber Orona az egyetlen argentín, aki a Seven Summitot (a hét kontinens legmagasabb csúcsait) megmászta. 

 

Rémes alvás után másnap indulás Nido de Condoresbe újabb cuccokkal. Nem túl bíztató. Reggeli: gleccservizet forraltam Micropurral, bele jó sok tejport tettem , majd müzlit. Isteni. És tea és tea. 

Campo Canada

 

Nido de Condores (5500m)

 

Terv az volt, hogy újabb depót rakunk le, ezúttal a kettes táborban. Most közel 500 méter szintemelkedés várt ránk. És jött egy mentőcsapat lefelé. Egy bebugyolált testet cipeltek, csak később tudtam meg, hogy egy lány volt, aki a hármas táborban kapott tüdőödémát.  A helikopter nem tudott leszállni, azért kellett hordággyal együtt lehozni, mert ilyenkor az egyetlen életmentő beavatkozás, hogy alacsonyabb magasságba szállítják a beteget. 

A mentőcsapat éppen hoz le egy lányt Colerából kb 6000 méterről

Épp leültem egy kicsit a zsákommal, amikor feltűnt Juanito, mögötte a spanyol valóságshow és a kamerák.

Juan Oirazabal, a világ egyik leghíresebb mászója, mögötte a spanyol reality show

 

A valóságshow-sok gyanúsan egyforma, egyenzsákokkal nyomták, hetykén ráakasztva mindegyikre  a jégcsákány. Értelmetlenül, de tény, hogy jól nézett ki. Tuti, hogy a zsákjuk üres volt:). Aztán az egyik lány rosszul lett. Ápolgatták egy kicsit, itatták. Közben Júlia is rosszul volt, s éppen a dolgát végezte, amikor Juanito csöppet sem zavartatva magát elindult felé, hogy üdvözölje őt.

Már látszott a tábor, mentünk tovább. Tamás szokásához híven már rég fenn volt, amikor megérkeztünk, pedig üveges lekvárt is cipelt. Felértünk, kipakoltunk, lerögzítettük a depo-zsákot, aztán indultunk vissza Canadába. Leértünk, megfőztem a második legnehezebb ételt, valami tésztát. Aztán vízivás és alvás.

Éjjel borzasztó nagy szél volt. A sátor elég gatya volt, néha csak azért nem borult ránk, mert egész éjjel a rudazatot tartottam. Ettől viszont roppant rosszul aludtam. De hát aki az Aconcaguára szar sátrat hoz, az hülye.  A fiúké persze állt, mint a cövek.:)

 Campo Canada

Reggel sátrat bontottunk és elbúcsúztunk Feritől, aki úgy döntött, hogy nem jön tovább. Így Tamással bútoroztunk össze a 3 személyes sátorba, Feri pedig levitte magával a mi kis sátrunkat. Ez rossz döntés volt!

Újabb 500 méter szint felfelé. Szakadt a hó. És süvített a szél. Szélnadrágban, szélkabátban, síszemüvegben és arcmaszkban bandukoltunk felfelé. Egy éjszaka alatt megváltozott a táj, mindent hó borított. Most nehezebb cuccal is könnyebben jutottunk fel, köszönhetően az előző napi akklimatizációnak. Felértünk, sátorverés.

 Nido de Condores(5500m)

Az argentinok már tegnap felköltöztek, lehet, hogy jobban tették. Lito adott két böhöm méretű kannát, azzal elindultam Tamással vízért. A víz tíz percre volt a tábortól egy tóban. A tavon egy lék volt, azon keresztül lehetett kimerni az ivóvizet. Gyötredelmes volt a visszafelé vezető út a táborig a teli kannákkal. De inni muszáj. Hamarosan álltak a sátrak és főztünk. Rizs lazackonzervvel. És előtte egy pár zacskós leves.

Nido de Condoresben a sátrunk

Aztán ivás és alvás. Pontosabban az nem volt, mert kiderült, hogy hárman nem nagyon tudunk egy sátorban aludni. Egész éjjel kínlódtunk, ráadásul az öt liter víz miatt folyamatosan pisilni kellett járni, ami miatt az se tudott aludni, aki éppen elszenderült volna. Karcsiék jobban aludtak ketten a szomszédban, ráadásul ők pisilni sem mentek ki. Karcsi kacsának használta az egyik üvegjét, amibe reggelre befagyott minden. Én okosan betettem a vizemet a hálózsákba, hogy ne fagyjon meg, csak épp a tetejét nem zártam vissza rendesen. Éjjel arra ébredtem, hogy tócsa van alattam. Kint meg mínusz 18 fok. A sátor fala tiszta jég volt. Betuszkoltam a polárpulcsimat magam alá, így nem fáztam. A termosz egy kalap sz..r volt, mert reggelre befagyott a kupakja. De már Canadában darabokbra esett, s csak a nappali melegben vált újra használhatóvá. Bonyolult termoszt többet nem viszek ilyen helyre! Reggelre totál kimerültem, a fejem is hasogatott. Éjjel a szaturációm is rossz volt. 65-70 között mozgott. Karina a tábori doki azt mondta: mindenképp ezen a magasságon kell még egyet aludni. A  fiúknak, akik jól voltak, menni kellett tovább, mert az időjárás előrejelzésekben az állt, hogy a következő nap az egyetlen csúcsmászó nap. Javier-vel  az argentin guide-dal indultunk el az 5970 méteren lévő hármas táborba. Javier amellett, hogy már 10-szer volt a csúcson, legalább 40 kilos zsákkal mászott.

Karcsival kicsit lemaradva mentünk, összesen egy liter vízzel indultam el, ami nagyon kevés. Éreztem is a fejemben. Két tábor van közel 6000 méteren, az egyik a Berlin, a másik a Colera. A Colera a magasabb: 5970 méter, de ide hamarabb süt a nap. Itt már nincsen víz, havat kell olvasztani. Javier segített a fiúknak. Én elkísértem Kareszt, aztán lementem Condoresbe.

 Az évszázad legerősebb földrengése Chilében

Ezen az éjjelen mozdult meg alattunk a hegy. És mozgott minden. DE a fiúk fel sem ébredtek. (A földrengésről egy korábbi posztban számoltunk be. )

  

A fiúk másnap reggel hétkor indultak a csúcs felé. A Canaleta traverznél kellett hágóvasat venniük, de innen kezdődnek a nehézségek is. És a hóesés.

 

Tamás az utolsó pár száz méternél már  szédülésre panaszkodott, de Javier adott neki egy bogyót . (Utólag kiderült, hogy aspirin volt) Robinak a gyomra rendetlenkedett. Az utolsó száz méteren mindenki csak vonszolta magát. DE megcsinálták, gratula. Magyarok Amerika tetején. A csúcson egy összetákolt alu-kereszt, valahogy többet várna az ember Amerika legmagasabb pontján...Na de az Everesten sincs több, meg különben is, nem ez a lényeg.

 Robink (ultralight) Amerika tetején:))))

 

Mi Plaza de Mulasban vártuk őket, még felszaladtunk az 5004 méteres Cerro Bonetere.

 Cerro Bonete 5004 m

 

Másnap elég elcsigázottan érkeztek meg. Karesszal meg akartuk próbálni a csúcsot, de másnap reménytelenül elromlott az idő és ez tartósnak ígérkezett. Konyi időjóslása is nagy 70-100-as szeleket ígért, ami nem jó ott fenn. A fiúknak mákjuk volt, ugyan havazott, de szél nem volt. Ezt tudták az argentínok, ezért kellett megpróbálni mindenkinek, aki jól volt. Litoék csoportjából öten felmentek. Ez is nagyon jó arány. Mi már jól voltunk akklimatizálóddva, de ez kevés volt. Az Aconcagua akklimatizációs szempontból nehéz hegy: nem óceáni éghajlata van, hanem száraz, sivatagi. A páratartalom nem ritkán 10%, ami miatt az embernek mindene kiszárad. Mindannyiuknak véres trutyi jött az orrából az egész mászás alatt, ami pont a száraz levegőnek köszönhető. Nem elég, hogy veszettül éget a nap, még szárít is a szél és a levegő. Ezzel együtt senki sem mondta, hogy  nem érte meg. Az Aconcagua a legkisebb nyolcezres: már értjük miért.

 

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Brazília Körutazás *** szállással - 11 nap
» Argentína, Uruguay, Brazília körutazás ***/**** - 11 nap
» Buenos Airestől Rio de Janeiróig - 11 nap
» Keresztül Dél-Amerikán (Peru - Brazília - Argentína) - 11 vagy 15 nap
» A Tangótól a szambáig - Brazília - Argentína - 13 nap

Információs oldalak

» Egzotikus utazások nyaralások
» Incentive utazások - üzleti utaztatás

Cikkeink

» Az Iguazú-vízesés - Kovács Attila
» Vonatozás a Machu Picchu-hoz - Kovács Attila
» Chile hihetetlen tájain... - Kovács Attila
» Rio de Janeiro egyedülálló szépsége - Kovács Attila
» Az Altiplano-fennsík - Kovács Attila

Utazások

» Magas-Tátra: Túra a Krivánra (2495 méter) - 1 nap
» A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter) - 1 nap
» Magas-Tátra hágótúrák, Kis-nyereg-hágó (2372 m) - 1 nap
» Nepál: Annapurna-kör gyalogtúra - 17 nap
» Peru kalandutazás - 19 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!