Trekking az Annapurna alaptáborba - a harmadik nap

"Visszanézni megtett útra, akár hegyek közt, akár az életben, nem szerettem soha. Mindig csak arra néztem, ami előttem volt." (Kodály Zoltán)

Akiben a szociális érzékenység magas fokon rezeg, no és elég ügyes ahhoz, hogy a húsz kilós reptéri csomaglimit alá tudja szorítani saját igényeit, az nyugodtan elhozhatja az otthon összegyűjtött használt gyerek és felnőtt ruhákat, játékokat, a hegyi falvakban élők nagyon hálásak lesznek értük. Orvos viszonylag ritka jelenség errefelé, így nagy hasznát veszik minden jó szándékú segítségnek, sebkötözésnek, fertőtlenítésnek, fájdalomcsillapításnak.

Bár a monszunt igyekszünk elkerülni, egy-egy rövidebb záport ritkán úszhatunk meg egy hétnapos túra alatt. Fel kell hát készülnünk erre is, esőálló ruházattal és / vagy esernyővel, valamint esővédővel a hátizsákunk számára.

Napi távunk tartalmaz nehezebb terepet is: meredekebb és garantáltan sziklás hegyi ösvénnyel kell megküzdenünk, mely egy viszonylag sűrű erdőn vezet keresztül. Az eső sem kedvez a helyzetünknek, összeszorított combokkal lépkedünk a fák gyökerei között a sáros, csúszós sziklákon. Mikor már az orrunkról is csöpög a víz, de mielőtt még kedvünk rosszabbra fordulna, elérjük Bamboo-t és a Buddha Guest House-t. Szerencsére az eső amilyen gyorsan jön, általában olyan gyorsan tova is halad fejünk fölött, addig pedig beülhetünk a lodge étkezőjébe, és rendelhetünk a már megszokott ételek közül – mire kihozzák, kicsit meg is száradunk. Egy forró gyömbér- vagy masala tea, illetve fokhagymás tésztaleves otthonossá teszi számunkra a környezetet. Egy hét után az ember gyomra már hangosan mordul föl, ha nem kap ilyesmit azon nyomban.

Bamboo-tól napi végcélunk még három óra járásra van, ezért érdemes friss forrásvízzel feltöltekeznünk, mert a majd’ 600 méter szintkülönbség hamar elvonja gyomrunk rizstartalmától az emésztéséhez szükséges folyadékot.

A Himalaya Guest House sem különbözik az eddigiektől, valahogy az embernek mégis hiányérzete támad egy ott töltött éjszaka után. Ez lehet attól, hogy gyakorlatilag abszolút sötétség honol a tájon naplemente után, csak a fejeken aktivált lámpák villódzó fényébe kapaszkodhat a szem tájékozódás gyanánt vagy attól is, hogy az előző három nap fáradalmait egyre nehezebb néhány fokos szobákban kipihenni. Ez utóbbin már a forró tea sem segít, mivel az ember lánya hajlamos lemondani efféle luxusról annak reményében, hogy mély álmát ne zavarja meg a test, mely egyre csak sürgetné a vécére történő kibotorkálást éjnek hideg évadján. Ekkora kockázatot nem mertem vállalni.

Ellenérzéseim miatt boldogan hagytam magam mögött ezt az állomást, mit sem sejtve, hogy ettől lesz még rosszabb is. Felcsatoltam hát magamra a leghűségesebb társam, a hátizsákom, valamint csuklómra akasztottam két túrabotom, és elindultam némi várakozással telve – este már az alaptáborban leszünk!

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Nepál körút - 9 nap
» Nepál: Annapurna-kör gyalogtúra - 17 nap
» A mesés aranyháromszög és Nepál a varázslatos Himalájával (Kathmandu, Patan, Pokhara) - 14 nap
» Betekintés a Himalája elragadó országaiba - 14 nap
» Tibet - Nepál - Bhután Körutazás - 20 nap

Szállás ajánlatok

» Hotel Diamore *** Alanya 72.760 Ft/főtől - Ázsia / Törökország / Alanya
» Hotel Eftalia Aytur *** Alanya 76.312 Ft/főtől - Ázsia / Törökország / Alanya
» Club Hotel Falcon **** Antalya 73.900 Ft/főtől - Ázsia / Törökország / Antalya
» Hotel Elysee Beach **** Alanya 81.254 Ft/főtől - Ázsia / Törökország / Alanya
» Hotel Kleopatra Arsi *** Alanya 89.231 Ft/főtől - Ázsia / Törökország / Alanya

Információs oldalak

» Nepál képekben, nepáli élmények
» Nepál képekben, nepáli élmények
» Kalandtúra, aktív utazás
» Egzotikus utazások nyaralások
» Körutazás Indiában
» Incentive utazások - üzleti utaztatás
» Nyaralás Törökországban

Cikkeink

» Krokidil, gaviál és rinocéroszborjú - kalandok a Chitwan Nemzeti Parkban, Nepál - Kovács Attila
» India és Nepál - élmények Ázsiából - Turányi-Vadnay Szabolcs
» Vietnam ízei - Kovács Attila
» Aktív utazások, izgalmas túrák az utazom.com szervezésében - Kovács Attila
» Kalandozás Ázsiában - Kovács Attila

Utazások

» Magas-Tátra: Túra a Krivánra (2495 méter) - 1 nap
» A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter) - 1 nap
» Magas-Tátra hágótúrák, Kis-nyereg-hágó (2372 m) - 1 nap
» Nepál: Annapurna-kör gyalogtúra - 17 nap
» Peru kalandutazás - 19 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!