Splitboard– titkosfegyver freeridereknek

Felfelé sítúraléc, lefelé board! A túraléc és a snowboard keresztezését már legalább 15 éve kifejlesztették, mégis csak most kezd népszerűvé válni. A splitboard lényege, hogy felfelé sítúralécként funkcionál, lefelé viszont deszkával szelhetjük a porhavat. Kipróbáltuk és megszerettük ezt a felszerelést.

 

“A sízés akkoriban még más volt mint ma, a rugós kötés nem volt általános, és senki nem engedhette meg magának hogy kitörje a lábát. Ahonnan pedig az ember lecsúszott, oda föl is kellett másznia.” Ez a mondat Ernst Hemingaway 1925-ben írt Párizsnak soha sincs vége című novellájából származik. Az írót leginkább a Nobel díjjal elismert Öreg halász és a tenger című írásról ismerik, kevesen tudják, hogy Hemingway szenvedélyes síző volt. A stílust, amiben hősünk utazott, ma sítúrázásnak nevezik. Ennek pedig simán lehet mottója az előbb idézett mondat: ahonnan lecsúszol oda fel kell másznod.

"Ahonnan lecsúszol oda fel is kell másznod"

 Aki kellőképpen rá van kattanva a sízésre vagy a snowboardra, annak a porhó kifejezés hallatán libabőrös lesz a háta és olyan izgatott lesz, mint amikor buksi kutya kiszagolja a nagymama cekkerében csirkefarhát szállítmányt. Az igazán jó freeride terepek viszont nem a sípályák közelében teremnek. A jó lejtők megközelítésének tehát két módja van: mászol vagy helikopterrel mész. A második lehetőség csak egy szűk réteg számára fizethető meg, úgyhogy fókuszáljunk inkább a mászásra. Ilyenkor a board vagy síléc a hátizsákra kerül, lavinajeladó bekapcsol és kezdődik a keccsölés. Ha friss púderrel van dolgunk, akkor ez igencsak kimerítő mutatvány. Minden lépésnél szügyig süllyed az ember a hóba, ezer méter szint leküzdése felér egy ultramaratoni teljesítménnyel. Sítúra léccel viszont az egész gyerekjáték. Ha az alapokat nézzük, sítúra felszerelés lényege, hogy a kötés sarka oldható – akárcsak a sífutásnál, az ember sarka felemelkedik. A másik alapvető felszerelés a fóka. Ez egy műszálas szövet, amit a síléc aljára kell rögzíteni. Ez az ami megakadályozza, hogy lejtőn felfelé visszacsússzon a léc. A bökkenő a snowboardosok számára itt jön. Ugyan a napnál világosabb, hogy érdemes lenne sítúraléccel megmászni a hegyeket, csak mi lesz lefelé? Ha meredek, porhavas lejtőkkel állunk szemben, a sízés élvezeti értéke nyomába nem ér snowboardénak. Nos erre találták fel a splitboardot. Aki erre csak psilog, mint hal a szatyorban, az nézze meg az alábbi videót!

 

Úgy alakult, hogy január közepén eltökéltem, elmegyek egy sítúrára. Aztán beugrott a splitboard ötlete, hogy mégse kelljen már szégyenszemre síelnem. Magyarországon nem elterjedt ez az eszköz – egyik kölcsönzőben sem tartanak ilyet. Azt tudtam, hogy a Burton snowboardmárka hazai forgalmazójának, Szaploncay Péternek van splitboardja. Egy rövid telefonbeszélgetés után a boltban voltam és Szapi röviden elmondta azt amit a split boardokról tudni kell. A cucc a sítúra lécekhez képest nehéz, ugyanakkor nem olyan kompakt és merev mint egy vérbeli szűzhavas deszka. Tehát egy kompromisszum.

Az ausztriai Zirbitzkogel alatti parkolóban a kölcsönkapott deszka előkerült a csomagtartóból és elkezdtem összeszerkeszteni. Felfelé menethez szét kell szedni a boardot. Ez trükkös, mert a jobb oldala kerül a bal lábra a jobb oldala meg balra. Ez azért van így, mert a kantni itt egyenes. A kötés nem közvetlenül a deszkára kerül, hanem egy U profil acélra. Ennek az elején van egy stift, ez a tengelye sarokemelős kötésrendszernek. A fóka felrakása is izgalmas, ügyesnek kell lenni a széles öntapadós anyaggal.Először azt hittem, gyalog gyorsabban haladnék, ám amikor elhúztam kiránduló csapat mellett örültem, hogy léc van a lábamon és nem süllyedek tökig a hóba. Menet közben próbáltam ellesni a túrasízés mesterfogásait – nem emelni hanem csúsztatni a lécet és ahol meredek ott cikkcakkban haladni. Hamar éreztem a splitboard hátulütőit – mivel a felszerelés nem olyan kompakt mint a sítúraléc, kemény firnes havon megcsúszik az éle.

 

A Zirbitzkogel csúcsán a két sítalp deszkává alakítása nettó 4 percet igényelt. Az imént említett U acélprofilt rá kell csúsztatni egy műanyag talpra és elöl lebiztosítani a stifttel. A deszka két részét a kötés és négy kampó fogja össze. Ettől aztán nem várhatjuk, hogy olyan merev legyen, mint egy fa magos, karbonszálakkal tuningolt deszka. Lefele ez okozott némi gondot. A 80-100 kilométeres szél lefújta a havat az északnyugati hegyoldalakról, lecsúszni a sziklák közti 2-5 méter széles hócsíkokon lehetett. Itt pedig igencsak változatos volt a hó minősége, néhol jég, néhol firn néhol púder. Nos ez semmilyen deszkával sem élmény, egy nem 100 %-osan pontos lappal viszont kemény meló. Az erdőhatárt elérve normalizálódtak a viszonyok – a fenyvesben életem egyik legélvezetesebb csúszását hoztam. Külön öröm, hogy a túrasí központokban nincs felvonó, tehát a pálya aljában nincsenek Bogner kabátot viselő, Moet Chandon Imperial pezsgősüveget szorongató orosz tyúkok, akik dj Ötztaler slágereire lejtik a táncot. Az utóbbi néhány évben sajnos ez a helyzet fogadja az embert a jobb osztrák síparadicsomokban. A sítúrázós helyeken csak azok az impulzusok vannak, amit én a hegyekben keresek.

A második nap a splitboard megmutatta, hogy igazán mit tud. Kinéztem egy északkeleti hegyoldalt, ahonnan a szél nem fújta le a havat. Az esése kb 500 méter volt. A túratársakkal egy gerincen mentünk fel a hegy feléig és bepróbáltuk az egyik kuloárt. A hó isteni volt, lavinaveszély szinte nulla. Irány a csúcs! Felmásztam a tetejére, összeraktam a splitboardot és nekimentem a lejtőnek. Jó meredek volt, a tetején púder a mélyebb rétegekben egyre jobban összeállt hó. Isteni csúszás volt, megkockáztatom, hogy az egyik legjobb eddigi praxisomban. Az ideális hóban a splitboard istenien működött.

A kis kuloár beszállása

A benyomásaimat összegezve – a splitboard egy jó kompromisszum. Egy jó freeride deszka nyilván pontosabb jeges és kombinált terepen és nagyobb élményt ad a porhóban. Csak egy ilyen deszkát a felmenetben cipelned kell. A hótalp pedig nem arra való, hogy egy egész napos túrát lenyomj vele kombinált (porhavas-jeges) terepen. Ha pedig a hótalpat lefelé a zsákodra kötöd, akkor a súlya és mérete miatt elbúcsúzhatsz a 100%-os siklásélménytől. A megoldás vagy középút a splitboard. Azoknak ajánlom, akik komplex egészként kezelik túrázást és nem csak a csúszás miatt mennek a hegyre hanem élvezik a mászást.

A budapesti Burton márkaboltban van néhány splitboard, az ár fókával, firnvassal és kötéssel 200 ezer forint felett van. A weben is lehet találni, az ár pedig ugyanannyi. A jelenség most kezd felfutni! Mostanában a világ élvonalába tartozó snowboardosok keresik az új kihívásokat, hegymászó technikák és split board bevetésével jutnak fel a legjobb lejtők tetejére, néha nagyon messze a civilizációtól. Aki nem hiszi, nézze meg az alábbi videót (splitboard 3.14-től).

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Ausztria legszebb szurdokvölgye - 1 nap
» Ausztria szépségei - 1 nap
» Kirándulás a Hohe Wandon - 1 nap
» Medve-szurdok túra - 1 nap
» Téli túra a Stuhleck csúcsára (1782 méter) - 1 nap

Szállás ajánlatok

» Aktiv Hotel Weisser Hirsch**** 83.500 Ft/főtől - Ausztria / Európa / Mariazell / Stájerország
» Bad & Ski Pension 0 Ft/főtől - Ausztria / Karintia

Információs oldalak

» Advent - Karácsonyi vásárok forgatagában
» Utak Március 15. idejére
» Szilveszteri utazások
» Karácsonyi utazások
» Húsvéti utazások
» Adventi utak
» Síelés Ausztriában
» Buszos körutazások Ausztriában
» Biciklitúra, kerékpártúra
» Hosszú hétvége
» Via ferrata túrák kezdőknek és haladóknak

Cikkeink

» Kiváló síszállás Ausztriában - Dorfhotel Seeleitn - Kovács Attila
» A biztonságos síelés 10 alapszabálya! - utazom.com
» Síelés Heiligenblutban - Hunguest Hotel Heiligenblut - Kovács Attila
» Hogyan készüljünk fel a síelésre? -
» Bécstől Pozsonyig fixivel - The Slovakia Experiment 1.rész - Kálmán Flórián

Utazások

» Andalúzia legszebb látnivalói
» Síelés Szlovéniában
» Síelés Franciaországban
» Síelés Olaszországban
» Síelés Tirolban
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!