Póznák segítik télen a turistákat

A Magas-Tátra magashegyi környeztében található téli turistautakon, melyekre nem terjed ki a téli zárlat, már elhelyezték az útvonalak nyomvonalát jelölő póznákat. A Tátrai Nemzeti Park Állami Erdészet (TANAP) Területi Szolgálatának erdészei minden évben kb. 21 km. hosszú jelzett turistaút téli nyomvonalát jelzik ezzel a módszerrel. „Póznákkal jelöljük az út nyomvonalát valamennyi, egész évben nyitva tartó menedékházhoz, valamint a völgyekben addig a pontig, ameddig a téli zárlat miatt közlekedhetnek a turisták. Hasonlóképpen faoszlopokkal jelöljük az egykori erdőkben vezető azon útvonalakat, amelyek nyomvonalán a szúkárok miatt napjainkban már nincsenek fák” – mondta Dominik Michalík, a TANAP kerületi vezetője. A kihelyezett karók hosszúsága kb. 4 méter, annak érdekében, hogy legalább 2 méteres részük a hótakaró fölött maradjon. „Nagyobb havazások és szeles időjárás esetén ellenőrizzük a karók állapotát, mivel havazás vagy nagyobb szél után a karóknak néha csak 20-30 cm hosszú darabja marad a felszínen” – tette hozzá Michalík. Ilyen esetben az erdészek újabb karókat helyeznek el az útvonal jelölésére.


Michalík szerint fontos a karók által jelzett biztonságos útvonal követése, amelyek a lehető legtávolabb vezetnek a lavinamezőktől. A téli útvonal nem mindig követi a nyári útvonal nyomvonalát. „A hóban helytelen irányban kitaposott, a törpefenyők tetején vezető utak egy felmelegedés, vagy a tavaszi enyhülés nyomán kellemetlen szituációkhoz, legtöbbször a törpefenyők közé való beszakadáshoz vezethetnek” – ecsetelte a szakember. A törpefenyők közül kikászálódni aztán nehézséget okozhat, különösen síléccel a lábunkon. A téli útjelzések ellenőrzését  azonban a nagyobb hóesések és a szeles napok után csak bizonyos késéssel végzik, amikor megfelelően stabilizálódik a hóréteg. Ennek oka az időszakosan megnövekedett lavinaveszély, mivel a téli útvonalak egyes szakaszi lavinamezőkön át vezetnek. Az emberek biztonsága pedig, így azoké is, akik ezt a munkát végzik, mindennél fontosabb.
A leghosszabb ilyen módon jelzett útvonal a Nagy-Tarpataki-völgyben a Hosszú-tavi menedékházhoz, valamint a Kis-Tarpataki-völgyben a Téry-menedékházhoz vezet. Ezzel az útjelzéssel találkozunk a Malompataki-völgyben a Fátyol-vízesésig, a Menguszfalvi-völgyben a Békás-pataknál lévő útelágazásig, a Tátraszéplakról a Sziléziai-házhoz vezető zöld jelzésen, valamint az Újtátrafüredről a Felkai-rétre vezető sárga jelzésen. Ugyanezt a jelzést alkalmazzák a Tarajkáról a Sziléziai-ház felé vezető felső turistaúton az erdő felső határától, valamint a Lomnici-kilátótól a Kő-pataki-tóig tartó szakaszon. Az erdő felső határától ugyancsak póznák jelzik a Zöld-tavi menedékházhoz vezető utat.
Forrás: http://poprad.korzar.sme.sk; Fotó: lesytanap.sk
Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» A Kis-Fátra legmagasabb csúcsa és főgerince - 1 nap
» Szlovák Paradicsom – Hernád-áttörés - 1 nap
» Magas-Tátra, Magisztrále út - 1 nap
» Alacsony - Tátra főgerinc, Gyömbér - Chopok - Dereše - 1 nap
» Magas-Tátra gyalogtúra: Kapor csúcs 2367 méter - 1 nap

Információs oldalak

» Aktív nyaralás
» Via ferrata túrák kezdőknek és haladóknak

Cikkeink

» A Magas-Tátra télen - Kovács Attila
» Hogy éljünk túl ANYAGILAG egy tátrai balesetet? - magas-tatra.info
» Könnyű túra a Tátrában - a Zöld-tavi menedékház - Kovács Attila
» A Magas-Tátra természeti látnivalója - a Tarpataki-vízesések - Kovács Attila
» A Szlovák Paradicsom szurdokai - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!