Port Elizabeth

 Dél-Afrikában a jelentősebb városoknak becenevet szokás adni. Port Elizabethnek kettő is jutott: a barátságos és a szeles város. Mindkettőre alaposan rászolgált.

  Imádom az érzést, amikor az otthoni novemberi ködös, nyirkos szürkeséget hátrahagyva először csap fejbe a johannesburgi párás 30 fok, és az átszállás néhány órájára elvegyülhetek a reptér színes nyüzsgésében. Az igazi „hazajöttem” érzés viszont Port Elizabethben vár. Mire az öböl fölött ráfordulunk a leszállópályára, és karnyújtásnyira repülünk el a minden nap bejárt partszakasz, a Boardwalk és a többi jól ismert hely fölött, arclenyomatom már kitörölhetetlenül rögzül a repülőgép ablakában. Kiszállva megcsap az óceán illata, elvakít a kék ég és a megállás nélkül fújó erős szél jócskán besegít, hogy minél előbb a csomagbegyűjtő szalaghoz érjek..... ilyenkor valahogy azt érzem, hogy rend van a világban, ennél sokkal több nem is kell (legfeljebb, hogy a csomagjaim is megérkezzenek velem együtt, de abban a pillanatban ez is csak sokadrangú kérdés). Apró eltérésekkel a mostani utazás is így zajlott. Johannesburgban ugyan csak első hallásra várt 30 fok, kicsit figyelmesebben hallgatva a pilótát visszavettem a pulóvert a 13 fokos hüsi miatt. A nyüzsgés helyszíne áttevődött az elveszett poggyászok sorába és a bőröndjavító műhelybe, és az utolsó repült szakaszon sem sikerült arcomat az ablakhoz nyomni, a sor szélére szólt a jegyem a dugig tömött gépen. Ezzel vége is volt a rendhagyásnak, Port Elizabethben már szikrázott a kék ég, a szél borzolta a hajam, és egy éve nem látott barátaim ugrottak a nyakamba a kijáratnál (és természetesen a már Johannesburgban is hiányzó csomag sem érkezett meg).

A vendégházak árai sajnos annyira felmentek az elmúlt időszakban, hogy az egyhónapos tartózkodásra megfizethetetlennek tűnnek, de az egyik backpackerssel sikerült baráti árat kialkudni egy kisebb apartmanra. Eddig csak a kirándulásokon szálltunk meg backpackersben, de ideális megoldásnak tűnik hosszabb időre is. Megvan a lehetőségem a félrevonulásra, de társaság is van, ha éppen arra vágynék. Szuper helyen van, közel van az Intézet, a bolt, és a legfontosabb, a part is csak 2-3 perc séta. Summerstrand Port Elizbeth elő-, illetve a térképet elnézve inkább utóvárosa. Amolyan nyugis kertváros, ahol a napi izgalmat az jelenti, hogy dolgozóba menet szembesétál velem egy teknős a járdán, mongúz szaladgál az út szélén, vagy egy eddig sosem látott kertész rám mosolyog a kerítés túloldaláról, integet és szép napot kíván. Végszükség esetére pedig ott a folyton más arcát mutató óceánpart. Az elmúlt három napban –köszönhetően Port Elizabeth jellegzetességének, miszerint időjárás tekintetében bármikor bármi előfordulhat, és 10 percen belül annak az ellenkezője is– volt már halványzöld, méregzöld, szürke, fekete, fehér a sűrűn érkező bukóhullámoktól, a derült reggeleken pedig valami elképesztően kék. Hol egészen sima, épphogy csak hullámzik, hol pedig a haladó szörfösök álma, hatalmas hullámhegyekkel. Megunhatatlan, imádom, otthonra is kérek ilyet..... A parton elég komoly (sport)élet folyik. Már korán reggel is sokan kocognak, gyalogolnak vagy sétáltatják a kutyát. A part móló, Boardwalk és a nagy szállodák felé eső északi része a turistásabb szakasz főként strandolókkal, jetskisekkel, néha a búvárokkal. A déli oldal a sokkal sportosabb. Ide inkább a helyiek járnak ki, itt szállnak vízre a szörfösök, kajakosok, itt gyakorolják a homokban a „baywatch” futást a rögbisek.... és az utóbbi években néhány hétig a reggeli nordic walking edzés is innen indul. A kettő közti rész a horgászok birodalma. Pár éve a Bird Rock-nál az orrunk előtt fogtak ki egy közel 1,2 m fesztávú ráját (amit aztán a mérések és a kötelező fotózkodás után visszavittek a vízbe). Nem csak a horgászok ilyen figyelmesek, sok helyen látni, hogy megpróbálnak vigyázni az értékeikre. A nemzeti parkokban alapfilozófia, hogy mi vagyunk a vendégek, mindenben alkalmazkodjunk az „őslakosokhoz” (a ganajtúró elsőbbséget élvez az úton), de az itteni parton is újrahasznosított műanyagból készült a „járda” és a padok, pedig a szelektív hulladékgyűjtés még meglehetősen gyerekcipőben jár. A vasárnap délelőtti bolhapiac minden évben legalább egyszer a kötelező programok közé tartozik. A szokásos kínai bóvlik mellett rengeteg kézműves cuccot, házi édességet, biltongot.... egyebet árulnak. Időt kell szánni rá és élvezni az egy-egy maszkért, faragott izéért folytatott hosszas beszélgetős-csacsogós alkudozást. Nem nehéz, néhány itt töltött nap után az ember önkéntelenül is a helyiekhez lassul, alkalmazkodik az afrikai időszámításhoz.

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Egyiptom, a Nílus ajándéka 7 éj - 8 nap
» Királyi városok körutazás *** Marokkóban - 8 nap
» Egyiptom, a Nílus ajándéka 10 éj - 11 nap
» Algéria - Észak-Afrika ékköve Körutazás a Mediterráneum történelmi emlékekben és természeti látnivalókban gazdag országában - 8 nap
» Királyi városok körutazás **** Marokkó - 8 nap

Szállás ajánlatok

» Hotel Ghazala Beach **** Na'ama Bay 54.925 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Sharm El Sheikh
» Hotel Sharm Resort **** Sharm El Sheikh 63.050 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Sharm El Sheikh
» Hotel El Mouradi Palace ***** Port El Kantaoui 63.900 Ft/főtől - Afrika / Tunézia / Port El Kantaoui
» Hotel Siva Grand Beach ****+ Hurghada 52.325 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Hurghada
» Hotel Sharm Plaza ****+ Sharm El Sheikh 67.600 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Sharm El Sheikh

Információs oldalak

» Egzotikus utazások nyaralások

Cikkeink

» CONGO – THE GRAND INGA PROJECT - gyémántkemény vadvízi kajakfilm - Kollmann András
» Lányok a parketten- női bicikli - Fóti Lázár
» Tenerife tájain... - Kovács Attila
» Namíbia éjjel - Kovács Attila
» A Szahara csodálatos világa - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!